Oláh Szabolcs augusztus 3-án 20:00-tól a Szentendrei Teátrum nyári programsorozatának keretén belül mutatja be új, dallamközpontú kortárs jazz projektjét a Dunaparti Művelődési Ház udvarán.
Előző, 2016-ban megjelent Álomösvény című lemezeteken még Dés András dobolt, Soós Márton bőgőzött. Őket váltja most a doboknál Csízi László, a bőgőnél Bögöthy Ádám. Miért volt szükség tagcserékre, és milyen új színek jelentek meg általuk a hangzásvilágban?
Azért kerestem új tagokat, mert volt egy elképzelésem arról, hogyan szeretném az új anyag hangzását kialakítani. Igazából nem kellett nagyon keresnem az új tagokat, mindkettőjük helyettesített már a quintetemben korábban, és nagyon tetszett, ahogy játszanak. Ádám bőgő-soundja és gyönyörű szólamvezetései nagyon megtetszettek, és nem mellesleg kiváló szólista is, amit több ízben hallhatunk a lemezen. Laci dobolásának fejlődését legalább tíz éve követem. Mindig nagy élmény volt vele játszani, azt gondolom, hogy magasan világszínvonalú a játéka. Hihetetlenül muzikális, dallamhangszer-szerű, dinamikus és színes, ugyanakkor nagyon pontosan illeszkedik a tempóra.
A hangzásvilágunk kevésbé groovos, folyékonyabb és árnyalatokban gazdagabb lett, ami nagyon passzol ahhoz a nyolcados zenei világhoz, amit az új albumra komponáltam.
Az utóbbi években mozgalmas időszakot tudhatsz magad mögött, amelyben különféle létszámú formációkkal dolgoztál. Mit mozgat meg benned a bigband, a duó, vagy a kamarazenei felállás? Melyikben érzed magad leginkább otthon?
Valóban, az utóbbi évek nagyon termékenyek voltak, körülbelül 2012-ben kezdődött egy intenzív alkotói periódus, ami rengeteg új kompozíciót eredményezett. Voltak közöttük olyanok, melyeket tervezetten írtam, és sok olyan, aminek a sorsáról csak később döntöttem, vagy fogok dönteni. Időről időre projekteket fogalmaztam meg, melyekhez gyűjteni kezdtem a darabokat.
Nagyon szeretem a Modern Art Orchestrát, melynek alapító tagja voltam, és a kezdetektől komponáltam a zenekarnak, hangszerelőként rengeteget tanultam általuk. Az a hangzás, amit a MAO képvisel, nagyon inspiráló számomra, ezért időről időre írok nekik valamit.
Boldog vagyok, hogy tavaly megjelenhetett a Winding Road című album, melyen a darabjaimat játsszák.
Zeneszerzőként mindig keresem az újat, a szokatlant, ami inspirál. Ezért minden projekt egy kicsit más. A Gleam című második quintet albumomon szerepel az Awakening című dal, ami gitár-zongora duó Cseke Gáborral. Ez annyira megtetszett, hogy elhatároztam, egy teljes albumot szentelek ennek a formációnak, ez a 2017-ben megjelent Message From the Sun. Gáborral nagyon szeretek duózni, nagyon mélyen ráérez a darabok hangulatára. Ez a felállás gitárosként is új utakra vitt, aminek nagyon örültem. Van néhány koncert még ezzel a műsorral.
A quintetem fafúvósokkal kiegészülve megint csak egy új kísérlet volt, amit idén márciusban mutattunk be a Márványteremben. Legalább tíz éve terveztem, hogy írok fúvósötösre, amióta hallottam az Imani Winds-et. És persze azóta sok más fúvósötöst is meghallgattam. Gyűjtöttem az ötleteket, és egy nagyon erős koncepció alakult ki a darab filozófiáját illetően, a címe Nine Songs From the Hermit. Tehát ezúttal tervezetten írtam és hangszereltem meg a darabot. Izgalmas és szép third stream zene lett belőle, amit természetes folytatásának érzek az eddigi pályámnak. Szeretném majd felvenni ezt az anyagot is, remélem alkalom nyílik rá.
