Bartók a magyar jazz számára olyan vonatkozási ponttá vált, amelyet az újabb jazztörténetek hangsúlyosabban kell majd figyelembe vegyenek. Maga Bartók Magyarországon élve még idegenkedve viszonyult a jazzhez – értve ezalatt a korai swinget. Azt a klasszikus zenéből merítő és a népzene által többrétűen inspirált koncertmuzsikát, amiről most szó lesz, természetesen sem Bartók, sem kortársai még csak el sem képzelhették. Az ő első találkozásukat a jazzel egyrészt a koloniális nézőpont határozta meg, vagyis alacsonyabb rendűnek vélték az afrikai eredetű kultúrát a magukénál, másrészt azt csak divatként és csak tánczeneként érzékelték. A zeneszerző és a még csak bimbózó zenei műfaj viszonyát így is több tanulmány boncolgatja, megpróbálva belelátni a kevés ránk maradt megbízható adat közötti résekbe, mint amilyen például Bartók látogatása a Sam Wooding-féle revü estjén a pesti Broadway-n, vagy a Kontrasztok komponálása amerikai évei idején, 15 évvel később.
Azt a szemléletváltást, amelyet Bartók, Kodály és társaik a klasszikus zenében végrehajtottak a népzene felé fordulás gesztusával, a magyar jazz történetében Szabados György, majd követői élték újra át és tették sajátjukká. Szabados érdemei elévülhetetlenek abban, hogy a magyar jazz szóösszetétel ma már két egyaránt fontos komponenst jelez. A hatvanas évek végétől kezdődően mind az ő jazzmuzsikus társai, mind a kortárs szellemi és művészeti élet intenzíven nyitott az archaikus népi kultúra irányába. Szabados az improvizációt és a kompozíciót látszólagos ellentétpárként írja le könyvében (A zene kettős természetű fénye). Egy nyilvános beszélgetésen, amelynek témája a hagyomány és a folytonosság volt, arra hívta fel a figyelmet, hogy Bartók a Mikrokozmosz, a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, a Zene, a Szabadban és más művei tanúsága szerint. „... a népzene által hordozott minőségek Keletet és Nyugatot összekötő hídját építette tovább, hegemón erőt érezvén mentalitásunk, kultúránk, tulajdonságaiban és saját képességeiben. Nem is lehet más a dolgunk, mint ennek az aktuális és kozmikus feladatnak a betöltése”
A Szabados-vezette MAKUZ kollektíva és szellemi műhely tagjainak jelentős része most is az élő magyar jazz fontos, többnyire zenekarok élén tevékenykedő alkotói. Ma már a tanítványok tanítványai is bekerültek az első vonalba, ebben az összefüggésben a rég megszűnt, de legendás Dél-alföldi Szaxofonegyüttest szokás emlegetni, vagy az ugyancsak szaxofonos, az etno-jazzben szintén jó nevet szerzett Bede Pétert. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Szabados-féle gesztust tőle közvetlenül átvett olyan követői, mint Dresch Mihály, Baló István vagy Gerőly Tamás azt már továbbadták. Párniczky András személyesen ugyan nem tekinthető a szó soros értelmében Szabados-követőnek, de az általa másfél évtizede vezetett Nigun-zenekar aktuális inkarnációja (Bede Péter – szaxofon, Ajtai Péter – bőgő, Baló István – dob) közvetett és közvetlen vonalakkal egyaránt köthető ehhez a hagyományhoz. Ezen vonalak közül nem esett most szó Grencsó István kollektíváiról (bár ebben a rovatban már írtam koncertjeiről és lemezeiről): az ő felfogására nézve általában relevánsabbnak tartják az avantgárd jazzt, mint a klasszikus zenét.
