Jazz/World

„Mintha New York, Párizs, Budapest mulatói telnének meg élettel” – Itt a Canarro új lemeze

2022.08.15. 15:10
Ajánlom
A Canarro pályája a kezdetekben utcazenész duóból indult. Az azóta már öttagúvá kiegészült együttes a MÜPA, vagy épp a SZIGET színpadjain is megállja a helyét, számos nemzetközi sikerrel büszkélkedhetnek. Legkedvesebb helyszíneik azonban mégiscsak a kis klubok, ahol a zenéjükből fakadó közvetlenséggel találkozhat a közönség.

Egy koncert után az egyik rajongó így jellemezte Magyarország egyik legkiválóbb manouche swing zenekarát:

Amikor a Canarrót hallgatom, olyan, mintha New York, Párizs, Budapest régi, zenés mulatói és elegáns szalonjai telnének meg újra élettel, és ezek a távoli világok találkoznának egy színpadon.

_MG_0505-3jpg-masolata_-142918.jpg

Cannaro: New York - Párizs - Budapest (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

Ebből a találó mondatból alakult új albumuk címe, amelyben énekes vendégművészekkel idézik meg a múlt század eleji Budapest, New York és Párizs hangulatát. A lemezen közreműködik Báró Maszkura, Orbay Lilla és Caussanel Izabella, akik énekhangjukkal színesítik az albumot; valamint néhány dalban csatlakozott hozzájuk szólógitáron ifj. Lakatos Vilmos is, aki már szinte állandó tagnak számít. Általában ritkán van olyan, hogy mind a két szólógitáros jelen van a koncerten, de az albumra felkerült két olyan dal is, amiben virtuóz „gitárpárbajnak” lehetünk fültanúi Jakab Viktor és Sidoo Attila előadásában.

Az új anyag érdekessége, hogy

a Django Reinhardt-i stílusban íródott jazz-sztenderdek mellett négy saját dal is helyet kapott rajta 

Bíró Szabolcs, Jakab Viktor és Marosi Zoltán szerzeményei.

„Szeretem a Canarro kifinomult hangzásvilágát, és jó szívvel vallom, hogy a magyar megszólaltatói közül a legízesebb – ami egy idegen zenei stílusnál kényes kérdés lehet. Az én füleim visszaigazolása gyanánt, mégis nagyon otthonos módon képviselik a manouche swinget. Élmény, hogy társulhattam a  lemezanyaghoz, kiváló muzsikusokkal dolgozhattam együtt: mint valami féltett közös beépült ķincshez, a manouche swing lüktetésével – a Canarro legfrissebb lemezéhez (Bíró Szabolcs „Maszkura”)".

Canarro: New York - Párizs - Budapest

Előadók:

Szakál Tamás – hegedű/violin, ének/vocals

Jakab Viktor – gitár/guitar

Soós Márton – nagybőgő/double bass

Sidoo Attila – gitár/guitar

Marosi Zoltán – harmonika/accordion

Vendégek:

Izabella Caussanel és Orbay Lilla (Ephemere duó)  – ének/vocals

Bíró Szabolcs (Maszkura) – ének/vocals, harmonika/accordion

Lakatos Vilmos – gitár/guitar

A 15 dalból álló lemez felvételeit Mazán Attila hangmérnök készítette a Csend Stúdióban.

A lemez kapható a Fonó webboltjában és a terjesztőknél, valamint a digitális felületeken.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Canarro: New York - Párizs - Budapest (Forrás: Fonó Budai Zeneház)

„Nem szeretnénk eltucatosodni a nagyobb elérés érdekében” – Beszélgetés Szakál Tamással

Kapcsolódó

„Nem szeretnénk eltucatosodni a nagyobb elérés érdekében” – Beszélgetés Szakál Tamással

Július 29-én az Óbudai Társaskörben ad koncertet a Blue Canarro Group. Az együttesben hegedűn játszó és éneklő Szakál Tamással arról is beszélgettünk, hogyan jön létre egy zenekar a pandémia alatt, és még mindig szomorú darabokat játszanak-e.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Klasszikus

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.