Mindegyik formációban otthon érzem magam, mindegyiket másért szeretem és mindegyik új oldalamról mutat be zeneszerzőként. Gitárosként pedig igyekszem mindig magamat adni és úgy hangszerelni, hogy erre lehetőség nyíljon.
A zenédhez gyakran kapcsolják az érzékeny, légies, himnikus jelzőket. A jazzkritikus Zipernovszky Kornél pedig egyenesen filozófusnak, szerzetesnek nevezett. A személyiségedre vonatkozóan mennyire érzed érvényesnek ezeket a szavakat?
Igyekszem a tőlem telhető legőszintébben komponálni és játszani, és engedni, hogy a zenében kifejeződjön az, aki vagyok és amit érzek, gondolok. Ezért azt hiszem, hogy a zeném sokat elárul a belső világomról, és talán többet is mond annál, mint, amit meg tudok fogalmazni, vagy amit a mindennapokban kommunikálok. A személyiségem valóban érzékeny, légiesnek talán nem mondanám.
A zenét spirituális útnak tartom, és gyakran igyekszem kifejezni vele lelki, szellemi vagy akár filozófiai témákat, melyekről olvastam, vagy foglalkoztatnak.
A zenémnek gyakran vannak himnikus árnyalatai, melyek már az első kompozícióimban is megjelentek. Ez nem tudatos, egyszerűen így érzem, így kell megszületnie a zenének.
Mire utal a Crystal Brook címadás?
A lemez címadó dala egy ballada, melynek hangulatát ebben a címben tudtam megragadni. Kristálytiszta hegyi patak, melyen megcsillan a holdfény. Úgy éreztem, ez összefoglalja az albumon szereplő darabokat, melyek hangszerelésénél és hangzásvilágának kialakításánál
az áttetszőségre, tisztaságra és egyszerűségre törekedtem, akár egy japán kalligráfián.
A tisztaság mellett megjelenik a dinamizmus, a sodró lendület, ez is fontos része a lemeznek.
A lemez során gyakoriak az Ávéd Jánossal közös uniszónóid. Ez azt jelzi, hogy zenészként és az életben is egy nyelvet beszéltek, vagy csupán egy zeneszerzői fogás?
Mindkettő. Janival 2004 óta ismerjük egymást és követjük egymás pályáját, rengeteg alkalmunk volt együtt zenélni, gondolkozni a zenéről, a zenéhez való hozzáállásról, az életről és mindenről. Nagy hatással vagyunk egymásra és jó barátság van közöttünk. Tehát valóban egy nyelvet beszélünk az életben és a zenében is. Jani rendkívül sokoldalú, nagyon sok hangon meg tud szólalni és mindig olyat tesz hozzá a zenémhez, olyan ötletei vannak, ami beleillik az elképzeléseimbe, sőt sokszor tovább viszi a gondolataimat. Másrészt
a szaxofon-gitár uniszónó az egyik legszebb hangzás ahhoz, hogy egy dallam megszólaljon, nagyon szeretem alkalmazni.
Van-e konkrét történet a Dawn Rider mögött, ami az egyik leginkább sodró dinamikájú kompozíciója a lemeznek? Miért éppen erre a dalra készült sessionvideó?
Gyakran úgy írok darabokat, hogy a címet utólag adom, tehát a zene sugallja, a dal emlékeztet valamire. Amikor ez a szám megszületett, játszogattam magamnak és megjelent egy történet egy motorosról, amint hajnalban száguld egy kihalt úton, miután utoljára találkozott a szerelmével. Csak húzza a gázt a Nap első sugarainál, mintha ezzel a fájdalmat is maga mögött tudná hagyni. Sokszor merítek ihletet egy tíz évvel ezelőtti nagy szerelemből, ez is egy ilyen dal. Ez az egyik kedvenc számom a lemezen, ezért készítettünk rá videót. Úgy éreztem, ez a dinamikus, intenzív energiájú dal jó kedvcsináló lehet az albumhoz.
Hol és mikor mutatjátok be a lemezanyagot?
Szeptember 12-én este mutatjuk be a lemezt az Opus Jazz Clubban. Szervezünk még koncerteket a következő évadban, amit a honlapon közzéteszünk.