A Nigun, amely kitartó következetességgel járta a klez-jazz útját, most alakot váltott, Bartók electrified néven dolgozott ki egész estés programot, amellyel több itthoni fellépés után ebben a hónapban Amerikában is bemutatkozhatnak. Párniczkyék felfogásában – talán meglepőnek hangzik, de – a Nigun koncepciója él tovább. Nyilvánvaló lehetne ez abból, hogy a tagok maradtak, de ettől még nem kéne ez igaz legyen, hiszen éppen ezek a muzsikusok több stílusban is otthon vannak. Párniczky nagy gonddal és hosszú hónapokon át kidolgozott hangszerelése, átültetéseinek módszertana vezet ehhez az azonossághoz. Igen jellegzetes, ahogy a szaxofon és a gitár kontrasztban állnak, nem nagyon mozognak együtt, legfeljebb ellenpontban, még inkább kommentálják egymás hangjait, reagálnak azokra – nagyon hangsúlyos pillanatok azok, amikor unisono szólaltatnak meg valamit. A bőgő és dob szólamok legalább annyira szabadon és nagyvonalúan alakulnak, mint a Nigunban, de valamennyire számomra mégis ez a szabadabb zene – holott kötöttebb a kiindulópontul szolgáló Bartók-kotta, mint a jiddis melódiák. Azonban úgy érzem, hogy a bartóki klasszicizálás után a hasonló gyökerű anyagokból a táncritmusok csak néha vannak jelen, míg a nigunoknál ez hozza a kötöttebb ritmust.
Párniczky, aki kérdésemre elmondta, hogy éppen olvasgatja Szabados írásainak újonnan megjelent, összegyűjtött kötetét, évek óta törte a fejét ezen a projekten. Bach és Bartók egyaránt a szíve csücske, de csak Bartók jazzbeli feldolgozásainak hiányát érezte, Bach feldolgozások régóta léteznek. Persze, eddig nem is volt „szabad” Bartókhoz nyúlni. De úgy érzi, egy jazz-zenész számára olyan lehetőségek vannak Bartók zenéjében, amelyeket még nem használt ki senki teljes mértékben – elsősorban harmóniai viszonylatokra gondol, az egész művet, a teljes estés programot felmutató feldolgozásokra.
Szabados ebben a képletben nagyon fontos, hangsúlyozza Párniczky is. Ellentétben Szabadossal, aki nem Bartók kompozícióiban, hanem világképében és szellemiségében gondolkodott, ő a megírt anyagból indul ki, miközben megőrzi a Nigun soundot. Elsősorban azért választ inkább rövid kompozíciókat, hogy maradjon tere az improvizatív, kifejtős szólóknak is. Párniczky, úgy érzi, hogy a Nigunnal a másfél évtizedes működését kiteljesíti majd az a koncertlemez, amely idén nyáron jelenik meg, és amely egy idei bécsi (Sargfabrik-beli) koncertjének lenyomata: az az érzése, hogy amit 15 éve elképzelt, az most valóban teljes körűen valósult meg. Innen persze nehéz a továbblépés, ezért gondolkodott olyan fogalmakban, amihez Manfred Eicher, az ECM lemeztársaság alapítójának és vezetőjének definíciója adta meg a kulcsot. Az európai jazz meghatározása Eicher szerint az, hogy az amerikai kamarajazznek, a népzenének és a klasszikus zenének együttes, egyszerre történő megjelenése alkotja, és ettől más, mint az amerikaiak jazzfelfogása. Nos, amit eddig a Nigunnal produkáltak, abban a klasszikus zene volt a legkévésbé jelen, viszont éppen ennek leghitelesebb és legerősebb vonala a bartóki. A Falusi tréfa, a Kontrasztok és a Mikrokozmosz egyes darabjainak interpretációi ezek jegyében születtek.
A Mikrokozmosz több témája Babos Gyula új lemezén is felbukkan. Babos Párniczkynak is tanára volt, sőt, Párniczky, aki most szerezte meg kiegészítő mesterdiplomáját a Zeneakadémián, újra járt régi tanárához. Aki persze szintén megmutatta neki hasonló új felvételeit... A magyar jazzgitározás klasszikusa, a hazai modern jazz alapító atyáinak egyike, nemzedékek tanára, Babos Gyula egy olyan koncertfelvételt adott ki a BMC-nél Makrokozmosz címmel, amely ugyan nem konkrét Bartók-mű feldolgozása, mégis egy tőről fakad a Bartók-feldolgozásokkal. Babos pályáján rengeteg olyan momentumot lehetne felsorolni, a Project Romanitól és a szinte védjegyévé vált Gelem gelem-től kezdve, amikor etno-jazz elemekre épített. Új csapatában a zenészek közül is mindenkivel komolyabb projektekben vett részt, mégis ezen a koncerten, ami 2014. végén hangzott fel a Müpában, valami egészen friss dolog született a keze alatt. Amikor még a próbafolyamat során készítettem Babossal interjút, elmondta, hogy Miles Davis felfogását követi majd abban, ahogy instruálni fogja a zenekarát – és ez köztudomásúan az, hogy a zenekarvezető
a lehető legnagyobb szabadságot hagyja a zenészeknek.
