Jazz/World

Nemcsak a négynegyedeké a világ

2011.09.18. 03:30
Ajánlom
Immár hagyomány, hogy minden évben van egy nap, amikor magyar nyelvű dalainkat ünnepeljük. Az országos rendezvény budapesti Jazz Dal Színpadán idén különösen változatos volt a felhozatal. Egy picit túlságosan is.

A selymes hangú Pocsai Kriszta és Szakcsi Lakatos Béla zongorista duójával indult a Budapest Jazz Clubban a Magyar Dal Napja alkalmából szervezett különleges seregszemle. Pocsai játékosan virtuóz saját szerzeményeihez külön e jeles alkalomra írt magyar szövegeket, ami már önmagában is szép gesztus volt, hát még a Szeretlek, szeretlek, csak ne mondd senkinek... kezdetű népdal jazzes interpretációja. Szakcsi tetemes vokális életművéből a nagyívű balladáké volt most a főszerep; az eredetileg Cserháti Zsuzsának írt (később Emilioval megspékelt) Amikor melletted vagyok és a Báthory Erzsébetről szóló musicalből ismert Ilyen szerelem című opusz szívszorítóan felemelő előadása már rögtön az egésznapos program elején emlékezetes perceket hozott.       

Többszörösen is rendhagyó formáció következett: Lakatos Ágnes énekesnő, Binder Károly zongorista és Csuhaj Barna Tibor bőgős triója. A ritkán látott hármas (még az sem kizárt, hogy most játszottak együtt először) nem éppen szokványos felállást alkotott, de a dobok távolléte miatt mégsem keletkezett hiányérzetünk. Csuhaj és Binder sajátos, fülledt balkáni bukéjú szerzeményei remekül passzoltak egymáshoz, szuggesztív lüktetésük pedig ütős nélkül is megbabonázott mindenkit. Lakatos explozív éneke pedig éppoly meggyőző volt a drámai pillanatokban, mint a könnyed - akár saját, akár sok évtizedes - sanzonok esetében. E különös kettősség igazi dramaturgiai telitalálatnak bizonyult.

Rövid átszerelés után teljesen benépesült a színpad; Révész Richárd (zongora), Horváth Pluto József (bőgő, basszusgitár), Bordás József (dobok) és a Megasztárból ismert Nagy Laci Gitano (ének, gitár) érkezett - készülő új lemezük anyagának ősbemutatójával. A tematikus programban Arany János és Petőfi Sándor megzenésített verseit adták elő a fiatalok funky-soul (!) stílusban. A kétségtelenül eredeti alapkoncepcióból végül hol túlságosan művészkedő, hol meglehetősen sematikus végeredmény kerekedett ki (Gitanonak épp ideje volna kilépnie George Benson gigászi árnyékából szerintem). Ezzel együtt a profi zenészi teljesítményért és a bulihangulat megalapozásáért mindenképpen járt a pont a srácoknak.

Komoly csalódás volt viszont Harcsa Veronika énekesnő és Gyémánt Bálint gitáros összeszokott duójának produkciója, legalább is annak első fele. A rendezvény apropójával dacolva sorra követték egymást ugyanis az angol nyelvű dalok a Red Baggage című lemezükről - úgy tűnik, az anyag promócióját fontosabbnak ítélték a Magyar Dal Napja nemes missziójánál. Aztán persze derekasan szépítettek, hiszen Harcsa Lámpafény című korongjának egyedi hangvételű tételei kerültek terítékre, mely anyag közismerten nagy magyar költők szövegeire íródott. (A lemezbemutató koncertről lásd Harcsa Vera magyarul énekel c. cikkünket.)    

