Jazz/World

Nyílt nap a Hagyományok Házában

2013.09.09. 12:40
Ajánlom
A Hagyományok Háza idei nyílt hetén, szeptember 17. és 22. között tematikus napokkal várja a látogatókat.

Akit érdekel a hagyományos kultúra, az, hogy hogyan lehet nagyszüleink tudását és ismereteit napjainkban alkalmazni, annak a Hagyományok Házában minden nap lehetősége van ezt kideríteni: táncelőadások, koncertek, tanfolyamok, gyerekprogramok, archívum, könyvtár... Egész évben azért dolgozunk, hogy a népművészet minden ágát megismerhetővé, hozzáférhetővé tegyük, hogy a nálunk szerzett élményeken keresztül bebizonyítsuk, ez a kultúra ma is élő. A már hagyományosnak tekinthető Nyílt Héten ebből a sokrétű munkából szeretnénk ízelítőt adni úgy, hogy az érdeklődők bepillanthassanak a napi munkába, bemehessenek a kulisszák mögé - mondja a Nyílt Hét koncepciójáról Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója.

Az idei nyílt hét újdonsága, hogy szeptember 17. és 22. között tematikus napok várják a látogatókat a Corvin tér 8. szám alatt. Míg kedden a Magyar Állami Népi Együttes mindennapjaiba tekinthetnek be az érdeklődők, addig szerdán a Fő utca 6. szám alatti Magyar Népi Iparművészeti Múzeum nyitja a szokásosnál is szélesebbre kapuit, a tárlatvezetéseken és a raktárbejárásokon kívül lesz többek között mesemondás, kézműveskedés, mesterségbemutató is. Csütörtökön a Folklórdokumentációs Központ archiválási munkáját lehet megismerni a gyűjtések beérkezésétől az interneten való közlésig, a Népismei Tudománytár keretében pedig Daróczi Ágnes tart előadást Bari Károly újonnan megjelent Régi cigány szótárak és folklór szövegek című műve kapcsán. Pénteken azon kívül, hogy a továbbképzéseket, az óvodás és iskolás korosztálynak szóló ismeretterjesztő programokat lehet megismerni, a legkisebbeket a szokásos péntek délutáni Aprók tánca várja. A hét végén, a Kulturális Örökség Napjai keretében naponta többször tartanak vezetést a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épületében építészek és az intézmény munkatársai, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban pedig tárlatvezetés, kézműves foglalkozás, szombat este pedig az Ars Sacra Fesztiválhoz csatlakozva Vándor Vokál koncert várja a régi és az új közönséget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Plusz

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Jazz és komolyzene Kapolcson – ilyen lesz a Művészetek Völgye felhozatala

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján nincs olyan érdeklődő, aki ne találná meg a számára kitalált programot. Július 18. és 27. között a jazz és a komolyzene szerelmesei is élvezhetik a számukra legkedvesebb programokat.
Jazz/World magazin

Ács Dominika: „A légzés nemcsak technika, hanem tükör is egyben”

Ács Dominika Junior Prima díjas fuvolaművész július 9-én a Benczúr Kertben mutatja be a közönségnek legújabb, BREATHING című albumát. Az előadóval – aki egyben a felcsendülő dalok szerzője is – a közelgő koncert kapcsán beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Tóth Vera: „Biztos vagyok benne, hogy a közönség imádni fogja!”

Egyedülálló zenei élménnyel várja rajongóit Tóth Vera július 4-én a Várkert Bazár varázslatos szabadtéri színpadán. A Summer Night Budapest című esten Vera ikonikus, soulos hangzásvilága kilenctagú zenekara kíséretében szólal meg az Öntőház udvar csillagfényes égboltja alatt.
Jazz/World interjú

„Hatalmas felelősség, hogy sok embernek én mutathatom be a cimbalmot” – beszélgetés Horváth Áron cimbalomművésszel

Japánból Hollandiába menet értük utol a keresett művészt, aki otthon van a klasszikus zene és a jazz terén is. Horváth Áron az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima díjat vehetett át magyar zeneművészet kategóriában.
Jazz/World interjú

„A basszusgitár ősi ereje mindenkit megbabonáz” – beszélgetés Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművésszel

Hosszú évekig zongorázott, aztán beleszeretett a basszusgitárba. Hazai tanulmányai után felvették a bostoni Berklee College of Musicra. Kéri Sámuel ma már az egyik legígéretesebb hazai jazz-basszusgitáros, aki a napokban Junior Prima díjat kapott magyar zeneművészet kategóriában.