Május 1-jén ünnepeljük hazánk Európai Unióhoz való csatlakozásának huszadik évfordulóját. Erre az alkalomra készítetted el a Ludus Europae című művedet. Honnan jött a felkérés?

Zenei kurátorként második éve dolgozom együtt a JazzFest Budapest szervezőivel – Borbély Mihállyal, Lukács Miklóssal, Mogyoró Kornéllal, valamint Kleb Attilával, a fesztivál igazgatójával. Az egyik szakmai megbeszélésünkön Lukács Miklós felvetette, hogy szimbolikus jelentőségű volna, ha az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évfordulóját egy koncerttel is megünnepelnénk. Néhány napra rá Kleb Attila felkért, hogy fogjam össze az ünnepi est zenei programját. Az apparátust és a zenét illetően is szabad kezet kaptam – így

Olyan művet írtam, amely abszolút beleillik az elmúlt néhány évem munkái közé, mivel ez a darab egyfajta szintézis a két, általam kedvelt műfaj között, ugyanakkor kísérletezés és ismeretlen ösvény is, hiszen minden eddiginél fontosabb a struktúra, a forma, a megírt anyag, az improvizációval pedig más keretek közt kísérletezem, mint idáig.

Miért volt fontos számodra egy olyan zenemű, ahol a klasszikus és a könnyűzene különleges elegye testet ölthet?

Nem csak arról van szó, hogy engem ez a két műfaj elegye érdekelne. Erősen hiszek ugyanis abban, hogy a jazz műfaj mára egész Európában kevésbé jelent kizárólag tánczenét vagy szórakoztató muzsikát. A műfajnak természetesen létezik ilyen vonulata is – ennek abszolút meg is van helye. Viszont én – és rajtam kívül számos kiváló kolléga – a jazznek azt az artisztikus és magas művészeti oldalát képviselem, amely kifejezett rokonságot mutat napjaink „megírt” zenéjével. A mi feladatunk az, hogy – amellett, hogy a művészeti hozzáadott érték az elsődleges szempont –

A május elsejei bemutató erre fantasztikus alkalomnak ígérkezik.

Oláh Krisztián (Fotó/Forrás: Hegyi Júlia Lily)

Miképpen állnak össze a darab prózai részei?

A Ludus Europae szövegei egytől-egyig meglévő irodalmi alkotások adaptációi; a darabban William Blake, Friedrich Schiller és Kosztolányi Dezső művei lesznek hallhatók. Annyit elárulhatok, hogy Schillertől nem az Örömóda szövegét választottam. (nevet) Fantasztikus szólóénekesünk lesz Harcsa Veronika személyében, akivel egyébként mostanában elég sokat dolgozom együtt. A darabban szerepet kap egy narrátor is, aki Mácsai Pál színművész lesz. Ezen kívül a produkció része egy tízfős kórus is – tehát többféle szöveges réteg is megjelenik majd a műben. Többet nem szívesen árulnék el.

A fellépő művészek között jelen vannak a hazai jazzélet kiválóságai, köztük a már említett Harcsa Veronika, Borbély Mihály, Subicz Gábor, ifj. Oláh Kálmán, Orbán György, valamint a neves, orosz származású, magyar hárfaművész, Razvaljajeva Anasztázia is. Mi alapján választottad ki a közreműködő zenészeket?

Hála Istennek abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több formációban is közreműködhetek, így módomban áll több zenész kollégát ismerni. Amint megelevenedett a fejemben, miként szólalnak meg a mű egyes részei, több név is bevillant, hogy ki lenne rá a legalkalmasabb. Amint korábban utaltam rá, ebben az esetben nem hagyományos jazzről beszélünk, a Ludus Eurpoae-t előadásához szükséges zenei attitűdöt – bár zenei stílusában teljesen eltér attól – leginkább a big bandben (általában 12–20 főből álló nagyzenekar – a szerk.) való zenéléshez tudnám hasonlítani. Úgy gondolom, ez a darab a klasszikus és jazz-zenészektől is egyfajta rugalmasságot követel. A jazz-zenészek jórészt megírt anyagot játszanak, ugyanakkor előfordul egy-két olyan szabadabb rész is, ahol az intuitív és improvizációs képességeiket is használniuk kell. A klasszikus zenészektől pedig olyan irányú nyitottság és rugalmasság szükségeltetik, hogy a megszokottnál szabadabb részeket képesek legyenek kellő rugalmassággal kezelni.

Oláh Krisztián (Fotó/Forrás: Hegyi Júlia Lily)

Összesen huszonhét zenész szerepel a produkcióban. Volt már részed hasonló, grandiózus méretű mű megírásában?

Különböző kamaraformációkra írtam már hasonló méretű darabot. Legelőször még egészen fiatalon, a Bartók Konzervatórium ideje alatt, az akkori zenekarommal, egy, a konziból összeállított vonószenekarra és néhány fafúvósra komponálhattam. Ezen kívül volt néhány olyan koncertünk, amelyekre negyvenöt perces szvitet szerezhettem. Azóta többször volt szerencsém big banddel is együtt dolgozni, ami ugyan néhány zenésszel kevesebb formációt jelent, de nagyjából hasonló méretű. Tehát létszámban igen, de ebben a speciális apparátusban még nem volt szerencsém dolgozni. A május elsejei koncert különlegessége, hogy

Szinte kizárólag akusztikus hangszeres zenészek szerepelnek az ünnepi előadás formációjában. Ennek mi az oka?

