Jazz/World

Nyers, parasztos, rusztikus

Kovács Ferenc több szempontból nézve is sokoldalú: a trombitán, hegedűn és szárnykürtön egyaránt kiváló muzsikus közel három évtizedes pályája során a ragtime-tól a free jazzig, a magyar népzenétől a klezmerig, a balkán folktól a kortárs improvizációig sokféle stílusban kipróbálta magát. Ráadásul a zene mellett a japán harcművészet (mindenekelőtt a kendo), a fafaragás, a borkultúra és a gasztronómia megszállottja. Mészáros Márta nemrég bemutatott Utolsó jelentés Annáról című filmjében is az ő zenéje hallható.

FE: Apai nagyapád híres citerás volt, Kiskunfélegyházán még szobra is áll (Citerázó paraszt), anyai nagyapád saját vonósbandát vezetett az Alföldön, te viszont már Budapesten születtél, képzőművész családban. E rokoni behatások mennyire határozták meg zenei fejlődésed?

KF: Áttételesen mindenképp, de számomra meghatározóbb volt, amit a kántorképzőt is végzett, zongorázó szobrász édesapámtól kaptam: gyerekkoromban ő ismertetett meg az ötvenes-hatvanas évek fordulóján tiltottnak számított jazzel és az akkoriban még kevesek által elfogadott bartóki univerzummal. Főiskolai művészbarátja, Segesdi György révén sikerült szalagos magnóra másolnunk az amerikai tudományos akadémia által a világ legkülönbözőbb országaiban rögzített, lemezválogatásokon megjelentetett felvételeket is, közte fekete kongregációkat és az addig a külvilág számára elérhetetlen japán udvari zenéket. Rongyosra hallgattam ezeket a szalagokat. Az igazán forradalmi újításokat, Cecil Taylort, Archie Sheppet, John Coltrane-t viszont csak a hetvenes években ismertem meg.

FE: Már gyerekkorodban egyértelmű volt, hogy zenész leszel?

KF: Szüleim nem feltétlen törekedtek zenészeket nevelni belőlünk, de fontosnak tartották, hogy tanuljunk zenélni. Az egyik nővérem csellózott, a másik brácsázott, én a zongorával kezdtem, a zeneiskolában Kodály legkedvesebb növendékéhez, Bors Irmához jártam, de a zongoratanárnőm túl szigorú oktatási módszerei miatt inkább átváltottam a hegedűre. Már gimnáziumba jártam, amikor barátommal - általunk rajzolt jeggyel - belógtunk az Erkel Színházba, s amikor meghallottam Dizzie Gillespie-t, tudtam, az én hangszerem csak a trombita lehet. Igazából még a kellő izmokat sem volt időm rendesen kifejleszteni, mikor a Zeneakadémia tanárképzőjén találtam magam, ahol minden létező szakot felvettem (az énektől az angolig). Fontosnak tartottam, hogy minden elérhető tudást megszerezzek.

FE: A következő években, évtizedben számos, egymással nem könnyen összeegyeztethető sávon mozogtál: a 180-as Csoport tagjaként kortárs avantgárd darabokat, a Szabados György vezette MAKUZ-ban radikális, improvizatív zenét játszottál, miközben 1980-ban alapítója voltál a Budapest Ragtime Bandnek, jóval később pedig a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Bandnek. Ennyire nehezen találtad az utad?

KF: Akkoriban minden érdekelt, mindenben ki szerettem volna próbálni magam. Balogh Kálmánnal az egyik zeneakadémiai gólyabálon még széki táncházat is tartottunk: ő brácsázott, én hegedültem. De baráti szálakon keresztül fújtam akkoriban rockzenekarban is, pedig az sosem állt közel hozzám. Szimfonikus zenekarok első trombitása voltam, de azt sem éreztem a magaménak. A Budapest Ragtime Band kicsit klasszikus volt, kicsit jazz, egyben jó móka és sokat lehetett vele utazni. De leginkább a szabad-improvizációs műhelymunkák voltak rám nevelő hatással, mindenekelőtt a 180-as Csoport repetitiv bemutatói (Steve Reich, Terry Riley) és a Szabados György mellett eltöltött évtizedek. Nem beszélve Dresch Mihály Quartetjéről, amelynek 1991-től tizenöt éven át tagja voltam.

