- Mi volt az apropója annak, hogy most vették elő újra az Images darabjait?

- Schreck Ferenc kollégám - aki annak idején az egész zenei anyag megkomponálására is felkért -, valamint Kollmann Gábor, a Budapest Jazz Orchestra egyik vezetője ismét megkerestek, hogy adjuk elő közösen ezeket a darabokat egy újabb koncert alkalmával. Mivel eddig csak egy hazai bemutatója volt a lemeznek 2009-ben, kiváló alkalomnak tűnt a BJO sorozata a Budapest Jazz Clubban.

- Azóta az Images hihetetlen karriert futott be nemcsak itthon, de a nemzetközi színtéren is: a Downbeat magazin és a Jazzrewiev is kiváló értékelést adott az albumnak. Mi változott az elmúlt négy évben, az első bemutató óta? Lesz ezúttal valami változás, máshogy fognak megszólalni a darabok?

- Ez egy annyira komplex zene - igaz, improvizatív részek is vannak benne -, de többnyire megírt részekből, a kortárs zene hangzásához közelítő darabokból áll. Nem szokványos big band muzsika. Igazából nem fog változni - leszámítva azt a pár szólót, ami természetesen minden előadás alkalmával változik. Arra fogunk törekedni, hogy úgy szólaljon meg a darab, ahogy a lemezen is hallható.

- Az Images anyagát nemrég Dániában, Koppenhágában is bemutatta a Dán Rádió Big Bandjével. Talán nem túl merész a kérdés és az összehasonlítás: lehet különbségeket és hasonlóságokat felfedezni a két zenekar, a Budapest Jazz Orchestra és Dán Rádió Big Band között?

- Hogyne, lehet erről beszélni! Sőt, azt is mondhatom, hogy nemcsak két big band-nyi összehasonlítási alapom van, hanem már három. A lemezmegjelenés után három évvel ugyanis meghívtak a Finn Rádió Zenekarához, az UMO Jazz Orchestrához, akikkel szintén előadtunk néhányat az Images zenei anyagából. Most pedig a Dán Rádió Big Bandjével közösen játszottuk ezeket a darabokat, akikről köztudott, hogy Európa talán leghíresebb big bandje. Olyan nevek dolgoztak a zenekarral, mint pl. Thad Jones. Ahhoz képest, hogy Amerikában is ez az egyik legismertebb európai zenekar, én nem éreztem olyan nagy különbséget - sőt, azt mondhatom, hogy a magyar zenészek, a BJO tagjai legalább olyan jó zenészek. Nyilván összeszokottságban lehet érezni valamilyen stabilitást, mivel más körülmények között dolgoznak: az mégiscsak egy rádió zenekara, amely állami támogatást kap, rendszeres fizetést, hogy minden nap rendszeresen próbáljanak és együtt dolgozzanak. Így azért könnyebb teljesíteni, mint egy hazai együttesnek. De ettől függetlenül nem éreztem különbséget a magyar és a dán zenészek között. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy a Budapest Jazz Orchestrával nem tudunk külföldre menni ezzel a zenei anyaggal - én jobban örülnék, ha velük lehetne turnéztatni ezt a lemezt.

- Milyen különbségek voltak a két zenekar instruálásában? Tudjuk, hogy sok bartóki ihletés felfedezhető a kompozíciókban, amely - gondolom - a magyar zenészek szívéhez közelebb áll.

- Nem sok próba volt: összesen három napunk volt a felkészülésre. A kottákat előre elküldtem, és a zenészek nagyon felkészülten vártak. Azt valóban elmondhatom, hogy a BJO tagjai az említett részeket, elemeket máshogy, sokkal természetesebben adták elő. Ez attól lehet, hogy Bartók zenéje a fülünkben van gyerekkorunk óta. Ezek a polimodális dallamok, amelyek jelen vannak szinte az egész két tételes műben, egyszerűen már ott van a magyar zenészek fülében. Még akkor is, ha nem mindenki játssza ezt a stílust, valahonnan mégis ismerős lehet.

- Ön nagyon sokat játszik amerikai és nyugat-európai zenészekkel. Mostanában kikkel dolgozik - vagy kikkel tervezi a közös munkát?

- Egyelőre inkább múlt időben tudok beszélni erről: nyáron Belgiumban játszottunk a Leffe Jazz Festivalon, ahol a Trió Midnight-tal léptem fel, és Joe Lovano volt a vendégünk. Hasonló nagy nevek most nincsenek tervbe véve, de a Trió Midnight-tal sokat játszunk külföldön: nyáron Németországban volt pár koncertünk, és én is rendszeresen zenélek hozzám hasonló kaliberű nyugat-európai zenészekkel. Svájcban játszottam és legközelebb Párizsba utazom fellépni egy speciális összeállítással a párizsi magyar intézet felkérésére Szandai Mátyás bőgőssel és Lukács Miklós cimbalmossal. Még egy franciaországi fellépésem is lesz Winand Gábor énekessel duóban. Általában azonban meghívott vendégként helyi zenészekkel szoktam játszani. Sajnos minimális az a lehetőség, amikor saját zenekarral tudunk koncertezni. Trióval még csak-csak, de nagy bánatomra a szextettel - ami számomra nagyon kedves formáció - nemhogy külföldön, de még itthon sem nagyon tudunk játszani.

- Visszatérve a mostani koncerthez: az Images mellett hallhatunk még új darabokat, egy áprilisban megjelenő album hangszereléseit is...

- Igen. Lakatos Pál, egy fantasztikus tehetségű gitáros kért fel, hogy hangszereljek meg néhány szerzeményét a Budapest Jazz Orchestrával közösen készülő lemezére. Itt igazából csak „háttérmunkás" vagyok, de még az is lehet, hogy néhány számban szólistaként is fogok játszani.  Az ilyen munkáknál az a különbség, hogy itt  Lakatos Pali zenéjéhez, az ő stílusához kell alkalmazkodnom, egy adott zenére hangszerelést készítenem. Bevallom, egy olyan felkérésnek kicsit jobban örülök, mint az említett Images is, amelynél minden rám van bízva: maga a zene vagy akár a stílus kiválasztása, amikor a saját zenémet írtam meg.

- Ezek szerint a kreatívabb, nagyobb alkotói szabadságot biztosító megbízások közelebb állnak Önhöz?

- Szerintem ezzel mások is így vannak, bár az is egy nagyszerű élmény, egyfajta feladat, kihívás, amikor más zenéjét kell bizonyos keretek között életre kelteni.

- Ha már itt tartunk, milyen komponálási feladatok várnak Önre a közeljövőben?

- Még a tervek előtt megemlíteném, hogy vannak olyan, már elkészült darabok, amelyeknek a bemutatása még függőben van. Nagyon szeretném, ha bemutatásra kerülne az a darab, amelyet az ELTE kórusa és zenekara számára komponáltam. A címe: A Duna arca. Olyan szerzők versrészleteire íródott, mint József Attila, Kosztolányi Dezső vagy Petőfi Sándor. Itt nemcsak a zenét írtam, de a versrészleteket is én válogattam össze. A művet a saját triómra, kórusra és szimfonikus zenekarra komponáltam Kovács László felkérésére, és remélhetőleg májusban be is tudjuk mutatni. Emellett lesz még egy nagyon fontos koncertem március 21-én: a Pannon Filharmonikusokkal egy szerzői est, ahol az eddigi összes szimfonikus zenekarra és valamilyen jazzformációra írt művemet be fogjuk mutatni a pécsi Kodály Központban.