Talán amiatt alakulhatott így, mert nagy rajongója vagyok az akusztikus hangszereknek. De természetesen az is közrejátszott, hogy alapvetően akusztikus zenei környezetben szocializálódtam, és egyébként is főként akusztikus zenével foglalkozom. Azok a zenei kérdések érdekelnek leginkább, amiket akusztikus hangszerekkel meg lehet valósítani. Ez pedig kihat magára a darab hangszerelésére is. Ebben a műben kifejezetten izgalmas volt megoldani, hogy akusztikailag összeálljon a hangszerelés. Mindezt úgy oldottuk meg, hogy szinte erősítés nélkül, a hangszerek természetes dinamikáját használva szólalunk meg.

A zenemű Magyarország Európában betöltött helyét hivatott szimbolizálni. Talán provokatívnak hangzik a kérdés, de mégis miképp lehet hazánk szerepét megfogalmazni egy zenei darab segítségével?

Valóban, ez nagyon absztrakt dolog, ha nagyon röviden akarnék válaszolni, azt mondanám, hogy nem lehet. De ha tudnám a receptet, hogyan lehetne megfogalmazni, valószínűleg akkor sem tenném, mert nem szeretném ilyen mértékben befolyásolni a közönség befogadását. Néhány saját gondolatot viszont elárulhatok. Többféle olvasat is lehetséges, de alapvetően a sokszínűség megjelenítése volt a fő gondolat, ami vezérelt. Túlzás volna azt állítani, hogy ez a darab Magyarország Európában betöltött helyét szimbolizálja, hiszen egy roppant fluid és megfoghatatlan dologról van szó. Ami engem vezérelt, mint fő gondolat, hogy mit jelent kulturális értelemben véve európainak lenni. Azt gondolom,

és emellett természetesen minden országnak megvannak a saját kulturális jegyei is, amelyek nagyon jól tudnak együttműködni akár zenei értelemben is.

Oláh Krisztián jazz-zongorista a Városháza parki hangszernél (Fotó/Forrás: Karácsony Gergely Facebook-oldala)

A klasszikus konzervatórium befejezése után rögtön elvégezted a jazz tanszakot, majd igen hamar elkezdtél aktívan működni a hazai jazz szcénában. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen klasszikus zeneszerzést tanulsz mesterképzés keretén belül. Milyen út vezetett konkrétan ehhez a szakhoz?

Ez egy nagyon izgalmas utazás, és azt gondolom, az eddig érintett kérdések szorosan összefüggnek a zeneszerzés tanulásával. Még a Covid világjárvány első évében, az első hullám előtt úgy döntöttem, mindenképpen vissza szeretnék ülni az iskolapadba. Azt éreztem, most van itt az ideje, hogy tágítsam az ismereteimet, és kilépjek a komfortzónámból. A klasszikus zongora és a zeneszerzés szakok közt vacilláltam, végül alkalmazott zeneszerzés szakra felvételiztem. Azt gondoltam – és utólag nem csalt a megérzésem –, hogy ezen a szakon kamatoztatható a jazz-előadóművészi és zeneszerzési tevékenységem. Már az alapképzés három éve alatt kikristályosodott bennem, hogy a mesterképzést már a hagyományos zeneszerzés szakon szeretném elvégezni. Rájöttem ugyanis, hogy a zenémben sokszor megjelenő kettősséget legmegfelelőbben a hagyományos zeneszerzés szakon tudom továbbfejleszteni. Továbbá úgy érzem, azok a zenei kérdések és problémák foglalkoztatnak leginkább az improvizatív zenében és a jazzben is, amelyekre a klasszikus zenében vagy napjaink megírt zenéjében találok leginkább választ. Amióta zeneszerzést hallgatok, Tornyai Péter a mesterem, és nagyon hálás vagyok neki, mert rengeteget tanulok tőle. Úgy érzem, az egyik legjobb dolog, ami történt velem az elmúlt években az, hogy ebbe belevágtam.

Az idei JazzFest Budapest közel kilencven fellépése közül melyik koncertet várod a legjobban?

Nehéz kérdés. Hogy őszinte legyek, az egész április 27-től május 15-ig tartó időszakot nagyon várom, hiszen

Azt gondolom, idén a produkciók mennyiségét és a koncerthelyszínek számát illetően is újabb szintet lépett a fesztivál. Rengeteg helyszín várja az érdeklődőket csupa fantasztikus produkcióval – ilyen léptékű szervezést idáig csak külföldi nagyvárosok jazzfesztiváljain tapasztaltam. Nagy öröm, hogy ebben az időszakban az egész városban érződik majd a jazz szabadsága.

Fejléckép: Oláh Krisztián (fotó: Hartyányi Norbert)