Jazz/World

Nyújtsd a kezed és játszd a swinget!

2014.09.26. 15:53
Ajánlom
Group'N'Swing esélyegyenlőségi koncert a New Orleans Club-ban október 1-jén.

Magyarország kedvenc swing zenekara nem első alkalommal hívja fel a figyelmet a társadalmi esélyegyenlőségre. Október 1-jén, a Zene Világnapján a Nyújtsd a kezed és játszd a swinget című koncertjük fókuszában a társadalmi egyenlőtlenségek és előítéletek megszűntetése és az erre irányuló figyelemfelhívás áll a zene segítségével. Az együttes az est bevételét a résztvevő sérült emberekkel foglalkozó alapítványoknak adományozza.

A Group'N'Swing ezúttal a Never Give Up Gospel Kórussal és a Down Alapítvány zenekari formációjával együtt lép a New Orleans színpadára. „A zene nagyban hozzájárul a társadalmi egyenlőtlenségek és előítéletek megszűntetéséhez. A zene az a híd, amely összeköt minket - épeket, fogyatékosokat egyaránt. Mi a fogyatékosság helyett képességeket látunk mindenkiben, és október 1-i koncertünkkel ezt szeretnénk láttatni másokkal is." - összegzi törekvésüket Mihályi Réka, az együttes dívája.

A Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében alapított Gospel Kórus tagjai olyan tehetséges, sérült emberek, akiknek célja, hogy magas színvonalú szakmai produkciót állítsanak színpadra, ezzel másoknak is - példát mutatva - erőt adjanak a zenéjükkel. Az est folyamán, a színpadon a Down Alapítvány zenekari formációja is fellép a Group'N'Swing-gel közösen. Az ő jelenlétük is élő bizonyíték arra, hogy értelmi fogyatékosok is képesek kiváló minőségű zenei produkciót nyújtani. A zenekar tagjai Heinrich Ullrich német gyógypedagógus által kifejlesztett, speciális színkottás módszer segítségével sajátították el zenei tudásukat, és fejlesztették arra a szintre, amelyet a közönség most saját fülével is megtapasztalhat október 1-jén a New Orleans Club-ban.

A Never Give Up Gospel Kórus, a Down Alapítvány zenekari formációja és a Group'N'Swing a saját dalaik mellett együtt szólaltatják meg a zenekar legnagyobb slágereit valamint a műfaj legizgalmasabb dalait. Mindenkinek szeretettel ajánljuk a figyelmébe ezt a különleges zenei kalandozást a gospel, a swing, a boogi és az emberi nagyság világában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

8 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.
Színház

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.
Plusz

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.
Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World gyász

Elhunyt Jimmy Cobb jazzdobos

A legendás amerikai zenész utolsóként távozott azok közül, akik játszottak Miles Davis ikonikus szextettjében és annak Kind of Blue című 1959-es albumán.
Jazz/World mti

Online készül a Fonó az őszi, 25. évfordulóra

Virtuálisan készül fennállásának 25. évfordulójára a Fonó Budai Zeneház, az intézmény a jubileum alkalmából 25 kategóriában várja a közönség véleményét június 15-éig arról, hogy melyek voltak az elmúlt két és fél évtized legemlékezetesebb estéi, zenéi, zenészei és lemezei a kulturális intézményben.
Jazz/World gyász

Elhunyt a Ghymes együttes billentyűse, Kún Csaba

A zenész 57 évesen, betegség következtében hunyt el.
Jazz/World hír

103 évesen újra slágerlistás lett Vera Lynn

Vera Lynn lett a legidősebb énekes, aki felkerült a legjobb 40 albumot jegyző brit slágerlistára, a 103 éves énekesnő legnépszerűbb dalainak 100 című gyűjteményével pénteken a lista 30. helyére került.
Jazz/World lemez

A magyar jazzlemez, amit egy koporsóműhelyben vettek fel

„Jazz a négy fal között” című sorozatunkban a Nigun Live Inem Sargfabrik című lemezét hallgatjuk meg.