FE: A családi örökség részét (is) képező autentikus népzene miért nem vált sosem dominánssá?

KF: Bár a hegedűjátékomban és a kompozícióimban kétségkívül benne van a népzenei gyökér, mindent a szabad zene felől közelítek. A népzenét mesterségnek, hivatásnak tartom. Én viszont inkább kalandoztam. S csak évtizedekkel később határoztam el, hogy végre tényleg a magam zenéjét játszom.

FE: Azt a fajta a „kortárs parasztzenét", amit az ezredforduló óta a Magonyban próbálsz megvalósítani?

KF: Lényegében igen. Mire 2001-ben az első Magony-lemez megjelent, már mindent megéltem. Játszottam palotában és a poros utcákon, minisztereknek és bűnözőknek egyaránt. A párizsi jazzfesztiválon egy tálból cseresznyéztem Pharoah Sanders-szel. Lemezeket készíthettem korábbi bálványaimmal, Roscoe Mitchellel és Archie Sheppel, de olyan sztárokkal is, mint Steve Hackett, Joel Rubin vagy Hamid Drake. Tibet fővárosában, Lhasában a Dresch Quartettel először játszottunk jazzt. Az Ürümcsi Operaházban hatalmas sikert arattunk A Helység Kalapácsa utcaszínházi változatával. A Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band és a világzenés Djabe tagjaként bejártam szinte az egész világot. Amikor tíz éve találkoztam Kovács Gerzson Péterrel, a Tranz Danz táncegyüttes vezetőjével, az ő koreográfiáira kezdtem el hol szólóban, hol másokkal saját kompozíciókat előadni. Mondhatni, belevágtam a borzongatóba. Ekkorra alakult ki a saját nyers, parasztos, rusztikus stílusom, hangszeres és zenei felfogásom. E saját repertoárhoz kerestem társakat, így jött létre a Magony, illetve annak különböző mutációi.

FE: A zene mellett a sport is meghatározó szerepet játszik az életedben. Sok mindenbe belekóstoltál, birkóztál, úsztál, kajakoztál, kézilabdáztál, fociztál, asztalitenisztél, aztán a hetvenes évek végétől a különböző japán harcművészetek felé fordultál, jött a dzsúdó, a dzsiu-dzsicu, az aikídó, a karate, végül a kendónál kötöttél ki. Az utóbbiakban mi vonzott?

KF: Egyfelől a frissességük, újszerűségük, másrészt kellő önfegyelemre neveltek, harmadrészt olyan állóképességet adtak, aminek nagy hasznát vettem a koncertéletben. Megtanítottak arra, hogy merni kell veszteni energiát, bármit csinálok, mindent bele kell adni, mert csak úgy jön létre bennünk az a vákuum, ami újra pozitív energiákat termel. Hogy csak úgy kaphatok válaszokat az élet fontos kérdéseire, ha tényleg felteszem azokat. Amióta megismerkedtem Abe Tetsushi mesterrel, a kendo és a budo filozófia egyetemi oktatójával, azóta gyakorlom a szamurájok kardvívásának mai, sportosított változatát, mely teljes része lett az életemnek. A magyar férficsapat tagjaként és egyéniben is számos nemzetközi sikert értem el, később saját klubot alapítottam és vezetem azt a mai napig. A gyakorlati és elméleti tanulási folyamatok rendszerét, melyet ennek köszönhetően ismertem meg, az életem minden területén eredményesen alkalmazhatom.

FE: Például a fafaragásban?

