Roby Lakatos Brüsszelben kezdte pályafutását, majd a New York-i Columbia menedzseriroda művészeként bejárta a nemzetközi zenei élet legnagyobb színpadait. Egyéni stílusát, amely a klasszikus zenét, a cigányzenét és a jazzt ötvözi, lemezfelvételek sokasága őrzi. Épp egy éve vette át Cremonában a világ egyik legrangosabb szakmai elismerését, a Mondo Musica Awards díjat. Bár 37 év után hazaköltözött, folyamatosan úton van – az autóból adott telefoninterjút abból az apropóból, hogy novemberben egy estére leparkol Óbudán.
Amikor pár hete legutóbb találkoztunk, előző nap még Gentben voltál, másnap indultál Cremonába, közben egy kiállításmegnyitón játszottál itthon. Nem arra szeretnék célozni, hogy öregszel, de ezt a tempót meddig lehet bírni?
Nagyon régen bírom már, és még sokáig fogom, ebben biztos vagyok. Általában azt szoktuk mondani, hogy a muzsikus addig él, amíg muzsikál, és amíg utazni tud. Koncertezni a legfontosabb számomra, nem lehet megállni, pláne az elmúlt másfél év után, a pandémia sok élményt és lehetőséget vett el tőlünk. Másfél évig otthon pihenni sokkal rosszabb volt, mint minden nap utazni. Most is kocsiban ülök, épp Sárospatakra tartok. Játszom este, aztán lovaggá is ütnek! Egy európai borrend lovagja leszek. Utána szaladok haza Pestre, reggel indulok Törökországba, két koncertem lesz az Isztambuli Szimfonikusokkal, Isztambulban és Ankarában. Utána két nap Pest, aztán irány Belgium, újabb három koncert... Soroljam tovább?
Sok szó esett már a sajtóban a speciális zenei stílusodról, a külföldi sikerekről és díjakról. Novemberben egy újabb formációval lépsz színpadra, amelyben, ha jól tudom, „csak” vendég vagy. A saját zenekaroddal összevetve milyen repertoárt játszik a Még egy kört?
Először is ez egy Django Reinhardt-stílusú zenekar, francia cigányzenét játszanak, amerikában ezt a fajta muzsikát hívják páneurópai jazznek. Az én zenekarom más világot képvisel, bár a mi számainkban is megtalálhatók ilyen zenei elemek.
A Még egy kört! formációban Myriam lányom énekel, eredeti nyelven. Jó zene, én nagyon szeretem.
Egy percig sem unalmas, hihetetlenül emészthető, a hallgatóság nagyon kedveli – tulajdonképpen ezek a fő érvek, amiért csatlakoztam.
Igazából alig vártam, hogy a lányodat megemlítsd. Mennyire szabad ő melletted a színpadon? Nem zenei értelemben érdekel, hanem érzelmileg. Kritikus vagy vele?
Eléggé, néha fél is, ami azt illeti – na jó, csak viccelek. De nyilván szabadabb, fesztelenebb, ha én nem vagyok mellette a színpadon. Persze hallgat a meglátásaimra, mégiscsak én vagyok a prímás. Büszke vagyok rá egyébként, örülök, hogy vele lépek fel. A zenekar egyik legfontosabb része az énekhang, és őt imádja a közönség.
Hogy zajlik a zenei nevelés a családodban? Úgy képzelem, a lányoknak a vérében van, de a fiúknak kötelező a zenei edukáció. Az unokád pelenkás kora óta játszik melletted, a közösségi oldaladon nyomon követem, nemcsak otthon, hanem nyilvános helyeken is beállhat melléd a zenekarba. Te is így nőttél fel.
Így van, ezt így is kell csinálni. De nemcsak a fiúk esetében.
Mindkét lányom tanult zenét, a nagyobbik a Brüsszeli Filharmonikusoknál játszott.
Aztán férjhez ment, és azóta nem muzsikál. Viszont minden nap gyakorol a gyerekkel. Felügyeli, ami nagyon nagy előnyt jelent a későbbiekre nézve, ahogyan az a fajta szabadság is, amit én nyújtok neki. Miri nem szerette annyira a hangszeres játékot, ő énekelni tanult inkább.
Elővezetem itt a Facebook-ismereteimet: a napokban egy esti buliról láttam posztokat. John Malkovich hogy kerül a vacsoraasztalodhoz?
Úgy, hogy meghívtam. Egy hónappal ezelőtt Isztrián voltam vele tíz napig. Akkor én voltam a meghívott fél, mert a jövő évi projektjében én leszek a hegedűs. Most a Danubia Zenekarral volt egy koncert, amin részt vett, ezért utazott Budapestre, de
ha már itt volt, vacsoráztunk egyet. Johnnal a jövő évben kezdődik a közös tangóprojektünk.
