A szájhagyomány szerint a honfoglalás idején a Verecke felől érkező magyarok átkeltek a Meszesen, és úgy ereszkedtek le a Borsai-patak völgyébe. Válaszúttól fel körülbelül 25 kilométerre van két település: Kisesküllő, Nagyesküllő. Itt letáboroztak és újabb vérszerződést kötöttek. Jöttek lefelé, Válaszútra értek, akkor elválott a sereg. Egyik része lefelé ment, a Szamos völgyén, a másik része a völgyön fel, Kolozsvárra, a harmadik pedig a Mezőségre. Azóta hívják a falut Válaszútnak - legalábbis így tartják a falusiak - sorolja Válaszút történelmét egyik leghíresebb szülötte, Kallós Zoltán néprajzkutató. (A település másik nagy szülötte Wass Albert.)

A válaszútiak könyv nélkül fújják a falu történelmét. A szájhagyomány minden fontosabb eseményt megőrzött, amit az elmúlt évszázadok hoztak: árvizet, mészárlást, hitvitát. A tudóst arról kérdeztük, hogy szülőföldjének hol a helye, mi a szerepe a magyarság néprajzában.

Állítólag a mezőségi hangszeres zene a magyar népzene teteje, és valószínűleg ez szólalt meg egykoron az erdélyi fejedelmi udvarok mulatságain. A táncházakban a legutolsó táncrend többnyire a mezőségi - abban táncolják ki magukat legjobban a fiatalok - mondja Kallós Zoltán. - Néprajzilag Válaszút is a Mezőséghez tartozik, bár a tudósok valamiért külön tájegységként kezelik a Borsa völgyét. Hét, itt található falu teljesen azonos néprajzilag: Kendilona, Bonchida, Válaszút, Kolozsborsa, Magyarmacskás, Fejérd és Telekfarka. Ezeknek a településeknek a viselete egy az egyben megegyezik a bukovinai székelyek népviseletével. A Borsa-völgyieket mi úgy tartjuk számon: nemesfalvak. Még Bethlen Gábor idejében kapták a nemességet. És nemcsak a Borsa-völgyet, hanem a környező völgyek falvait is ide lehet sorolni. Ezek a nemesfalvak nem voltak viseletes falvak. A környező mezőségiek azt mondták a kalotaszegiekre, hogy darázsderekúak vagy hosszú derekúak, mert a csípőn kötötték meg a szoknyát. A többiek, akik mell alatt kötötték meg, a kurta derekúak... Vistában és Széken mind a mai napig hordják a viseletet. Gyermekkoromban még láttam olyan gazdát, aki aratáskor bő gatyába, ünneplőbe öltözött a búza behordásához. De a néprajzosok nem ismerik a régi viseletet. A legszebb ingeket az elhunytakra adták. Eltemették a halottakkal.

A hagyományoknak is múzeumban a helyük?

A szokások még elevenen élnek: a betlehemezés, a lakodalmas vagy a tej összemérése. Tavasszal összemérik, kinek mennyi tejet ad a juha, és ki-ki aszerint kapja az osztalékot. Előfordul, hogy tíz juh nem ad annyit, mint másnak öt-hat, aki jobban teleltette. Nagy ünnepséggel, tánccal, zenével végzi a falu a tejösszemérést. Magyarlónán - ahol juhmérésnek mondják - három napig tart a mulatság, ahová az is elmegy, akinek juha sincs, sőt szinte már csak azért tartanak juhot, hogy megrendezhessék a mulatságot.

Léteznek még feltáratlan néprajzi területek?

Sosem lehet tudni, hogy mi bukkan elő. Mert a gyerekek többnyire a nagyszüleiktől vették át a hagyományokat, így előfordul, hogy olyasmit is tudnak, amit a szüleik nemzedéke nem. De mi, néprajzosok sokszor ismételgetjük magunkat, mert a fiataloknak kényelmesebb azokra a helyekre elmenniük, ahol már jártak előttük gyűjtők, az ismert énekesekhez, zenészekhez, és újból felgyűjteni a dalokat. Palatkára mennek, Kalotaszegre, Neti Sanyi bácsihoz - habár a Mezőségen még sok zenész él, akiket jó volna megmutatni. Mert sorban halnak el. Azok közül a prímások közül is meghaltak már vagy négyen-öten, akiknek zenei adatait, tudását a Fonó Utolsó óra sorozata rögzítette. A Mezőségen is, de Moldvában különösen sok olyan hely van még, ahol soha senki nem járt gyűjtési szándékkal, és biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is vannak ilyen területek. Nem akarok neveket mondani, de most jelent meg egy könyv, amelyben az olvasható, hogy Petrás Marikától gyűjtöttek népdalt. Az már nem jelenik meg a kötetben, hogy Petrás Marika az én lemezemről tanulta az éneket, egy klézsei adatközlő felvételéről. De az ilyesminek nem mennek utána, saját gyűjtésként tüntetik fel.

Vannak-e az idén néprajzos táborok a válaszúti Kallós-birtokon?

