Jazz/World

Mother Africa

2007.12.07. 00:00
Ajánlom
Nőnemű a föld, mely egy életen át megtart, s amely majd egyszer elfed mindannyiunkat; nőnemű a haza (anyaföld), ahol otthon vagyunk; s nőnemű az ősök földje is, például a jazzben Édenkertté, aranykori Elíziummá stilizált Afrika, mely előbb-utóbb szinte valamennyi fekete bőrű jazzmuzsikusnak témája lesz.

Dee Dee Bridgewater sem lehet kivétel. Az ötvenhét éves énekesnő a műfaj bölcseinek egyike, aki új, afrikai zenéket tartalmazó albumán (Red Earth) megfontoltan és szűkszavúan ír az ősi kontinens felé fordulás értelméről, szükségességéről. Bridgewater szerint Afrika a fekete amerikai előadók életében az összegzések, a világgal és az önmagukkal való őszinte szembenézések idején kell, hogy zenévé tematizálódjon. Az ősök földjére lépve a fekete művészeknek nem kell többé bizonyítaniuk, kik-mik is ők, egyszerűen csak létezniük kell.

Ma, a 21. század zavaros, fejtetőre állt világában, folytatja gondolatmenetét Bridgewater, különösen aktuális a számvetés, s az ősök kultúráján keresztül a magunkkal való szembenézés. Ehhez azonban a fekete előadónak Afrikába kell utaznia, mert csak ott kezdheti meg az önmagához visszavezető időutazást. Ez a témája a Red Earth albumnak, valamint a lemez zeneanyagát bemutató európai turnénak.

Alig több mint egy év múlt el azóta, hogy Bridgewater francia chansonfeldolgozásokból álló programjával lenyűgözte a budapesti közönséget. Szinte hihetetlen, hogy a 2006 szeptembere óta eltelt néhány hónap alatt sikerült felépítenie egy teljesen új világot, melyben láthatóan-hallhatóan épp oly könnyedén és otthonosan mozog, mint az előzőben. S ha a francia lemez – Két szerelmem van – címét maga így magyarázta: „J’ai deux amours, mon pays et Paris.”, akkor az új vállalkozásnak akár a La patrie retrouvée – az újra megtalált haza címet is adhatta volna.

Bridgewater ezúttal is mindent elsöprő profizmussal énekelte, mutogatta, beszélte és táncolta tele a hatalmas termet, világossá téve, hogy a telt házas Wembley Stadionnal szintén könnyedén elbánna. Fekete óriásmasnikból álló haute couture ruhájában és magas sarkú cipőjében kígyóként hajladozott a törzsi hangszerek erdejében, s miután hosszú bevezetőjével alaposan megváratta közönségét, végre csodálatos hangjából is megmutatott valamit az elnyűhetetlen Afro Blue-ban. Érdekes ma meghallgatni tőle ezt a számot, melyet már pályája kezdetén (1974-ben) is műsorára tűzött, akkor még hosszú-hosszú egzotikus intróval, nagyon afrikaiasan. Meglehet, hogy az 1974-es felvétel volt a manírosabb és zsengébb, magam mégis azt valahogy jobban szeretem, mint ezt az érett, tömör, „kései” változatot. Nem, mintha nem illene a mostani műsorba. Ellenkezőleg: nagyon jó nyitó szám, különösen az énekesnő picit túlméretezett bevezetője után. Mert sajnos, míg a párizsi élő projektben a spontaneitás és a megszerkesztettség aránya tökéletes szimmetriává állt össze, az afrikai koncerten az arány felborult, s a látványos színpadi fogások alkalmanként a zene fölé nőttek. Dee Dee például most se mellőzte az erotikus show-t, s a szerelmi kitárulkozásra nagyszerűen alkalmas Oh My Love (Djarabi) című szám közben (miután a közönséget már szinte transzba hozta a szerelmi varázsszóként ismételgetett djarabival), csupa-masni ruháját se kímélve a színpad szélére feküdt, és forró szerelmi vallomást imitált az első sorban ülő egyik férfi fülébe. Nem mindennapos látvány ez egy jazzkoncerten.

