Jazz/World

Nem aggódik, boldog

2010.08.24. 14:00
Ajánlom
A cím állítása továbbra is igaz Bobby McFerrinre, aki augusztus 22-én, a SYMA-csarnokban részesült nagyon meleg fogadtatásban, három magyar vendégművésszel, telt ház előtt. KRITIKA

Zenészként, némi személyes tapasztalattal a hátam mögött tudom, hogy a színpadon bármit csinálni, csak úgy lenni sem egyszerű feladat. Ahhoz, hogy én „a másik oldalról okoskodjak", bíztam benne, hogy Bobby-n nehéz lesz fogást találni. Szerencsére nem hiába reménykedtem. Az estet megelőző hétvégét családommal a pannonhalmi Arcus Temporum rendezvényein töltöttem, nem csupán előadóként, de hallgatóként is. Sosztakovics és Furrer művei, és az azokat tolmácsoló fantasztikus zenészek után - látszólag - nagy váltás volt McFerrin estje. De hamar megtaláltam a közös pontokat: letisztultság és alázat, e két szempont határozta meg az összes hétvégi zenei élményemet.

Bobby a jazz, az R&B és a klasszikus zeneirodalom számos slágerét végigénekelte, ezt ágyazta körbe néhány autentikus afro dallal, spirituáléval. Utóbbiakból egy egész estet is végig tudtam volna hallgatni. Az előbbiekre azt mondhatnám, ha pályáznék az elvetemült kritikus címére, hogy Bobby rendkívül tehetséges, de nem egyszer hatásvadász. Számomra azonban nem ez a kiindulópont, ugyanis nála sokkal fontosabb a hogyan a mit-nél. A titok a koncert végére tárult fel teljes egészében: mintegy mellékesen hagyta abba az előadást, hiányoztak „Az utolsó darab előtt engedjék meg..."-jellegű konferansz-fordulatok, Bobby egész egyszerűen elköszönt tőlünk és elegánsan kisétált a végén. Ez az informális viszony a ráadásokban is érvényesült. Nem a jól felépített, hatásos műsor volt a cél, hanem sokkal inkább az együttlét, ezúttal velünk, magyarokkal. Személyes megítélésem szerint Bobbynál szinte szakrális szintre emelkedik a zenélés közösségi jellege: nemcsak közölni szeretne, de kapni is, éppen tőlünk. Nemcsak megénekelteti a közönséget, de ő is inspirálódik általunk. Nem akarja profiként elkápráztatni a laikusokat, hanem igazi műkedvelőként ül le a székére, miközben persze kifogástalanul énekel, száj-dobol, dobog, táncol. A humor által is érzékelteti: nem a zene véresen komoly önmagában, hanem a zenében és a közösségben való tökéletes feloldódás szándéka. Részletezhetném Bobby technikai, ritmikai, hangzásbeli bravúrjait vagy virtuozitását, de fölösleges. Ezek csak eszközök nála, akinél az ok és okozat egyaránt a magasabb régiókban keresendő.

McFerrin nyitott, mindent átölelő szemléletét jelképezte a három magyar vendégénekessel, Kolonits Klárával, Szvorák Katival és Szőke Nikivel való együttműködése is. Ahogy a legutóbbi albumán, a VOCAbuLarieS-en, úgy itt is érvényesült a gondolat: a világ bármely nyelvén ki lehet fejezni a bennünk rejlő közöset, pláne, ha ezt a zene mindenki számára egyformán adott csatornájába ágyazzuk. Fantasztikus énekeseket hallottunk, de igazi együttműködés csak Szőke Niki és McFerrin között jött létre. Úgy tűnt, hogy Bobby se mélyítette el igazán a klasszikus- és a népzene, Kolonits Klára és Szvorák Kati által tolmácsolt gyöngyszemeit, - e téren az ő háza elejét is érheti szó, de a két énekesnő is többet segíthetett volna a párbeszéd kialakulásában. Niki egy bluest énekelt, nem akárhogyan, és ebben persze Bobby is jobban otthon érezte már magát, öröm volt hallgatni a duójukat!

Mindezzel és a spontánul alakuló közönség jamekkel együtt, Bobby McFerrin ismét megadta nekünk az érzést, miszerint a zene nem csak a kiváltságosoké, ugyanakkor általa kiváltságosnak érezhetjük magunkat legalább egy-két óra erejéig.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.