Jazz/World

„Nekem a zene gyógyszer minden bajra” – interjú Király Lindával

2024.04.16. 13:15
Ajánlom
Anyák napján ad koncertet Király Linda a Várkert Bazárban, az est vendége pedig nem más, mint testvére, Király Viktor lesz, így a közönség lélekemelő duettekre is készülhet. Az amerikai születésű énekesnő felidézte kamaszkorát és a hirtelen jött sikert, elmondta, hogyan segítené a pályakezdő énekeseket. Kiderül, miért tekint Budapestre otthonaként, és miért irigylik őt Amerikában élő gyerekkori barátai. No és arról is beszélgettünk, ki az a rejtélyes „terrorista”, akivel a legszívesebben sétál.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Mivel készülsz a várkert bazáros koncertre?

A nagy kedvenceim közül válogattam a dalokat, olyan fontos számokat, amik sokat adtak nekem.

Anyák napján lesz a koncert, ez a nap külön inspirált arra, hogy személyes és érzékeny esttel készüljek. De lesznek dögös zenék is, mert az is az én világom.

Felcsendülnek majd a soul királynője, Aretha Franklin vagy Tina Tuner népszerű számai, és persze a saját szerzeményeim. Király Viktor a meglepetésvendégem. Együtt énekelni a testvéremmel mindig örömzenélés, különleges duettekkel készülünk. Az esten a zseniális Studio11 Ensemble jazz-zenekar erősít minket. Nemrég jöttem vissza Amerikából, ahol hasonló műsorral léptem fel, és nagyon szerette a közönség. Izgalommal várom a várkert bazáros koncertet, szeretnék mindenkit pozitív energiákkal feltölteni.

Hogy indult a zenei pályád?

A zene a kezdetektől az életem része volt, apukám több formációban dobolt, anyukám Zalatnay Saroltával énekelt. Két testvéremmel együtt Amerikában nőttem fel. Fiatal koromban nem találtam a helyem a világban, és a zene adta azt az érzést, hogy igen, ez vagyok én. Kint kezdtem klasszikus zenét tanulni. Nem a sztárság vonzott, csak az, hogy olyasmit csinálhassak, ami örömet okoz. A szüleim más pályára szántak, ismerték a zenész élet buktatóit, Viktorral mégis zenészek lettünk. 15 éves koromban költöztünk vissza Magyarországra, amikor kiderült, hogy anyukám beteg, és az orvosok nem biztatták javulással. Itthon meggyógyult. Azóta Magyarországon vagyunk itthon.

Foto_KiralyViktor_gitar-165912.jpg

Király Viktor (Fotó/Forrás: Várkert Bazár)

Hogyan ismert meg a hazai közönség?

Óriási lehetőséget kaptam, amikor bemutattak Presser Gábornak, aki a hangomra hangszerelve írta meg a Szerelem utolsó vérig című számot. Klip is született belőle, egy csapásra ismertté váltam. Aztán jött a Big Brothers főcímdala – dupla platinalemez lett –, megkaptam Az operaház fantomja főszerepét, majd komoly lemezszerződést kötöttem egy amerikai kiadóval. Elkezdtem ingázni, de Budapest maradt a bázisom.

Gyerekkori barátaim kötnek még Amerikához, akik nagyon féltékenyek arra, hogy Európában élhetek, nekik ez maga a csoda, odavannak az építészetért, a kultúránkért.

Milyen hatással volt a zenei karrieredre az, hogy Magyarországon élsz?

Mindenhol vannak előnyök és hátrányok. A nyelvi nehézséget kellett először leküzdenem, és meg kellett tanulnom rendesen magyarul. Hirtelen kerültünk ide, nagyon nehéz volt az átállás, az izgalom anyukámért. Rögtön a konziba kerültem, a zenélés nagyon jól ment, a vizsgák jelentettek kihívást. A karrierem fiatalon indult, nagy sikerrel, és aztán hatalmas pofont is kaptam az élettől, amikor az egyik fellépésemen leblokkoltam. Ma már sokféle technikát és módszert tudok arra, hogy csökkentsem a lámpalázam, a családom pedig arra tanított, hogy ha kell, százszor is fel kell állni. Nem mondtam le soha az éneklésről, nekem a zene gyógyszer minden bajra.

Miből nyersz még energiát a hétköznapokon?

Szeretek tanítani. Szívesen alapítanék olyan iskolát, ahol fiatal tehetségeket képeznek. Annak idején hiányzott, hogy a családomon kívül mellettem álljanak olyan szakemberek, akik segítenek a kiélezett érzelmi szituációk kezelésében. Fiatalon a siker nagy lelki teher lehet, és természetesen a kudarc is, lásd 27-esek klubja.

kiralylindauj1-165912.jpg

Király Linda (Fotó/Forrás: Várkert Bazár)

Film is készült a rejtélyes halálokról…

Igen, ez egy zenészberkekben élő mítosz, Amerikában sok híresség – például Jimi Hendrix, Amy Winehouse – hunyt el 27 évesen. Nem jut mindenkinek olyan hátország, mint nekem, szerencsés vagyok, hogy ilyen támogató családom van.

A pályakezdőknek érzelmi biztonságot adó közegre lenne szükségük, arra, hogy valaki mindig megbeszélje velük a dolgokat. Sokat tudnék ebben segíteni.

Visszatérve az eredeti kérdésre, a kutyám állandó jókedvforrásom. Egy 4 éves boston terrierem van, de „terrornak” becézem, igazi mókamester, imádok vele nagyokat sétálni. A meditáció és az úszás is segít a lelki egyensúlyom megtartásában.

Min dolgozol most?

Több tavaszi koncert vár rám. Évek óta dalszerzőként is dolgozom, nemcsak magamnak, hanem más zenészek felkérésére is komponálok dalokat. Most lúdbőröztető soulos számokat írok, magyar és angol nyelvű dalokat.

Szerző: Novák Zsófi Aliz

Harmony of Love - Király Linda koncertje

május 5. 19:00, Várkert Bazár

A koncertről további részletek itt érhetők el. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Király Linda (forrás: Várkert Bazár)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Az éjszaka ritmusa – Mario Biondi ismét a Margitszigeten lép fel

Május 23-án a Margitszigeti Színház színpadán lép fel Mario Biondi, a nemzetközi soul- és jazz színtér ikonikus alakja a 3. Jazz és Bor Fesztiválon. A koncert előtt érdemes korábban érkezni, hisz a fesztivál napközben kisebb jazzkoncerteknek ad teret.