Mózes Tamara komolyzenei zongoradiplomája után a párizsi Conservatoire Régional jazzének- és improvizáció szakán folytatta tanulmányait. 2011-ben a Francia Állam ösztöndíjasa, 2015-ben pedig a Magyar Állam Lakatos Ablakos Dezső jazz-ösztöndíjasa volt. Jelenleg az énekes-zongorista Pete Churchill által vezetett mesterképzésen vesz részt Belgiumban.
Koncertjén a nemrégiben megjelent Moozing című albumáról játszik, mely nyilatkozata szerint a legszemélyesebb lemeze.
Azt a világot szeretném bemutatni vele, ami zongorista-énekesnőként és dalszerzőként vagyok, és amit élő koncerteken is előadok. Olyan címet kerestem, ami valahogy kapcsolódik a nevemhez, illetve egy olyan tevékenységhez, amiben valamire fókuszálunk, ráközelítünk. A Mózesből és a zooming-ból beugrott a Moozing”.
A Cross-Folk pedig még ennél is frissebb anyag: megjelenés előtt álló lemez, melyből ízelítőt hallhatunk.
Belépőjegy: 2000 Ft
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap