Jazz/World

Nyaralj Szentendrén jazzel!

2013.07.12. 12:51
Ajánlom
Legyen Ön is részese a szabadtéri jazzkoncertek egyikének a Szentendrei Teátrum és Nyár Jazz Fesztiválján július 20-án!

Szentendrei Teátrum és Nyár idei programsorozata június 18-án, a Ferenczy Múzeum új épületének megnyitásával vette kezdetét. A Pajor-kúria gyönyörűen felújított és kibővített épülete új állandó és időszaki kiállításoknak, belső udvara pedig koncerteknek és színházi előadásoknak ad otthont. 

A Teátrum színpadán három bemutatót - Lőrinczy Attila: Könnyű préda című vígjátékát, Paul Blake: Római Vakáció című zenés játékát és a Ferenczy Múzeum Gertudis kiállításához kapcsolódó különleges Bánk bán előadást - láthat a közönség. Emellett a Szív hídjai turnébemutatója, valamint az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Frenák Pál Társulat és a Nézőművészeti Kft.
vendégjátéka  szerepel a programban.

Augusztusban folytatódik a tavaly elkezdett, kortárs drámákat bemutató felolvasószínházi sorozat, ahol az előadások után az alkotókkal kötetlen  beszélgetésre nyílik lehetőség. A kisgyermekes családokat vasárnap délelőttönként gyermekszínházi előadások várják. A fesztivál koncertprogramját Domenico Menini tenor és Denis Biancucci zongoraművész olasz dalestje nyitja, majd koncertet ad a Vujicsics együttes, a Kiscsillag, Szvorák Ktalin és Tímár Sára. A Jazz Fesztivál a Borbély Műhely, a Trio Midnight és a Fábián Juli & Zoohacker közreműködésével igazi zenei csemegének ígérkezik. A nyár utolsó hétvégéjén a VIII. Szentendrei éjjel-nappal nyitva háromnapos rendezvénnyel zárul a fesztivál. Az idei év újdonsága, hogy a már hagyományos programok mellett Művészet és Mámor címmel gasztronómiai és borfesztivál is része lesz a programnak.

Kérdés: Kérdés:
Melyik együttes a házigazdája a Szentendrei Nyár keretében  július 19-én sorra kerülő Jazz Fesztiválnak?

A július 18-án délig helyesen válaszolók közül egy valaki partnerével közösen vehet részt a Szentendrei Jazz Fesztiválon a Városháza udvarán július 20-án 19 órakor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Jazz/World ajánló

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Jazz/World ajánló

Amikor a csend is zenél – a harmincéves e.s.t. együttesre emlékeznek a JazzFest Budapesten

Május 12-én különleges zenei találkozás várja a rajongókat az Erkel Színházban a 30 YEARS OF e.s.t. – Tribute to Esbjörn Svensson Trio elnevezésű eseményen, amely során az elmúlt évtizedek egyik legikonikusabb jazz-zenekarának dalai szólalnak meg.