Babos mellett két dallamhangszeren hallunk szólistákat: Fekete-Kovács Kornél trombitán és elektronikán, Winand Gábor szaxofonon játszik. A ritmusszekcióban az eredeti és finomkezű Czirják Tamás dobol, a nagyszerű Orbán György bőgőzik. A Makrokozmosz címadást is efelől a jellegzetesség felől magyarázta Babos: nagy, tágas és a nyitott (ez) a világ. Itt mindenkinek megvan a helye, nincsenek elkülönült stílusok: swing, bebop, fusion vagy free, van Magyarország, és van Amerika. Mindannak a mottója, amit megpróbálnak véghez vinni, az lehetne, hogy a nagy elődök tisztelete.
Babos tehát az összes itt tárgyalt Bartók-megközelítés közül a legkevésbé kötöttet választotta: csak néhány darab főtémáját vette át a Mikrokozmosz VI. füzetének záró darabjai közül, amelyeket egyben is előadnak néha, ezek ugyanis ciklusba is rendeződnek Hat tánc bolgár ritmusban címmel. Ha nem tévedek, ezek közül a lemez második és negyedik száma indul ki a bolgár táncok első és a harmadik darabjából – de jellemzően a negyedórás, nagyívű, valóban tágas darabok közül az egyikben a téma például csak négy perc után hangzik fel. A Müpa-koncerten a nyitódarab egyébként a Rózsa Sándor című, ugyancsak népdal-ihletettségű téma (amely már szerepelt korábbi Babos-lemezen), aminek sokrétű kibontása adja meg az alaphangot. A három dallamhangszer és a ritmusszekció a páratlan ritmusok és balkáni skálák, valamint a modális jazz néhány alapképletének helyzetébe beleállva sziporkázó, élvezetes improvizációkat adnak elő. Ez a zene is jócskán „electrified”, híven Babos eddigi zenekaraihoz, de a szólistáival új minőséget hoznak létre. Minden muzsikus kitesz magáért, és túl mer lépni a szokásos ösvényein, gondolatmenetein. Közülük csak azért emelem ki Winandot, mert már többen ismerik énekesként, mint eredeti hangszerén, holott itt szinte csak szaxofonozik.
Van Babosnak egy tanítványa, aki már maga is régóta a Jazzkonzi tanára. Juhász Gáborról van szó, aki roppant öntörvényű alkotó. Bartók-feldolgozásokról ebben a szubjektív rovatban először az ő műve kapcsán írtam. A méltatott lemezének, a kizárólag online és kizárólag ingyen elérhető Good Night című albumnak az öt Schubert-feldolgozása és két in memoriam eredeti szerzeménye után két Bartók-darab került a végére. A Román népi táncok, az egyik legtöbbet előadott ciklus két tétele (Bottánc és Körtánc) során a feldolgozó ugyanolyan alázatosan, de szuverén módon bánik az eredeti témával, épp úgy, ahogy a Schubert-dalokkal. A függöny mögött ugyan el tudjuk képzelni, hogy táncolnak rá, de az előtérben egy míves, enyhén melankolikus, sokat gondolkodó, nagy tapasztalatokat megélt szólista áll – aki triójának tagjaival együtt lélegezve inkább ellépi-lépegeti, mint kackiásan eltáncolja ezeket a témákat. Juhász (és bőgőse, Kovács Zoltán, valamint dobosa, Jeszenszky György) nem a saját mozdulataik szépségében tetszelegnek, hanem hangról-hangra ízlelik és variálják az archaikus dallamokat.