Olyannyira vannak, hogy az augusztusi nagytáborba már nincs is hely. Úgy terveztem, hogy az idén néhány jó katonadalt fogunk megtanítani. Készülőfélben van ugyanis egy katonadalokat tartalmazó CD-m olyan nótákból, amelyeket még gyerekkoromban, szülőfalumban és annak környékén hallottam - legtöbbjük ismeretlen. Az öthektáros birtokon most is jut hely legalább 150 sátorhelynek, annak ellenére, hogy most tavasztól építkezésbe kezdünk, mert kinőttük már a házat. A szórványkollégiumnak, amelyet a környező települések kisiskolásai számára létesítettünk, éppúgy kellene a hely, mint a múzeumnak. Hamarosan hozzáfogunk ugyanis a tárgyi gyűjteményem felleltározásához, ami óriási munka lesz. Válaszúton egyelőre négy helyiséget rendeztünk be: van egy válaszúti szoba szülőfalum tárgyainak, egy mezőségi szoba, melyben csináltunk egy széki sarkot is - Szék szomszédos falu Válaszúttal -, egy kalotaszegi szoba, egy moldvai csángó részleg és ugyanott román részleg is. De nincs annyi helyiségem, ahol mindent kiállíthatnék.

Szívesen adják kisiskolás, olykor óvodás gyermeküket a kollégiumba a szülők?

A szórványmagyarság mifelénk vállalja a magyarságát. Nem úgy, mint Moldvában, ahol félnek, mert teljes szellemi genocídium folyik. Válaszút környékén több faluban még román nyelvű iskola sincs, nemhogy magyar. Amikor a kollégiumba felvettük a gyerekeket, a szülők első kérdése az volt, hogy mennyit kell fizetni. Mert pénz nincs. Volt, aki egy szál ruhában adta oda a kislányát - mivel másik nem volt neki.

Tervezi-e a Kallós-archívum bővítését?

Szeretném folytatni a Kallós-archívum néven megjelent sorozatot. Egy ilyen gyűjtés nem lehet öncélú. Mi lett volna, ha ráültem volna az anyagra? Nem lehet. Szóba került, hogy a Hagyományok Háza átveszi a fotóarchívumomat. Ezek a felvételek olyan lakodalmas, farsangi szokásokat örökítenek meg, melyeket már elhagytak, épületeket, amiket lebontottak, zenészeket, akik meghaltak. Pótolhatatlan értékek. Készülök kiadni egy mesegyűjteményt is - egy moldvai asszony teljes mesekészletét. Van közöttük samanisztikus, keleti eredetű mese, nyolc-tíz ballada meseváltozata, és vagy tíz-tizenöt Krisztus-legenda. Többek között van égitest-szabadító mese is, melyben a király eladja a Világ Világosságát egy sárkánynak. Kiszabadítására egy táltos gyerek, Hamupepelle - Világszárnya - jelentkezik. Ezt a mesét Benedek Elek gyűjtésében Szépmezőszárnyának hívják. De abban nincsenek olyan szereplők, akik emitt előfordulnak: Világkovácsa - a Földnek fenekében -, Világ Világossága, Világ Tudománya. Világszárnya ezeket mind visszaszerzi, megküzd a sárkányokkal és visszatér. Az égen újból feltűnnek a csillagok, feltűnik a Hold és a Nap is. Amikor ezt a mesét gyűjtöttem, még nem volt magnó, és kézírással jegyzeteltem. Amikor felemeltem a ceruzát, az asszony folytatta a mesélést. Azért jó ez a metódus, mert közben a mesélőnek van ideje gondolkozni, szerkeszteni. És ez az asszony nagyon szépen mesélt. Most jelölték a népművészet mestere címre.

Kiváltotta-e a magyarigazolványt?

Már letettem a kérelmet. Valószínű, hogy a szülőfalumból még a magyar cigányok is kiveszik. Nem elveszett társaság az övék, reformátusok, templomba járó, hívő emberek. Van közöttük egyetemi tanár is. A táborok idején a külföldieket náluk szoktuk elszállásolni, mert szép nagy, központi fűtéses házaik vannak. A válaszúti cigányok nagy része régi kőművescsaládból származik. Ők emelték Szervátiusz Tiborék kolozsvári házát is. Akkor, tudom, végigcsinálták az építőáldozatot: fekete tyúk fejére emelték a házat. A környék legjobb kőművesei ők, Magyarországon is sokan dolgoznak - persze feketén. Most már, ha lehet, talán másképp is. Nem kell attól tartani, hogy a románok elözönlik Magyarországot, mert számukra Magyarország nem célország. De a magyarok se igen fognak jönni most már. Az én szülőfalumban is inkább azt próbálgatják a fiatalok, miként találhatnák meg a megélhetést odahaza. Én se jönnék, ha nem volna muszáj - mondja, miközben a szeme dacosan megvillan -, alig várom, hogy hazamenjek.

Gondolt-e rá hetvenöt évesen, hogy visszavonuljon a közösségépítéstől?

Majd eljön az idő, mikor én is otthon ülök. Egyelőre megyek, amíg lehet. Volt egy unokanővérem, feketelaki. Ahogy mondják a mezőségen: "nagydógú" asszony. Mind azt mondták neki: "Te Róza, ne dolgozz annyit!", "Tán csak nem viszem a földbe az erőmet!" - felelte erre. Én se szeretném a földbe vinni.