Jazz/World

Néhány napig újra mozivásznon a Queen legendás budapesti koncertje

2022.01.27. 09:10
Ajánlom
A Queen 1986-os Népstadion-beli koncertjéről készült filmet vetítik minden este január 27. és február 1. között, a MOM Park megújult mozijában, a Cinema MOM-ban. A Hungarian Rhapsody címmel újra kiadott koncertfilm fantasztikusan adja vissza a koncert és a kor hangulatát.

A magyar popkultúra és rocktörténet egyik legjelentősebb mérföldköve minden kétséget kizáróan a Queen budapesti koncertje volt 1986. július 27-én a Népstadionban. Ez volt az első stadionkoncert Magyarországon, sőt a vasfüggöny mögött, amelyen a világ élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel. A felejthetetlen koncert az együttes utolsó, 1986-os Magic turnéja keretében valósult meg.

A csillagászati költségvetésű koncert elé számtalan akadály gördült, részben az állami bürokrácia útvesztői, részben finanszírozási problémák miatt. A sokáig lehetetlennek tűnő vállalkozást végül úgy sikerült megvalósítani, hogy Hegedűs László főszervező és társai vállalták, hogy filmet készítenek a koncertről, az akkor elérhető legjobb minőségben, 35 mm-es kamerákkal. Miután hosszas lobbizás után az állami szervektől is zöld lámpát kapott a vállalkozás, megindult a lázas szervezés, és a többi már történelem…

A koncert rögzítésének idejére gyakorlatilag a teljes magyar filmgyártás leállt, a MAFILM minden létező szakembert és eszközt a helyszínre irányított.

A film rendezője számos kultikussá vált magyar zenés film, köztük A kenguru rendezője, Zsombolyai János lett, aki lelkes Queen-rajongóként Mihály György producerrel együtt maximális energiával vetette bele magát a munkába. A film vezető operatőre a több Oscar-díjas film képi világáért felelős Ragályi Elemér volt. A 17 kamerával rögzített koncertfilm készítése során számtalan trükköt és speciális megoldást kellett bevetni, ám a stáb kiváló munkájának köszönhetően egy valóban

világszínvonalú koncertfilm született Magic - A Queen Budapesten címmel, ami többek között 1987-ben, Londonban a British Video Awards díjkiosztóján elnyerte az év legjobb zenés filmje díjat.

A zenekar menedzsmentje 2012-ben digitálisan restauráltatta a képet, és 5.1-ben újrakeverték a hangot. A Hungarian Rhapsody címmel újra kiadott koncertfilm fantasztikusan adja vissza az este hangulatát.

A film a koncertfelvételek mellett a zenekar Magyarországon eltöltött napjaiból is ízelítőt ad, ilyen ikonikus pillanatok voltak például a dunai hajókirándulás, a gokartozás a Hungaroringen, vagy a látogatásuk Szentendrén.

A koncert máig emlékezetes, „libabőrös” pillanata, amikor Freddie Mercury a közel 80.000 fős közönséggel együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt… című magyar népdalt, olyan világslágerek társaságában, mint a Kind of Magic, I Want to Break Free, Radio Ga Ga vagy a We Will Rock You.

QUEEN - Live in Budapest
koncertfilm, 1986
2022. január 27. - február 1. 20 óra
Cinema MOM
A koncertfilm vetítéseire online jegyfoglalás nem érhető el.

Fejléckép: a Queen együttes / fotó: Pannonia Entertainment

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Ókovács Szilveszter azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely szerződését

A karmester-operarendező, aki korábban a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is volt, maga is pályázott az Opera élére, és a szakértői bizottság a legtöbb szavazattal támogatta. CIKKÜNK FRISSÜLT ÓKOVÁCS SZILVESZTER KÖZLEMÉNYÉVEL!
Színház

„Önök minden pályázatunkat elutasították” – Közös nyílt levelet írtak a független társulatok

A huszonöt színházi társulat levelét azoknak az „ismeretlen kurátoroknak” címezte, akik a közelmúltban nulla forint támogatást ítéltek meg nekik. A Rózsavölgyi Szalon is beszámolt arról, őket hogyan érintette a döntés. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

Rost Andrea nem lép fel a Magyar Állami Operaházban a jövő évadban

Az énekesnő döntéséről tájékoztatta az intézmény főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert, és az idén nyárra meghirdetett Varázsfuvola-előadásokból is kilép.
Klasszikus

A zeneélet kivételes művészei fogtak össze a magyar klasszikus zene helyzetének javítása érdekében

Hét Kossuth-díjas művész elnökségével megalakult a Magyar Muzsikusok Szövetsége, melynek célja a klasszikus zene társadalmi elfogadottságának emelése, a magyar zene értékeinek megőrzése és fejlesztése egy átfogó stratégia megalkotásával.
Klasszikus

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Bamboléót is elhozza a Margitszigetre a Chico & the Gypsies

Június 14-én a katalán rumba és a latin pop koronázatlan királyai, a Chico & the Gypsies állnak a Margitszigeti Színház deszkáira, hogy virtuóz gitárjátékukkal, szenvedélyes énekükkel és örökzöld slágereikkel hívják táncba a jelenlévőket.
Jazz/World gyász

Elhunyt Astrud Gilberto

A The Girl from Ipanema című dallal világhírűvé váló, a bossa nova megalapítói közé tartozó brazil énekest nyolcvanhárom éves korában érte a halál.
Jazz/World interjú

„A közös nevezőt a jazz biztosítja, illetve az egymás iránti nyitottság” –  interjú Dés Andrással a T.E.L.D. első lemezéről

Négy remek művész találkozásából megszületett a T.E.L.D. első lemeze a Fonó gondozásában. Az új zenei anyagról a jelenleg Bécsben élő, Budapesten sokat koncertező Dés András ütőhangszeres művésszel beszélgettünk.
Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.