Jazz/World

New Orleans Swing 2009-ben is

2009.08.03. 11:02
Ajánlom
Immár Müpa-hagyomány az augusztus végi jazzes-dixies-swinges szezonkezdet: augusztus 28. és 30. között idén is a New Orleans Swing koncertjeivel kezdődik meg az őszi programok sora.

Elsőként a jubileumot, megalakulásának 45. évfordulóját ünneplő Molnár Dixieland Band lép fel. Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz-együttese amatőr zenészekből alakult, ám azóta olyan világhírű művészekkel dolgoztak együtt, mint Fatty George, Eddy Davis, Tony Scott, Joe Muranyi, John Mortimer vagy Ian Wheeler. Ötletük és diplomáciájuk nyomán sikerült létrehozni 1998-tól a Dóm Dixie Gála című műsort a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, mely az ország legelőkelőbb és páratlan bemutatója ebben a műfajban.

A mostani fellépés különlegessége, hogy a vendég Balogh Kálmán lesz. A második napon a vibrafonos Tommy Viggel kiegészült Benkó Dixieland Band látható, míg a sort a Hungarian Swing Company fiatal művészei zárják, akik a swingkorszak örökzöldjei mellett mára méltatlanul feledésbe merült gyöngyszemeket is igyekeznek megcsillantani a közönség előtt. Ebben vendégeik, Szalóky Béla és Ted Rosenthal is segítségükre lesznek.

www.mupa.hu

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Zenés színház

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.
Vizuál

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

A válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete. Október 26-án debütál új filmje, a Párhuzamos anyasorsok, és két további alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek producere volt. 
Zenés színház

A művészet lázadása

Hargitai Iván legújabb rendezésével egy örök érvényű történethez nyúl, fiatalok útkeresésén, sikerein és bukásain keresztül beszél az életről. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame-előadása eltávolodik a hagyományos színházi keretektől, már-már cirkuszi poronddá változtatva a teret.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívja a Pesti Vigadó a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.
Jazz/World ajánló

A brazil zene esszenciája

A legendás Grammy-díjas brazil énekes, gitáros és dalszövegíró, Gilberto Gil október 22-én a Liszt Ünnep keretében, a MOM Kulturális Központban ad nagyszabású koncertet.
Jazz/World ajánló

Minden, amit Cory Henryről tudnod kell

Egy zseniális alkotó, aki egyszerre lenyűgöző zongorista, énekes, producer és dalszerző. Hatéves kora óta áll színpadon, számtalan műfajban bizonyított a gospeltől az r&b-n át a jazzig, és olyan világsztárokkal dolgozott, mint Bruce Springsteen, a The Roots, a Boyz II Men, Kenny Garrett, Kanye West vagy az Imagine Dragons, a Snarky Puppy tagjaként pedig több Grammy-díjat nyert. Ő Cory Henry, akinek Müpa-beli lemezbemutató koncertje az ősz egyik legjobban várt zenei eseménye. El is meséljük, miért!
Jazz/World ajánló

A Birdman zeneszerzője Budapesten

Az ötszörös Grammy-díjas jazzdobos és zeneszerző, Antonio Sanchez október 29-én a MOMkult színpadán lép fel zenekarával. A világhírű művész jegyzi többek között az Oscar-díjas Birdman zenéjét is.
Jazz/World ajánló

A legendás underground zenekar ráadáskoncertje

A Kontroll Csoport megalakulása 40. évfordulója alkalmából idén augusztusban egy koncert erejéig újra összeállt, viszont engedve a közönség kérésének október 22-én az A38 Hajón még egyszer színpadra lépnek, különleges vendégek társaságában.