Milyen helyet foglalnak el a hazai jazz szcéna alkotói a nemzetközi palettán?
Úgy tapasztalom, az itthoni jazz-zenészeket nagyfokú tisztelet övezi külföldön, a magyar zenei kreativitást pedig mindenhol jegyzik. Tényleg nagyon jók a zenészeink, ezt túlzás nélkül állíthatom. Egyedül azt hiányolom, hogy jobban összefoghatna a szakma, és még empatikusabbak lehetnénk egymással. Ez a fajta pozitív húzóerő Nyugat-Európában érezhetőbben jelen van, jobban odafigyelnek egymásra a zenészek, elmennek egymás koncertjeire, lemezeket cserélnek, meghívják egymást zenélni.
A Jazzfest Budapest talán pont ezt az összefogást tudná előmozdítani, jól gondolom?
Abszolút, egy ilyen esemény jó alkalom összehozni a szakmát, de azért van még hova fejlődni, hogy ez természetes belső igényként jelentkezzen. És ez nemcsak a jazzre, hanem a klasszikus zenére is igaz. Nem elég a saját, személyes ambícióinkért küzdeni, fontos a közösségben is gondolkodni, és összekapaszkodni egymással. Pont ez teszi a jazzt különleges műfajjá: az együttműködés, ami egy-egy koncerten is tökéletesen megtapasztalható.
Ezt a spontán, egymásból való táplálkozást, ami a közös zenélés során létrejön, egyszerűen nem lehet megunni!
A fontos az, hogy ez a kíváncsiság megmaradjon akkor is, amikor lejövünk a színpadról.
Miért van az, hogy Magyarországon inkább kisebb klubokban él meg a jazz, egy nagyobb nézőteret azonban gyakran már problémásabb megtölteni, míg külföldön a sok ezer fős koncertekre is bőven akad példa?
Azt hiszem, erről nem az előadóművészek tehetnek. Sok elemből tevődik össze, mitől lesz egy koncert népszerű. Sok múlik a marketingen is. Ha gyerekkoromban valaki elmondta volna nekem, mi mindennel jár még professzionális zenésznek lenni azon kívül, hogy kiállj a színpadra, valószínűleg nem hittem volna el neki. Rengeteg olyan feladat van, ami alapvetően nem az én munkámhoz tartozik, mégis meg kell csinálni, kezdve a kommunikációtól a klipek kitalálásán át a plakáttervezésig vagy egy lemezborító dizájnjáig, és akkor még ott van a stúdiófelvétel, a turnészervezés és még sorolhatnám. Egy menedzser ennek egy részét át tudja venni, de akkor is nagyon komplex a folyamat. Az is sarkalatos kérdés, hogyan jut célba az üzenet, mennyire aknázzuk ki a kommunikációs csatornákat, és milyen a reklámja egy eseménynek. Bízom benne, hogy sokakhoz eljut majd a Jazzfest Budapest híre, mert nagyon változatos lett a program.
Mogyoró Kornéllal közösen válogattátok a Mixát Stage programját, könnyen meg tudtatok egyezni a fellépők személyében? Milyen szempontokat érvényesítettetek?
Eddig mindig a másik oldalon voltam, most először kértek fel kurátornak és egyben válogatónak. Azt kell mondjam,
szinte nyomasztóan hatott rám ennek a hatalmas felelőssége, mert pontosan tudom, mekkora szüksége van egy-egy zenekarnak az ilyen bemutatkozási lehetőségekre, és sokan várnak erre.
