A lejátszási listák elnöke
A "Horace Silver And The Jazz Messages" című lemez borítójának újragondolt verziója Obamával
Obama számára a kezdetektől fogva fontos kapcsolódási pont volt az emberekkel a zene. Vállalta a popkultúra iránti rajongását, amit már azzal a tettével is reprezentált, hogy a beiktatására Beyoncét hívta meg fellépőként, de legalább ekkora szerelmese volt a legamerikaibb műfajnak, a jazznek. Ez már akkor kiderült, amikor 2008-ban először nyilvánosságra hozta iTunes és Spotify playlistjét, amiben Miles Davis, John Coltrane, Billie Holiday és Charles Mingus a legtöbbet hallgatott előadók között szerepeltek. Rajongói a Facebookon el is indították a Barack Obama's Jazz oldalt, ahol az elnök arcképével gondolták újra a legendás Blue Note lemezborítókat. Obama nem vetette meg a hiphop-ot sem, persze csak addig, amíg a szövegek mellőzték az erőszakot és a szexizmust. Kendrick Lamart (aki zenészei miatt a jazzhez is kötődik) például fellépőként meghívta a Fehér Házba 55. születésnapján.
Zenemegosztási szokásából a héten a leköszönő elnök viccet is csinált, amikor azt mondta, talán a Spotify majd foglalkoztatja „A Lejátszási Listák Elnökeként”, amikor már munkanélküli lesz.
A jazz a demokrácia metaforája
A Fehér Ház történetében az első edukációs jazz-esemény is Obamáék nevéhez fűződik: 2009-ben Michelle Obama nyitotta meg a Fehér Ház zenei sorozatának részeként a Jazz Stúdiót. A first lady úgy fogalmazott:
Nincs is talán jobb példa a demokráciára, mint egy jazz együttes, ahol a zenészek egyéni szabadsága a zenekarért érzett felelősséggel párosul”.
A Jazz Studio házigazdája a klarinétos-szaxofonos Paquito D' Rivera volt, aki a legendás Marsalis-zenészcsalád öt tagját invitálta meg együttzenélésre, valamint hogy a jelenlévő 150 diák számára tartsanak zenés-elméleti workshopokat. Ezeken az előadásokon szó volt az amerikai történelem és a jazz viszonyáról, improvizációról, a blues és a jazz tapasztalatairól, Duke Ellington és a swing kapcsolatáról is.
Barack Obama és Michelle Obama (Fotó/Forrás: Pool / Getty Images Hungary)
Az éneklő elnök
Obama rendszeresen hívott meg jazz-előadókat az In Performance at White House című, 1978 óta működő, televízióban is közvetített sorozatba, aminek célja az amerikai zenei kultúra magas színvonalának és sokszínűségének reprezentálása volt. Többször fellépett itt a különböző tematikus estek keretében például az azóta elhunyt Natalie Cole, Diana Krall, Herbie Hancock, Tony Bennet és Esperanza Spalding. Gesztusértékkel bír az is, hogy Obamáék az eseménysorozat 56. estjét - ami elnöklésük alatt az utolsó 'In Performance' volt - Ray Charlesnak dedikálták, aki bevallottan Obama egyik kedvenc előadója.
Megvolt az a képessége, hogy egyetlen hangba tudta összesűríteni a legsúlyosabb érzelmeket”
- fogalmazott. „Ő nem látott minket, de mi nem tudtuk levenni róla a szemünket” – tette hozzá. A koncert fináléjában a nyitó beszédében tett ígérte ellenére Obama maga is dalra fakadt.
A jazz a szabadság fokmérője
2016. április 30-án a Herbie Hancock kezdeményezésére elindított Nemzetközi Jazznapnak először adott otthont a Fehér Ház. Obama beszédében egy Dizzy Gillespieről szóló anekdotát idézett. „1964-ben Dizzy Gillespie odament az amerikai elnökhöz és azt mondta neki:
– idézte a történetet Obama, aki ceremoniálisan Blues House-ra keresztelte erre az estére a Fehér Házat. Ezután a jazz esszenciális lényegét egy rendkívül hatásos beszédben összegezte. Obama elmesélte első jazz-koncertélményét: édesapja, akivel egyébként csak ritkán találkozott, 1971-ben, tíz évesen elvitte egy Dave Brubeck koncertre. „Nem igazán értettem, hogy mi történik a színpadon, de kinyílt a figyelmem erre a zenére, és meghökkentem” – mondta. Obama ekkor fertőződött meg a jazzel, ezután nagy Miles Davis és Wayne Shorter-rajongó vált belőle.
Barack Obama a jazzről
„A jazz minden más művészeti ágnál jobban jellemzi az amerikai lelket, hű lenyomata az afroamerikaiak szabadságjogokért vívott küzdelmének. A faji sokszínűséget közvetíti, ami az amerikai nép egyik legerősebb erénye. Kijönni egyetlen hangszerrel a színpadra és improvizálni, spontán létrehozni valamit, a legigazabb kifejezése a közösségi létezésnek. (...) Van tehát valami félelemnélküliség a jazzben. Ez a műfaj talán a legreálisabb megfogalmazása annak, hogy kik vagyunk mi nemzetként. Mert történt-e a történelem során nagyobb improvizáció, mint maga Amerika? Haladunk előre akkor is, ha bizonytalan az út kimenetele. Makacsul ragaszkodunk ahhoz, hogy eljussunk valahová, ahol jobb és kényelmesebb. Ez az, ami az egész világon a közönséget az amerikai jazz zenéhez vonzza. Univerzálisan beszél az emberi létezésről és az emberségről. (...) »A jazz a szabadság fokmérője« - mondta egyszer Duke Ellington. Ez az, amiért a jazz egy általános közlési nyelv lett, és amiért skótdudán, sőt szitáron is játszanak jazzt. (...)Ebben a műfajban valósult meg leghamarabb Amerikában a deszegregáció, mert az egyetlen dolog, ami számított, az a zene volt”.
Ezen az estén igazi sztárparádéban lehetett része a közönségnek, hiszen a műfaj nagy öregjei és fiatal géniuszai egyszerre léptek színpadra. Többek között Joey Alexander, Chick Corea, Robert Glasper, Herbie Hancock, Terence Blanchard, Dee Dee Bridgewater, Jamie Cullum, Kurt Elling, Aretha Franklin, Al Jarreau, Diana Krall, Dianne Reeves, Sting, Wayne Shorter, Marcus Miller, Esperanza Spalding, Pat Metheny, Lee Ritenour, Terri Lyne Carrington is játszott ekkor.
A USA Today összeállítása szerint a Kennedy-elnökség óta az Obama család volt a legnyitottabb kulturális és intellektuális értelemben. Hogy az új elnök, Donald Trump milyen zenei -és egyáltalán kulturális - ízléssel bír, nem tudni pontosan, mindenesetre a beiktatására előzetesen felkért Andrea Bocelli már lemondta a szereplést.
Kapcsolódó
A közfelháborodás miatt mégsem lép fel Bocelli Trump beiktatásán
Mint arról korábban hírt adtunk, Trump az olasz tenort kérte fel, hogy koncertet adjon beiktatási ceremóniáján. A Page Six exkluzív forrásokból úgy értesült, Bocelli nem fog fellépni az eseményen az óriási közfelháborodás miatt.
hírlevél
