Jazz/World

Női újhullám az Opus Jazz Club színpadán

2020.08.03. 11:15
Ajánlom
Augusztusban öt olyan formáció játszik a fővárosi Opus Jazz Club színpadán, amely új megvilágításba helyezi az improvizatív női éneklést.

A magyar, lengyel és cseh művészeket is felmutató formációkban

a friss zeneszemléleten túl további közös pont, hogy mindannyian kapcsolódnak a népzenei hagyományhoz, a megszokottól eltérő zenei közegben teszik személyessé azt

- közölték a szervezők.

A Lengyelországból hazatérő Bazsinka Ágnes krakkói zenészekkel közös kvartettjében a legkülönbözőbb módokon használja hangját. Augusztus 1-jén adott koncertet a Las IIII együttes. Dinamikus zenéjében poliritmikus formák, éteri hangok, mesemondás, improvizáció és világzenei elemek összefonódásából jött létre áttetsző, feltűnő mintákkal telehímzett zeneszövet.

Augusztus 13-án Szász Veronika és Bata István duója, a Veni folytatja a női énekhangot középpontba állító sorozatot:

a duó elektronikusan modifikált ének-basszusgitár hangzással sző lágy textúrákat, repertoárjuk a népdalfeldolgozások mellett saját szerzeményeket foglal magában.

A koncerten a 2016-ban megjelent, Unfold című duplaalbumról, valamint a hamarosan megjelenő Unform című lemezről hallhat a közönség kompozíciókat.

Augusztus 14-én a cseh Bára Zmeková érkezik, aki dalai törékenységét és finomságát humorral és játékossággal ellensúlyozza. Zenéjében folk, dzsessz és klasszikus zene keveredik, némi elektronikával fűszerezve.

Az Opus Jazz Clubba a cseh tradicionális zenében is fellelhető hangszerekből álló felállással (hegedű, tangóharmonika, dob, ének) érkezik.

Augusztus 15-én a budapesti Womex egyik fellépője, a Dalinda látható és hallható az Opusban. A három énekes, Paár Julianna, Tímár Sára és Nádasdy Fanni a cappella formációja az emberi és főként a női lét meghatározó szakaszait énekli meg. A gondosan válogatott népdalokat kortárs ízléssel írják át több szólamra, modern hangzást kölcsönözve a melódiáknak.

A női sorozat augusztus 26-án a Bakos Bettina által vezetett Bettika Quintet koncertjével zárul, a program saját szerzeményekből és versmegzenésítésekből (Tandori Dezső, Tarbay Ede, Bella István, Csukás István, Weöres Sándor) áll. Emellett magyar és cigány népzenei dallamok átdolgozásai hoznak színeket a koncertműsorba, a szöveg nélküli saját darabok pedig teret adnak a szabad improvizációnak.

címlapkép: Opus Jacc Club/ Bára Zmeková

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.