Jazz/World

Négy évtized négy oktávban – Bódy Magdi

2011.11.21. 12:58
Ajánlom
Négy és fél oktávnyi hangterjedelme mellett egyedülálló hangtechnikájának és improvizációs előadásmódjának köszönhetően a jazz mellett a musical és a popzene is közel áll Bódy Magdihoz.

November 27-én páratlanul széles repertoárjából ad ízelítőt a Müpában, koncertje során az elmúlt negyven év legsikeresebb jazz-örökzöldjeiből válogat, de saját szerzeményeiből is felcsendül jó néhány. A kezdeti slágereket a Four Fathers énekegyüttessel eleveníti fel, természetesen a capella stílusban. Az életút többi örökzöldjét saját zenekarával énekli majd, melyben egykori tanára s későbbi zenésztársa, Szakcsi Lakatos Béla zongorázik, Jelinek "Emilio" Emil dobol és énekel, Horváth „Plútó" József basszusgitáron játszik. Az életpálya jellegzetes szakaszait Eifert János diaporama vetítése teszi még elevenebbé.

http://www.mupa.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Magyarul is megjelenik Fischer Ádám életrajzi könyve

A karmester 70. születésnapjára jelenik meg Oplatka András életrajzi könyve szeptember elején. Természetesen német nyelven is kiadják.
Tánc

A tánc az emberi faj lételeme, mondják az antropológusok

Azt gondolhatjuk, a tánc csak szórakozás és nem tartozik az emberi faj legfontosabb létfunkciói közé. Az antropológia azonban mást mond. VIDEÓ!
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

A növények „énekéből” csinált zenét ez a férfi

Mit mondanának a növények, ha beszélni tudnának? Ismerd meg a kaliforniai Nico Georist, aki két évet töltött a növényvilág nyelvének megfejtésével egy olyan technológia segítségével, amely a növények rezgéseit zenévé változtatja.
Jazz/World hír

Több ezer fotó vált hozzáférhetővé a jazz fénykorából

Csaknem 50 évnyi „porosodás” után online elérhetővé tették Francis Wolff, a Blue Note Records producerének fotóarchívumát.
Jazz/World john coltrane

Coltrane újabb meglepetése az utókornak a Blue World című album

Szeptember 27-én újabb, eddig kiadatlan Coltrane-album lát napvilágot. Hallgasd meg a cikkben a címadó dalt!
Jazz/World ajánló

Az egyszerre három trombitán játszó jazz-zenebohóc is fellép a Müpa nyárzáró fesztiválján

Augusztus 20-án ingyenes jazzkoncertekkel várja a közönséget a Jazz 0820. Augusztus 30. és szeptember 1. között pedig a pezsgő swingkorszakot idézi meg a New Orleans Swingfesztivál, amin a svéd jazz-zenebohóc, Gunhild Carling is fellép.
Jazz/World hungarikum

A fiatal cimbalmos generációt szólítja meg a BMC Nemzetközi Cimbalomversenye

Lukács Miklós, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművésze a megálmodója a BMC-ben augusztus 25. és 31. között zajló versenynek.