„Volt egy titkos gondolatom, hogy vagy azért kapjuk meg mi a szakmai díjat, mert annyira kilógunk a sorból, vagy pont azért adják másnak” – mondja Bakos Bettika pár nappal azután, hogy a Müpa fiatal jazzformációknak szóló versenyén, a Jazz Showcase-en kvintettje elhozta a zsűri elismerését. Azt mondja, még el sem meri hinni, hogy megtörtént, ahogy akkor is alig mertek hinni a szemüknek, amikor először felvillant a képernyőn az eredmény. „Óvatosan örültünk.”

Miben lógtok ki? – kérdezem. „Többnyire nem jazzes témákat éneklünk, hanem magyar népdalokat vagy megzenésített verseket. Mindig olyan színben, amilyen színt a dalok kívánnak.

Bettika évekig tanult népzenét, így amiatt nem aggódik, hogy „ízléstelen” köntösbe öltöztetné a tiszta forrásból származó dallamokat. „A zsűri mindegyik tagja kiemelte az ének természetességét, tisztaságát, hogy mentes volt a maníroktól.”

A Jazz Showcase zsűrijében ült Harcsa Veronika is, aki nagy hatással volt Bettikára. „Többször hallott már minket felvételen és élőben is, a meghívására felléptünk a Harcsa Veronika Udvarban is Kapolcson, a Művészetek Völgyében. Most, a Showcase után azt mondta, hogy hallott már engem sokkal bátrabban, extrémebben énekelni.” Mit jelent az, hogy extrém? „Az, amikor tényleg át merem adni magam a folyamatnak. Harcsa Veronikától láttam először, hogy hogyan lehet felszabadulni a színpadon.”

Bakos Bettika (Fotó/Forrás: Bettika Music)

Bettika azt mondja, szüksége van arra, hogy szabad tere legyen a dalokon belül. „Szinte mindegyik dalunkban van valamilyen hangszeres vagy énekes szóló, akár több is. És ilyenkor is az érvényes, amit az előbb mondtam: az egységre törekszem, amikor improvizálok.” A zenével való ismerkedésének legkorábbi szakaszában felfedezte a rögtönzést, először gyerekként, a zongorán pötyögve, majd a váci konziban, Kovács Linda énektanár növendékeként, aki szárnyakat adott neki. „Annyira vitt magával, hogy semmi más nem érdekelt. Aztán megismerkedtem a népzenével, később a szabad improvizációval, Grencsó István együtteseivel. Így alakult ki az elképzelésem arról, hogy mi is az rögtönzés.”

De mi történik az előadóban improvizáció közben? El lehet-e egyáltalán mondani valamit erről az állapotról?

Amikor egyedül vagyok, és mondjuk énekkel improvizálok, szeretem úgy indítani, hogy csak a légzésemre figyelek. Aztán jön, ami jön. Amikor másokkal együtt improvizálok, a többiekkel is barátságban kell lennem, és engedni, hogy történjen, aminek meg kell történnie. Persze szabályszerűségek akkor is vannak, de úgy gondolom, a szabadsághoz is kellenek szabályok, hogy aztán felrúgjuk őket.”

És mi van, ha nem megy? Ha azt érzed, hogy rossz vágányon vagy?

A Bettika Quintet ötöse nem egyszerre lépett színre. „A zenekar gitárosával, Dévényi Zoltánnal a saját örömünkre kezdtünk zenélni, 2016-ban volt az első koncertünk. Közben megismerkedtünk Mayer József „Dodi” bőgőssel, aki a harmadik tagja lett az együttesünknek. Akkor még főleg sztenderdeket játszottuk.” De ekkoriban éledt fel az érdeklődésük a társművészetek iránt. Önálló műsort készítettek Csukás István felnőttverseiből, ami nemcsak különleges küldetés volt (hiszen a szerzőnek általában a gyermekeknek szóló műveit ismerjük), de a költő elismerését is kivívták vele. Kiderült, hogy szükségük lesz dobosra, elhívták zenélni Richter Ambrust, majd csatlakozott Kosztolánszki Dominik is, aki szaxofonon és fuvolán játszik. Így alakult trióval, kvartetté, s végül kvintetté a csapat. Egyelőre nem bővül tovább az állandó tagok köre. „Úgy érzem, most együtt van a csapat, megérkeztünk valamibe” – mondja Bettika.

A Bettika Quintet első lemezének felvételére készül. Az énekesnő azt ígéri, korábbi és új szerzemények is szerepelnek majd rajta. „Számomra a lemezkészítés önismereti út is, szeretném tudni, hogy mi van bennem. De nem csak rólam szól, mindannyiunk hozzáadjuk majd a saját érzéseinket, gondolatainkat. Az elmúlt 4-5 évben nagy utat járt be a zenekar a jazzstandardektől a versmegzenésítéseken át a népdalokig.”

A zenekar mellett Bettika másik nagy projektje a Lélekzeng, amelyet ő önismereti énekóráknak nevez. „Olyan mintha jógaóra lenne, csak éneklünk” – magyarázza. A résztvevők mantrák és improvizáció segítségével megtanulhatják ledönteni a korlátaikat, felszabadítani a hangjukat és ezzel magukat is. „Olyan emberek jönnek hozzám, akik soha nem énekeltek, mert nem mernek vagy szégyellik a hangjukat, de szeretnének ezen változtatni.”

Számára mindig természetes dolog volt, kislány korában már halandzsa-nyelven énekelt, második szólamot költött a rádióban hallott dalokra. Most, a vírusjárvány alatt mégsem viselte meg annyira, hogy kevesebb alkalma van színpadra állni. „Szeretek elbújni. A nyilvánossággal nem mindig vagyok kibékülve. Néha inkább a fejemre húznám a takarót. Erre most volt alkalmam” – mondja nevetve.

Akkor mégis, miért vonz a színpad? Miért van ez a kettősség? „Amikor zenélünk a többiekkel, az a legfontosabb, hogy jelen legyünk, és kapcsolódjunk egymással. Az egész játékot ez hatja át. Ez a legfontosabb, legszebb tapasztalás. Ezért szoktam színpadra állni, és mindig erre szeretném megnyitni magam. És ha ott van a közönség, akkor velük is kapcsolódjunk. Minden más mellékes.”

Amikor Bettika arról beszél, hogy John Coltrane zenéje micsoda hatással volt rá – a „Minden-Egy” élmény miatt, ami a nagy jazzpionír zenéjéből átsüt – felteszem a suta kérdést: spirituális embernek mondanád magad? „Szerintem nagyon sok ember az, akik nem neveznék magukat így. Én sem így szoktam bemutatkozni.