Az említett cikkben azt is siettem leszögezni, hogy a Juhász-féle – lassan már – középnemzedékben Oláh Kálmán volt az, aki a legkövetkezetesebben és a legalaposabban tette fel azokat a kérdéseket, hogy a magyar jazz közegében mit jelent számára a bartóki hagyomány. És ha már tanítványokról beszéltem: Bartók zenéje a magyar jazzmuzsikusok számára, akár a Szabados-féle tanítás jegyében nekilátva, akár az autentikus roma népzene általa és társai által gyűjtött és feldolgozott formája felől indulva, az önazonosság megtalálásához vezető út. Oláh Kálmán eddig is nagy tehetségről és szorgalomról tanúságot tett tanítványa, Oláh Dezső (névrokon) most előállt a Román népi táncok egész estés szvitszerű, zongorás triós feldolgozásával. (Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a műnek, és néhány más népszerű Bartók-darabnak a Muzsikásétól kezdve sok olyan előadás tanúi lehettünk az utóbbi években, amelyek nem a klasszikus interpretáció útját követték. És ha nem ilyen szorosan vetnénk ki a hálónkat, akkor a fent említetteken túl Borbély Mihály, Binder Károly, Lukács Miklós munkásságának döntő része, Oláh Tzumó Árpád új népdalfeldolgozás-lemeze és további alkotások is belekerülhetnének – de ezek szétfeszítenék egy újságcikk kereteit.)
A leginkább ismert művek feldolgozásának lehet olyan kockázata is, hogy inkább az eredetire kíváncsi a közönség, Oláh azért választotta éppen ezt, mert ezt ismeri a legbehatóbban. De nem tartott az ilyen jellegű, különleges elvárásoktól. A Román népi táncok népzenei alapját Bartók 1915-ben Erdélyben gyűjtötte, cigány muzsikusoktól. Slágerszerű gyöngyszemekké váltak, karakterábrázolásuk nagyon tömény, hangsúlyozza kérdésemre Oláh. Talán másfél év is eltelt, mire Oláh a hangszereléssel végre előállt, és letette triópartnerei (Oláh Péter – bőgő, Lakatos Pecek András – dob) kottapultjára. De még így is nagyon szerényen csak Reflexiók címmel illeti saját, egész szettet, vagy teljes lemezhosszt kitevő munkáját. Az autentikusságba, amelyre Oláh törekedett, az is belejátszott, hogy Oláh édesapja magas színvonalon játszik kávéházi cigányzenét. Az eredeti dallamokból indult ki, ezeket próbálta leginkább pontosan visszaadni, ezekről többet mondani, megmutatni a rejtett motivikájukat, felfedni a karakterek vonásait. Arra is koncentráltak, hogy plasztikus szövetbe ágyazzák ezeket a dallamokat. Mindeközben a jazztrió működésének azt az alapvető jellegzetességét is meg akarták őrizni, ahogy ezekről a dallamokról, témákról ők hárman egymással „beszélgetnek” hangszereik által. Oláh sokszor csak skálát adott meg a bőgősnek, nem pontos harmóniákat, mint a modális jazzben. Ezzel együtt a zenekarvezető hangsúlyozza, hogy ezek reflexiók, nem narrációk, nem találnak ki új történetet, vagy új részleteket a régi történethez, hanem a lényegi történetet beszélik át, annak rétegeit fejtegetik, analizálják.
Oláh Dezső kedvenc Bartók-játékosa Kocsis Zoltán, mondta, mert azt érzi, hogy ő tényleg Bartókot játszik, abszolút követi a szerző gondolatait. Csakhogy Kocsis Oláh szerint meg tudja csinálni, hogy egyszerre halljuk Bartókot és Kocsist, ezzel a legmagasabb célt valósítja meg a klasszikus interpretációban. Jazzben improvizálni „kell”, teszi hozzá, de úgy, hogy az eredeti szerzőt, például Monkot vagy Parkert sem szabad elrejteni, valamennyire az ő kottájukat is interpretálni kell. Ilyen szempontok és megfontolások nem a Román népi táncok hangszerelésének elkezdése óta határozzák meg Oláh művészi pozícióját. Már három éve működő zenekara a Trio A Lá Kodály, és ezt hasonló koncepció keretei között hozta létre, de abban kicsit lazábbak a kötelékek a Bartók-feldolgozáshooz képest; Kodály gyűjtötte népzenét játszanak, és szimfonikus műveit is átdolgozták jazztrióra. Sőt, Oláh az egyre nevesebb Anima Musicae kamarazenekarral Vivaldit is játszik ezen a nyáron, és szeretné, ha a Bartók átültetését, amiből a triófelvétel lemezkiadása hamarosan várható, szintén műsorra tűzhetné velük a nyár végi próbákat követően.