Ahogyan teltek az órák, úgy duzzadt a közönség létszáma, s úgy mozdult el a zenei fókusz is a hallgatóbarát örökzöldek irányába. A saját zenekarával érkező Malek Andreát ugyan jazzénekesként konferálta fel Csepregi Gyula házigazda, de számomra ettől ő még továbbra is inkább madárlátta musicalénekes maradt, amiként az őt követő „megasztáros" Kökény Attiláról sem jutott volna magamtól eszembe a jazzista titulus. Utóbbi művészt a Stúdió 11 kísérte egyébként, amely önmagát is tánczenekarként, könnyűzenei együttesként definiálja - ezért is nem gondolom, hogy én volnék túlságosan kötözködő.

Az egyébként színvonalas záróprodukciók közben mégis az járt a fejemben, hogy ha már egyszer jazz színpad és jazz klub, lehet, hogy legalább egy évben egyetlen kompromisszummentes napot megérdemelt volna ez a műfaj is. Azt pedig - bevallom őszintén - egyenesen egy kicsit tiszteletlennek is éreztem, hogy a zsáner két olyan hazai legendája, mint Szakcsi és Binder afféle délutáni hangulatteremtő előzenekarként funkcionált a programban. De nem leszek ünneprontó, napfényes teremben úgyis ritkán láthatja őket emberfia.  

Magyar Dal Napja - Jazzdal Színpad
2011. szeptember 11., Budapest Jazz Club

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A mádi Rákóczi-kúriában Erhardt Gábor építésszel

A Partitúra zempléni adásában a stáb ellátogatott a mádi Rákóczi-kúriába, lenyűgözve sétáltak az évszázados falak között. Az épület átalakításának és bővítésének tervezőjét, Erhardt Gábort Tokaj-hegyalja építészeti hagyományairól kérdeztük.
Jazz/World

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.
Könyv

A magyar oktatás MacGyverei – a kötelező olvasmányok

A jövő nemzedék sorsa mindössze attól függ, hogy Gárdonyit, Szabó Magdát vagy Agatha Christie-t adnak a kezébe? Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével - a NAT-módosítás részleteinek hiányában - a jelenlegi szabályozást vizsgáltuk meg, hogy jobban értsük, mi is lehetne a változások előremutató iránya.
Plusz

75 éve szabadult fel a pesti gettó 

A pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában, majd koszorút helyeztek el a zsinagóga falánál állított emléktáblánál.
Vizuál

Az 1917 a legjobb film az amerikai producerek szerint

Sam Mendes első világháborús eposza, az 1917 című film kapta meg az Amerikai Producerek Céhének (PGA) díját a mozikban forgalmazott filmek mezőnyében szombaton Los Angelesben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Újra összeállt az egyik legjobb jazztrió, és hozzánk is ellátogatnak

Egy évtized után állt újra össze a KCL, az improvizációs dzsessz legendás amerikai triója. Wayne Krantz, Keith Carlock és Tim Lefebvre turnéja során február 20-án a Müpa Fesztivál Színházában lép fel.
Jazz/World Nők a zenében

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.
Jazz/World fesztivál

Négy magyar zenekar lép fel az Eurosonic Fesztiválon

A Bluebay Foxes, a Harmed, a Qualitons, valamint Devil's Trade képviseli Magyarországot a napokban zajló Eurosonic Fesztiválon, Európa legfontosabb showcase fesztiválján és konferenciáján a hollandiai Groningenben.
Jazz/World Rock & Roll

Whitney Houston az egyetlen nő, aki idén bekerül a Rock & Roll Hírességeinek Csarnokába

Az idei új beiktatandók között szerepel még a T. Rex, a Depeche Mode, Notorious B.I.G., a Nine Inch Nails és a The Doobie Brothers is. A Rock & Roll Hírességek Csarnokába azok kerülhetnek be, akik több mint 25 éve adták ki első albumukat.
Jazz/World gyász

Elhunyt Wolfgang Dauner jazz-zongorista

A német jazz egyik meghatározó „apafigurája” 84 éves volt. Egyaránt alkotott rádiónak, televíziónak, operaháznak, és persze saját jazzegyütteseinek.