Jazz/World

Naaagy jazzkórus

2010.03.05. 12:24
Ajánlom
A Jazz and More fiatal énekegyüttes, korántsem hagyományos kórus. Már csak a méreténél fogva sem az...

A legnagyobb felállásában kb. hatvan tagot megerőltetés nélkül kiállítani képes kórus kezdeti törekvéseit a crossover motiváció irányította: „Amikor elkezdtünk együtt énekelni, kicsit közelíteni akartuk egymáshoz azt, ami egykor összetartozott és össze is tartozik. Swinging Bach Singers néven a barokk óriást igyekeztünk jazzes átiratokkal közelebb vinni azokhoz, akik nem barátai a komolyzenének" - vallják honlapjukon az indulásról. A repertoár bővülésével megjelentek az örökzöld slágerek, jazzfeldolgozások, gospelek. A következő felkészülési szakaszban az éneklést kiegészítette a mozgás, a tánc és a hangszeres kíséret. Ez indokolta nevük megváltoztatását.

Valamennyien amatőrként, a zene iránti szeretetből énekelnek. S hogy milyen eredménnyel, arról az egyre szaporodó hazai és külföldi felkérések tanúskodnak, például közreműködés a Müpában Vukán születésnapi koncertjén, a Bolyki Brothers, Serbán Attila fellépésein vagy Szekeres Adrienn adventi turnéján és lemezén, önálló koncertek a BJC-ben, a Fringe fesztiválon és sok más helyszínen, valamint néhány külföldi turné, az utolsó tavaly nyáron Németországban.

Repertoárjukat most már három viszonylag eltérő kategóriába sorolhatják: gospelek, musical részletek, és szórakoztatózene: az ide tartozó jazz átiratok indokolják igazán a névválasztást. Ambíciójuk nem csak az, hogy a klasszikus zene számára még kevésbé vájt füleket hódítsák meg, hanem az is, hogy ezt lehetőleg össz-családi program keretében tegyék, és minden korosztályhoz szólhassanak.

Az Eötvös 10-ben is ilyen stilárisan elkülönülő blokkokban énekelnek majd: a gospelt (Chariot, Swing Low; Joshua, stb.) követi a Tea for Two és a Route 66, néhány egyéb örökzöld társaságában. A koncertet pop (például ABBA, Queen) feldolgozásokkal és musical betétekkel zárják.

Március 20, 19:00, Eötvös10 (Budapest, VI. Eötvös u. 10.)
Jazz and More kóruskoncert

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Vizuál

Elhunyt I. M. Pei, a Louvre üvegpiramisának tervezője

A kínai-amerikai építész 102 éves volt. Ő tervezte a Louvre üvegpiramisát és a washingtoni National Gallery of Art épületét is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Ha beburkolózom a zenébe, sosem vagyok egyedül”

Winand Gábor About me című új szólólemezén bemutatja mindazt, ami ő maga: énekes, zongorista, fuvolista és szerelmes ember, amennyiben társa, Elsa Valle is helyet kapott a lemezen.
Jazz/World hír

Halmos Béla-díjakat kaptak a legkiválóbb népzenészek

A Táncház Napján, május 11-én adták át az elismeréseket: a Halmos Béla vándordíjat Csonka Ferenc vajdasági prímás kapta, a Halmos Béla emlékérmet Havasréti Pálnak, a Téka együttes bőgősének ítélte oda a kuratórium.
Jazz/World kult50

TársasJáték - Fekete Kovács Kornél és Molnár Áron noÁr a Kult50-ben

Humorról, játékosságról, a közösség felhajtó erejéről és persze a jazz-ről beszélget Fekete Kovács Kornél, a Modern Art Ochestra vezetője és Molnár Áron noÁr a Kult50 kamerái előtt.
Jazz/World ajánló

Tom Waits állandó gitárosa koncertezik Budapesten

Marc Ribot, az introvertált irónia mestere, aki az extremitás felfedezésére is vállalkozik, és nem riad vissza attól, hogy a szépség mellé a csúfat is odaállítsa, május 17-én ad koncertet a BMC-ben.
Jazz/World magazin

Gyönyörű zene született Frida Kahlo ihletésére

Melissa Aldana, az egyik legismertebb női szaxofonos Frida Kahlo és a latin művészek előtt tiszteleg új, május 24-én megjelenő lemezével, amelynek első száma már hallható cikkünkben.