Kornéllal kerestünk valamit, ami alapján kiválaszthatjuk a fellépőket, és végül arra jutottunk, olyan csapatokat hívunk meg, akiknél valamilyen szempontból izgalmas vagy a szokásostól eltérő a hangszerelés. Másrészt pedig a hely adottságai is meghatározták, mi fér be és hogyan tud szólni, ezért elsősorban kis létszámú formációkban gondolkodtunk. Helyet kapott a válogatásban Szaniszló Richárd jazz vibrafonos, aki új triójával lép fel, Nagy János fuvolás projektje Pozsár Eszterrel, Csapó Krisztián harsonaművész és csapata, Nico Morelli, aki a jazzt és a klasszikus zenét vegyíti a koncertjein, Gerlóczy Zsigmond zongorista, Csordás Gábor Swansong triója, valamint az Orbay Lilla Quintet, akiket a fesztivál alapítója, Kleb Attila hívott meg, de mi is nagyon szeretjük. És végül mi, a kurátorok is fellépünk a duóinkkal: Mogyoró Kornél Papesch Péter basszusgitárossal közösen, én pedig Kaltenecker Zsolt billentyűssel mint a Mozes & Kaltenecker formáció. A fesztivál első napjaiban én nem leszek itthon, mert Zsolttal Németországban lépünk fel a Jazzahead Showcase-en, ahová sok száz zenekar közül választottak be minket is, ami nagyon nagy dolog! Ráadásul egy német ügynökség már jelezte is, hogy biztosan ott lesz az április 27-i fellépésünkön, úgyhogy akár további együttműködések is jöhetnek még ebből, bízunk benne! Ha pedig visszajöttünk, igyekszem minél több koncertet meghallgatni majd, mert nagyon izgalmas ilyen kiváló zenészekkel találkozni. Az is eszembe jutott, hogy a következő Jazzfest Budapest fesztiválon érdemes lenne workshopokat is tartani a külföldi résztvevők bevonásával, biztos nagy lenne rá az érdeklődés. De ez még a jövő zenéje!
A Jazzfest Budapest részletes programja
Április 26.
- Lizz Wright – Eiffel Műhelyház
- Kriz – Mixát Stage
Április 27.
- Kasia Pietrzko Trio – Mixát Stage
- Ágoston Béla QRtet – Lumen
Április 28.
- Nico Morelli Trio – Mixát Stage
- Balogh Kálmán, Szabó Dániel, Zimber Ferenc Cimbalom Trio – Jedermann
Április 29.
- Dés László Free Sounds Quertet – Eiffel Műhelyház
- Nguyen Le & Gary Husband – Eiffel Műhelyház
- Serei Dániel Refrection -If
- Baló Sámuel Trio Feat. Ajtai Péter – Jedermann
Április 30.
- Nemzetközi Jazznap - Madách Tér
Május 2.
- Simon Phillips Protocol V – Eiffel Műhelyház
- Gerlóczy Zsigmond – Mixát Stage
- Osztriga – If
Május 3.
- Bugge Wesseltoft – Eiffel Műhelyház
- Révész Richárd Latin Quartet Feat. Yulaisy Miranda Ferrer – Mixát Stage
Május 4.
- Jasna Jovisevic Quinary – Fonó
- Tara Fuki – Fonó
- Pozsár Eszter & Nagy János Yancha – Mixát Stage
- Halper Quintet – If
- Paal Nilssen-Love Circus – Lumen
Május 5.
- Anouar Brahem – Zeneakadémia
- Novan Feat. Mnemonickiss – Fonó
- Trio Squelini Feat. Csókás Zsolt – If
- New Fossils – Jedermann
Május 6.
- Stanley Clarke – Erkel Színház
- Toth & Hodeks’ Art Factory – Jedermann
Május 7.
- Michal Baranski Masovian Mantra – Fonó
- Swansong Trio Feat. Kézdy Luca & Táborszky Bence – Mixát Stage
Május 9.
- Avishai Cohen Trio – Erkel Színház
- Závada Pál & Szokolay Dongó Balázs – Jedermann
Május 10.
- Mózes Tamara & Kaltenecker Zsolt – Mixát Stage
- Cseh Péter Trio – If
Május 11.
- Borbély Mihály Balkán Jazz Project Feat. Dresch Mihály – Fonó
- Enzo Favata The Crossing – Fonó
- Gyárfás István, Martien Oster, Ehud Ettun – If
- Less Is More - Lumen
Május 12.
- Stefano Bollani – Olasz Intézet
- Mogyoró Kornél & Papesh Péter R.O.T.A.N. – Mixát Stage
- Fekete-Kovács, Bartók, Szabó Trio – Jedermann
- Amp – Lumen
Május 13.
- Chris Devil Trio Feat. Tóth Viktor – Fonó
- Jü – Fonó
- Oláh Kálmán Sextet – If
Május 16.
- Szaniszló Richárd Hands Of Passion Trio – Mixát Stage
Május 17.
- Stacey Kent & Danubia Zenekar – Erkel Színház
- Orbay Lilla Quintet – Mixát Stage
- Quartet Now! – If
- Kuhn Fu - Lumen
Hangolódjon a koncertekre a Jazzfest Budapest Spotify-lejátszójával:
Fejléckép: Mózes Tamara (forrás: Mózes Tamara hivatalos oldala)