Jazz/World

New Orleans Swing – nyári jazzparádé

2008.07.07. 00:00
Ajánlom
A Művészetek Palotája idén már negyedik alkalommal rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált, amely rangos amerikai és európai fellépőinek köszönhetően a régió egyik legfontosabb tradicionális jazzfesztiváljává vált.

Augusztus 29-én este ismét a trombitás-énekes Bényei Tamás népszerű zenekara, a Hot Jazz Band nyitja az események sorát, amely az amerikai örökzöldek mellett a magyar nyelvű repertoárt is becsempészi programjába. Vendégszólista a fiatal énekesnő Bolba Éva, illetve Louis Armstrong stílusának legjobb hazai imitátora, a produkcióját show-elemekkel is színesítő Papa Fleigh (Forgács László) lesz.

30-án az autentikus louisianai jazzstílus egyik legjobb képviselője, Leroy Jones lép színpadra, aki pályafutása során olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Danny Barker, Harry Connick Jr. és a Preservation Hall Jazz Band.

A harmadik napon (augusztus 31.) a magyarországi ragtime, dixieland és szving előadásának veteránja, a Benkó Dixiland Band foglalja össze a jazz aranykorának nevezett 20-as, 30-as illetve 40-es évek amerikai zenéjét. Illusztris vendégeik, Deseő Csaba hegedűs és Micheller Myrtill jazzénekes a magyar jazz két különböző generációját képviselik.

(2008. augusztus 29–31. 19.30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - New Orleans Swingfesztivál)

 

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Ne hagyd a sorsod csillagokra” – 100 éve született Pilinszky János

November 27-én ünnepeljük a 20. századi magyar költészet egyik legtitokzatosabb alakja, Pilinszky János születésének 100. évfordulóját, akinek irodalmi hatása máig elevenen él. Szikár sorai számos művészt megérintettek és megihlettek, megemlékező cikkünkben olyan alkotók méltatják a költőt, akik saját munkásságukkal is szorosan kapcsolódnak Pilinszky János költészetéhez.
Zenés színház

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Klasszikus

Klasszikus koncertek karácsonyra – a Zeneakadémia adventi ajánlata

Élményt ajándékozni mindig jó: remek ünnepi meglepetés a Zeneakadémia háromféle értékben megváltható ajándékkártyája, amely felhasználható például a világklasszis előadókat és különleges hangversenyeket kínáló 2022. tavaszi szezonra is.
Klasszikus

Zenében utazunk – a MÁV Szimfonikus Zenekar adventi ajánlata

A MÁV Szimfonikus Zenekart az ország élvonalbeli együttesei között tartják számon. Túlzás nélkül állítható, hogy a 76 éve működő zenekarnak nemzedékek köszönhetik első minőségi komolyzenei élményüket. A közelgő új év első felében is ragyogó programokkal várják a klasszikus zene rajongóit.
Zenés színház

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Showtime Budapest adventi ajánlatai

Falusi Mariann 2022. május 7-én Darabjaim címmel ad koncertet a Budapest Kongresszusi Központban, a Dead Can Dance pedig „Europa – 2022” turnéjukon látogat el Budapestre, a Papp László Arénába 2022. május 8-án.
Jazz/World ajánló

Hazaszeretet-export magasfokon - Interjú Rosonczy-Kovács Mihály népzenésszel

Idén ünnepli megalapításának tízedik évfordulóját a Junior Prima Díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által alapított Hungarian FolkEmbassy. Az együttes november 30-án kétrészes ünnepi koncerttel várja a közönséget a Fonóban olyan vendégművészekkel, akikkel az elmúlt évtizedben dolgoztak együtt.
Jazz/World ajánló

Perfekcionizmus és dallamközpontúság

Bill Stewart perfekcionista, mégis lélekkel teli játékmódja több generációnyi jazz-dobost inspirált és inspirál mai napig, több tucat jazz lemez megszólalását emeli a legmagasabb fokra, miközben élőben – az aktuális zenekar stílusától függetlenül – minden pillanatban száz százalékos jelenlétével varázslatos élményt nyújt.
Jazz/World ajánló

Újra színpadon a Rackaláka

November 27-én a Kaláka együttes a Ferenczi György vezette 1-ső Pesti Rackákkal ad közös koncertet a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A két formáció nem először lép együtt színpadra, ilyenkor úgy nevezik magukat: Rackaláka.
Jazz/World ajánló

Dalok, amelyek végérvényesen a szívünkhöz nőttek

Először 2014-ben nyílt ki a nagy magyar daloskönyv, 2017-ben érkezett a második rész, idén pedig folytatódik a sikersztori, hiszen ki ne szeretné a mindenki által jól ismert és szeretett slágereket maibb, frissebb köntösben hallani? A recept a következő: végy egy nagy csokorra valót a legkedveltebb magyar dalokból, csempéssz közéjük pár meglepetést, porold le őket, fűszerezd az aktuális évjáratnak megfelelően, majd kérd meg a hazai könnyűzenei élet állócsillagait és egy klasszis rendezőt, hogy együtt tálalják! Legközelebb december 13-án, a Fesztivál Színházban kóstolhatunk bele a 20. század legjobb dalaiba – ugye ott találkozunk?