Milyen szellemiséget hoztatok tovább az Azuma Clanból ebbe a duóba?
Minden kompozícióra, témára, arrange-ra úgy tekintünk, mint egy bonsai-ra. Az elkészültük után is tökéletesítjük, beszélgetünk róla. Mindkettőnknek az otthoni gyakorlás részét képezik a dalok akkor is, ha éppen nincs koncertünk. A hangszerelésünk finoman szólva sem szokványos. Basszusgitárra és ütőhangszerre írunk dalokat úgy, hogy a hallgatónak ne legyen hiányérzete: amennyire lehet, teljes „zenekari” élményt nyújtson. A stílusunk sem a hétköznapi értelemben vett jazz, inkább improvizáción alapuló global musicnak hívnám, azaz IGM, ha egyáltalán létezik ilyen stílus. Számos kultúrából merítünk. A zenénkben ugyanúgy fellelhető az afrikai vagy a latin zene ritmikája és harmóniavilága, mint az indiai, arab, kelta és természetesen a magyar, illetve az oláh cigány népzene egyes elemei vagy akár a country.
Az album több tételből épül fel, minden dalnak nagyon erős karaktere van. Tudatosan alakítottátok ki a lemez dramaturgiáját, vagy inkább a rögzített improvizációk formálták a végleges struktúrát?
Örülök, ha észrevehető, hogy egy történetet ölelnek fel a kompozíciók. A koncerteken is ebben a sorrendben játsszuk őket, és a dalok közötti konferálás is egyfajta történetmesélés. Négy dalt Péter, négyet én írtam. Sajnos a lemezről – így a történetből is – ki kellett hagynunk az egyik szerzeményemet, ami Stephen Hawking utolsó beszédére született, mivel még nem sikerült megegyezni a jogörökösökkel. Remélem, a hosszú ideje tartó tárgyalások egyszer megegyezésbe fordulnak, és mielőbb megjelenhet single formájában a Can you hear me? című dal is. Ezért lett végül hét tételes a megjelent lemezanyag. A zeneszerzés első fázisát, a témák és a körülbelüli szerkezet megírását mindketten otthon végezzük, a próbákon pedig alakítunk rajta. Minden fázist egy demo formájában rögzítünk, mindketten hallgatgatjuk otthon, gondolkodunk rajta, majd a következő találkozásnál bedobjuk az új ötleteket. Így évekig csiszolódtak a dalok a lemezre rögzítés előtt. Tényleg, mint egy bonsai. Szeretettel, törődéssel, maximalizmussal.
Mogyoró Kornél és Papesch Péter (Fotó/Forrás: Kleb Attila)
Mit jelent számodra az „újjászületés”, ami a címben is megjelenik, és hogyan fordítottátok ezt le konkrét zenei gesztusokra Péterrel?
Az újjászületés természetesen nem csak zenei értelemben igaz ránk. Minden ember életében van egy pont, amikor úgy érzi, vége a világnak. Amikor meghal egy kicsit, vagy akár szó szerint a halál közelébe kerül. Ha sikerül ezen túllendülnie, akkor ez a pont lesz az új origó az életében. Megváltozik az élethez való hozzáállása, az értékrendje, a mindennapjai. Nos, mint minden rendes ninjának, mindkettőnk életében volt már ilyen.
És most zeneileg is újjászülettünk.
Az észak-amerikai indiánoknál van egy úgynevezett Életkerék (angolul Medicine Wheel vagy Sacred Hoop). A kör négy részre van osztva. Az égtájakon, évszakokon, szimbolikus állatokon (bölény, sas, coyote, medve) kívül a spirituális jelentése az élet ciklusai: születés, élet, halál és újjászületés. Minden ember életkereke forog, és egyes törzsek például olyan komolyan veszik ezt, hogy ha valaki eléri az újjászületést, akkor onnantól az a nap lesz a születésnapja. Ezt az életérzést a lemez címadó dala, a Rebirth foglalja össze.
Kortárs zene esetében gyakran felmerül a kérdés, hogyan lehet hitelesen nyúlni más kultúrák motívumaihoz. Te miként közelítesz ehhez a kérdéshez?
A legfontosabb számomra a tisztelet az adott nép és népzene iránt. Ebbe természetesen beletartozik a saját népünk és népzenénk is. Tanulni, tanulmányozni nemcsak a zenét szoktam, hanem a képzőművészet, az irodalom, a történelem, a vallás és a gasztronómia is rendkívül érdekel. Nem tudok mindennel azonosulni, van egy komoly szűrőm, de szeretek átfogóbb képet kapni az emberekről, a gondolkodásukról, az életérzésükről. Ehhez kell még egy erős identitástudat és egyéniség, hogy a lehető legjobban tudd magad a zenében megfogalmazni. Nekem így járható ez az út.
A lemez erősen épít a ritmus ősi, szinte archetipikus erejére. Számodra a ritmus ebben a projektben csupán zenei eszköz, vagy valami más is, például egyfajta rituális élmény?
Egyrészt hangszerelési adottság, hogy ennyire ritmikus lett a lemez, hiszen mégicsak egy basszusgitár-ütőhangszer duóról van szó. Másrészt nekem a ritmus az életem. Nem fontos része az életemnek, hanem az életem. Nem igazán tudom különválasztani a zenét és a hétköznapi életet ebből a szempontból. A ritmus minden. A ritmus a világ. Péter pedig zseniális basszusgitáros, csak nagyon kevesen tudnak ilyen érzékenyen, mégis ennyire dinamikusan nyúlni ehhez a hangszerhez. Alapvetően nem tervezzük meg, hogy a zenénk milyen hatással bírjon, egyszerűen önmagunkat adjuk, de nagyon örülök, ha érezni a hívást. A rituális élmény valószínűleg a különleges hangulatú daloknak, a nem szokványos dallamoknak köszönhető, és annak, hogy mindenre hagyunk időt. Bár sokszor nagyon gyors tempóban játszunk, mégsem kapkodunk, így van idő a hangulatokban való elmélyülésre, kapcsolódásra. Számunkra nagyon fontos, hogy a hallgatónak játsszunk. Sohasem az öncélú magamutogatás vezérel minket. A zenénk célja, hogy lélektől lélekig jusson. Remélem, sikerült.
A R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című album itt hallgatható meg:
Fejléckép: Mogyoró Kornél (fotó: Kleb Attila)
hírlevél