KF: Akár abban, akár a halászatban, akár a borászatban, akár a gasztronómiában, akár a gyereknevelésben. A fához, az anyaghoz való vonzódásom amúgy szintén régi, hisz a hatvanas-hetvenes években igazi alkotói környezetben nőttem fel, a szüleimmel a Máglya közi művészház közel negyven szobrász, festőművész, grafikus és keramikus közt laktam. Aztán sokáig semmi. Apám húsz évvel ezelőtti halála után azonban jött a fordulat: rendbe kellett tennem a hordókat, s emiatt szétnéztem, milyen szerszámai maradtak a műhelyben. Először javítgattam a bútorokat, aztán faragtam egy sótartót, később a hosszabb turnékra magammal vittem a régi szerszámokat, vésőket, jöttek a tálak, aztán nekiálltam bútorokat készíteni, előbb magunknak, később már a barátaimnak is. A szobrokig még nem jutottam. Ma számomra még a hasznosság, a használhatóság a fontos. Egyelőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Mind elmegyünk” – végső búcsút vettek Eötvös Pétertől

Április 18-án délután kollégái, barátai, tisztelői körében emlékeztek meg a március 24-én elhunyt, Kossuth-nagydíjas zeneszerző-karmesterről. A BMC-ben tartott eseményen Káel Csaba, Perényi Miklós, Kovács Géza és Kurtág György mondott beszédet.
Vizuál

A hazai színjátszás kiválóságaival készül Herendi Gábor új filmje

A Kincsem és a Valami Amerika rendezőjének legújabb, Futni mentem című romantikus komédiája november 28-tól látható a mozikban. A közvetlen állami támogatás nélkül készülő produkciót rövid videóban jelentette be Udvaros Dorottya, Ember Márk és Lovas Rozi.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal.
Klasszikus

Vezető karmesterként folytatja a munkát Vajda Gergely az Ensemble Ars Novával

A neves zeneszerző-karmester három éven át volt a francia kortárs zenei együttes rezidens művésze, ám a sikeres közös projekteknek köszönhetően a zenekar továbbra is együtt kíván dolgozni vele.
Zöldhullám

„Azért is meg akarom védeni őket, mert olyan kicsik” – gyermekek hangjai az arukária fa védelmében

A Kincseink, az araukáriák című kiállítás megnyitója április 22-én, hétfőn 17 órakor lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Átriumában. A tárlat középpontjában az araukária fa és annak számos értéke áll.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Nekem a zene gyógyszer minden bajra” – interjú Király Lindával

Anyák napján ad koncertet Király Linda a Várkert Bazárban, az est vendége pedig nem más, mint testvére, Király Viktor lesz, így a közönség lélekemelő duettekre is készülhet.
Jazz/World interjú

Mit jelent európainak lenni? – interjú Oláh Krisztián zongoraművésszel, a Ludus Europae zeneszerzőjével

Az idei JazzFest Budapest egyik legizgalmasabb programja a Ludus Europae című, huszonhét szereplős darab, amelynek ősbemutatója április 30-án pontban éjfélkor lesz a budapesti Merlin Színházban.
Jazz/World ajánló

Kihagyhatatlan programok az idei Budapest Ritmón

A 2016 óta futó Budapest Ritmo világzenei fesztivál Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen eseménye, amely egyszerre mutat be felfedezésre méltó, még kevésbé ismert vagy éppen feltörekvő tehetségeket, illetve hozza el Magyarországra a műfaj világsztárjait.
Jazz/World interjú

„A művészet olyan, mint a planktonok az óceánban” – beszélgetés Gyémánt Bálinttal

Egy padláson talált, poros gitár volt az első hangszere, ma már a Zeneakadémián oktatja a jazzgitárosokat. Triójának most jelent meg legújabb lemeze, de az alábbi beszélgetésben szó esik arról is: tudja-e Gyémánt Bálint, hogy hány banánnal gitározik jobban vagy gyengébben, mint a külföldi sztárok.
Jazz/World ajánló

Bartók és a legsátánibb jazzdallamok

Dübörög a jazz, a műfaj egyre szélesebb körben hódít, Bartók Béla pedig hűvös távolságtartással figyeli a merőben új zenei nyelv születését. Hogyan alakult a zeneszerző viszonya a jazzel az 1920-as évektől kezdve?