Nagyon jó volt nála az Isztrián az a tíz nap, valahogy viszonozni akartam, ezúttal én invitáltam meg egy emlékezetes estére. Vittem a zenekaromat is, muzsikáltunk neki, nagyon jól érezte magát.
Roby Lakatos (Fotó/Forrás: Fazekas István / Óbudai Társaskör)
Malkovich nélkül is szereted a vacsorás estéket, a jó ételeket, borokat. Van benned egy adag hedonizmus, jól érzem?
Igen, jellemző rám, a jó fogásokat és a finom borokat is szeretem. Novemberben saját márkás borom is megjelenik, egy villányi pincészettel kreáltunk fehéret és vöröset is – ez lesz a Lakatos bor. Nem újkeletű dolog ez nálam, Franciaországban is volt már borom, és volt balatoni is, a Von Beőthy Pincészettel csináltuk évekkel ezelőtt. Az ételeknek otthon is fontos szerepe van, a feleségem nagyon ért a főzéshez, de ha utazom, kifejezetten a helyi ízeket keresem. Szeretem kipróbálni az ismeretlen dolgokat, de mivel nagyjából már mindenhol voltam a világban, tudom, hogy hol, mit kell rendelni.
A kulturális gasztronómiát nagyon kedvelem, de a zenével ugyanígy vagyok: mindenhol a helyit!
Ezen az elven jönnek az én zenémbe az új elementumok, ezért végtelen a zenei variációk tárháza.
Telefonon beszélünk, de látom magam előtt, hogy mosolyogva mesélsz. Az egész habitusod egy sugárzóan vidám ember benyomását kelti élőben is. Volt már mélypontod életedben?
Figyelj, szerintem mindenkinek volt ilyen, de igazán nem emlékszem, hogy nekem mikor. Lehet, hogy nem volt? Nincs is szükség rá. Úgy hiszem, mindenki magának csinálja a problémát. Én a pozitív gondolatokat és érzéseket szeretem, és így is élek, mindenhez így állok hozzá. Nem bírom, ha lehúznak. Akármit csinálok, akárhová megyek, szerencsés az utam, Isten mindenben ott van velem, nem kell félnem semmitől. Minden oké.
Mindig elmondod, hogy a zenédben jócskán megtalálható a cigányzene mint stíluselem, sőt egy belga kritikus unortodox cigány fúziós zenének nevezte el a műfajt, ami a nevedhez fűződik. Mit jelent számodra a cigányságod?
Először is híres cigányzenész dinasztiából származom, sokszor megírták már, hogy Bihari János prímás hetedik ági leszármazottja vagyok a bátyámmal, Tony Lakatossal. Ez egy örökség, amire mindig büszke lehettem, és vagyok is. Harminchét évet éltem külföldön, és az az igazság, hogy Belgiumban és az összes többi országban, ahol ismernek,
már a kezdetektől cigány hegedűsként voltam említve, ami érdekesség, hiszen a zenémben mindig is a klasszikus vonal dominált.
Ezen indultam el, Yehudi Menuhin volt a mentorom, és sosem volt másképp: klasszikus fesztiválokon, koncerteken játszom, ebben a közegben tűnök fel. Mégis én voltam „A” cigány hegedűs. Ez azonban önmagában nem határoz meg egy pályafutást. Inkább az a szerencsém, hogy a klasszikus szcéna képviselői hagytak kiteljesedni, mert olyan zenét játszottam, hogy nem zavartam a köreiket, nem voltam konkurencia, viszont elismertek. Épp ezért nem állt fenn a veszély, hogy lenyomnak, sem személyes ambíciók erőterében, sem pedig a menedzsmenteknél. Hozzá kell tenni, hogy itthon másképp működnek a dolgok. Nem muzsikáltam idehaza soha, három éve mégis hazaköltöztem, mert erre vágytam most már. És szinte elölről építkezem Magyarországon.
Létrehoztam egy alapítványt, amelynek keretében megvalósítottuk az első nemzetközi improvizációs hegedűversenyt. Ez világszinten is precedensértékű esemény volt, és nagyon örülök, hogy itthon tudtuk megrendezni.
A pandémia miatt a második nem jöhetett létre egyelőre, de készülünk. Mindemellett igyekszem annyi koncertet játszani szerte az országban, amennyire csak lehetőség adódik. Ezért megyek az Óbudai Társaskörbe. Ott is szeretnék bemutatkozni.
Roby Lakatos és a Még egy kört! Gipsy Jazz Band
november 5., 19:00, Óbudai Társaskör
Közreműködik: Myriam Lakatos – ének, Flór Noémi – nagybőgő, Bóni László – hegedű, Babindák István – klarinét, Kárpáti Róbert, Kökény László, Makk András – gitár
Vendég: Léo Ullmann – hegedű
A koncertről további információ és jegyvásárlás itt érhető el.
Fejléckép: Roby Lakatos (fotó/forrás: Fazekas István / Óbudai Társaskör)
hírlevél