A hangverseny elsőrangú terep lett volna egy tömegpszichózissal foglalkozó szakember számára. A Djarabival ugyanis működésbe lendült a varázslónő hatalmában álló szerelmi mágia: a djembe, a talking drum és a balafon monoton ritmikája, s a bőgő vezérelte ritmusszekció statikus harmóniái felett a székeikből felpattant hallgatók izgalommal lesték Bridgewater újabb s újabb utasításait. Vajon mi mindenre lehetett volna még rávenni a hűvösen elegáns (egyesek szerint rideg) hangversenyterem állva hurrázó, tapsoló, táncoló, néhány perc alatt szinte extatikus állapotba került közönségét? Mire lett volna hajlandó Dee Dee Bridgewater egyetlen csettintésére vagy vezényszavára a drága kosztümében vonagló kétgyermekes családanya, a zsöllye első sorában párzó mozdulatokat mímelő egyetemista lány, vagy a tiszteletjeggyel érkezett, Hugo Boss „Rossellini Movie” öltönyös, a magyar zenei élet támogatására mindig kész, de most magáról megfeledkezve rángatózó, visító topmenedzser? Már sose tudjuk meg. Lebilincselő és félelmetes pillanatok voltak ezek, de a varázslat ugyanolyan váratlanul ért véget, ahogy kezdődött. Az együttes egy újabb számba fogott, az emberek visszaültek a helyükre, nem volt már se dzsungel, se láz, csak egy koncert és egy nagyon jó énekesnő.

Bridgewater, illetve az együttes zenei igazgatója, Ira Coleman bőgős igazán jól összeszedte a főleg Maliból származó afrikai muzsikusokat. Nem lehet panasz se a kíséretre, se a szólókra. Az énekesek színvonala között azonban túlságosan nagy eltérés mutatkozott. A néha éneklő, néha pedig termékenységi táncot lejtő Mamani Kèita afro deklamálása még csak-csak színesített valamit a programon, de az énekesnő másik vokalista társa, a citromízű szaloncukorra emlékeztető cipőjében ide-oda tipegő Kabiné Kouyaté nyugat-afrikai előadásmódja szánalmas tréfának hatott Dee Dee Bridgewaterrel egy színpadon.

Továbbra is csodálattal adózunk a nagyszerű amerikai énekesnőnek, még akkor is, ha afrikai műsora nem érte el a francia program színvonalát. Ember legyen a talpán, aki megjósolja, mi lesz Dee Dee Bridgewater következő nagy alakítása.

(2007. november 25. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Dee Dee Bridgewater's Malian Project koncertje; Jazzdívák a Palotában)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.
Jazz/World

Tényleg segít a zenehallgatás a koncentrációban?

Miért segítene? Miért lenne jobb az agyunknak, ha egy dolog helyett rögtön kettőre kellene figyelnie: a zenére és arra, amit csinálsz?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Oláh Szabolcs: "A zenét spirituális útnak tartom"

A Fidelión debütál a gitáros-zeneszerző Oláh Szabolcs kvintettjének új sessionvideója, mely a szeptember 6-án megjelenő – de az iTunes-on már előrendelhető – Crystal Brook című lemezen szereplő Dawn Rider című kompozícióhoz készült. Ennek apropóján fel is tettünk néhány kérdést Oláh Szabolcsnak.
Jazz/World magazin

Tényleg segít a zenehallgatás a koncentrációban?

Miért segítene? Miért lenne jobb az agyunknak, ha egy dolog helyett rögtön kettőre kellene figyelnie: a zenére és arra, amit csinálsz?
Jazz/World balatonfüred

Kedden kezdődik a Balatonfüredi Prímásverseny

Ebben az évben a cigányprímásokon a sor, hiszen a 7. Prímásverseny nekik szól. A versenyre idén tíz prímás jelentkezett az ország több pontjáról.
Jazz/World hegedű

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.
Jazz/World gyász

Elhunyt a zenész, aki Mandelával egy színpadon énekelte az apartheid-ellenesek himnuszát

Hatvanhat éves korában kedden meghalt Johnny Clegg dél-afrikai énekes, dalszerző. Ő írta az Asimbonanga című dalt.