Február 5-én Várallyay Petra szerzői estjének otthona volt a Solti-terem, de a nap duplán fontos a huszonnyolcadik évében járó zeneszerző-multiinstrumentalistának. Egyazon napon jelent meg ugyanis a Várallyay Petra Trio első lemeze is, a fáradhatatlan energiájú Deadline Haze (erről bővebben itt), amin különös és jól működő fúziót alkot a progresszív rock és a free jazz. És ha az ember a koncert után rögtön nekiáll a lemeznek, csodálkozhat, mert előbb
azt hihette, Várallyay Petra összenőtt a hegedűjével,
az albumon viszont zongorán játszik többet.
Vissza a koncerthez. Hét óra van. Meg kell mondanom, különös itt ülni, a Zeneakadémián, mert hiába járok ide hetente többször, ritkán van ez az érzésem, mint most, hogy valami fontos fog történni. Valami olyasmi, amit száz-kétszáz évvel ezelőtt többször érezhettek a zeneszeretők, amikor folyamatosan találkoztak új művekkel. (Aha!, gondolom, itt van a kutya elásva: ha sokkal több ősbemutató lenne, kevesebbet unatkoznánk a koncerttermekben.) A hegedűst hallgatva arra gondolok, hogy itt van egy csokorra való darab, amelynek Várallyay Petra legalább olyan jó szerzője, mint előadója,
annyira önazonos,
hogy hirtelen el sem tudom képzelni, hogy a hegedűn más játsszon, mint ő. Azt viszont nagyon is, hogy ha a művek kottáját száz év múlva valaki leemeli a polcról, éppolyan érdekesnek fogja találni a zenét, mint most mi, az ősbemutatón.
Várallyay Petra (Fotó/Forrás: Várallyay Nóra)
Az első koncertrész darabjait ’kamaradarabokként’ emlegetik, de most a klasszikus zene hagyományos terminusait és lózungjait egyaránt sutba dobhatjuk. Például azt, hogy ’ragaszkodás a kottához’ (minden komolyzenész ezt mantrázza, észrevették már?), mert egy szerző-előadónak ugyanannyi joga van ragaszkodni vagy nem ragaszkodni hozzá. És főleg mert kíváncsi lennék, a szólóhegedű játékmódjaiból mennyi van beleírva a kottába: Várallyay ugyanis modern fogás- és vonástechnikákat alkalmaz, de azokat sosem öncélúan, mindig ösztönösen. A hangszere torzít, zörög, sistereg (ha körkörösen mozgatja a vonót), glissandózik, sul ponticello fémesen zeng. A szerző hallhatóan bármilyen hangot előcsalogat belőle,
de a virtuozitás nem témája, hanem tartalmas része a zenéjének.
„Nagyon eklektikus stílusú, minden benne van, amit az elmúlt tíz évben csináltam a progesszív metáltól a free jazzig, a kortárs zenétől a fúziós improvizációig” – mondja a hegedűversenyről Várallyay Petra, de hát milyen darabokat is írna egy szerző, aki minden zenei hatást magába szív, és minden hatást bátran fel is használ alkotóként. A VII. caprice motívumaiban a kelta dallamkincsre ismerek, a Stringception című darabban a Kárpát-medencei népzene, a bluest játszó fidulisták és Steve Reich-féle process music hatására. (Ez utóbbi egy duó volt Vucurevic Elvirával és a kisterccel lejjebb szállított G húrjával.) A VI. caprice vad, energikus darab, és igen gazdag hangzású. A basszusgitárra és hegedűre írt duó pedig a progresszív metál eszközeivel él. (Ezt nem mással, mint triója basszerosával, Berta Zalánnal adta elő.) Az első részt egy szöveg nélküli, énekre és hegedűre komponált duó zárja Bolyki Sárával, ami viszont közel-keleti inspirációkról tanúskodik.
A szünet után az első Hegedűverseny következett.
Hogy zeneszerzőként Várallyay Petra figyelmet fordít egy olyan ős-műfajra, mint a concerto, nem csak ambícióról, hanem tehetségről is árulkodik.
Hat-nyolc perces jazzszámaiban, caprice-eiben tömör kifejezésre törekvő, sodró hangú komponistaként ismertük meg, de egy versenymű megalkotásához tovább kell látni. Szerencsére a szerzőnek ragyogó arányérzéke van: jól felépített, félórás versenyművet hallottunk. Várallyay Petra Hegedűversenye formáját tekintve a műfaj teljes eszköztárát felvonultatja. Nem háromtételes a mű, hanem öt, de az első tételben ott van a kötelező kadencia, az a virgonc és életteli hangulat, ami a barokk concertókra volt jellemző. Zenei nyelvét vizsgálva viszont a 20-21. század széles palettájára bukkanunk. A második tétel ködös, nyugtalan noktürn-zene, amely lassan agitato haláltánccá változik, s az egzotikus-eksztatikus hangot klezmer és arab hatások fokozzák. A harmadik tétel irányított performansszal kezdődik – a zenészek szabadon kelthetnek zajt a hangszerükön, közös crescendót alkotva. Ebben a tételben kifejezetten hallatszik a progresszív jazz hatása: a basszusgitár és a cajon a fülledt éjszakába repít, varázslatos és vad hangulatot hoz létre – mintha csak zenei költeményt hallanánk a Dohány utca zajaiból. (Hasonló bravúrt csinált Thomas Adés az Aysla nightclub-tételében.)
A negyedik tételben a hegedűhöz emberi hang társul – ismét Bolyki Sára énekelt szöveg nélkül –, egy egyszerű, de érdekesen billegő dallamot mutat be a csodálatos arányérzékkel felépített tételben, amely a szólista körkörös vonójátékával, pianissimo ért véget. Az ötödik tétel méltó zárása a versenyműnek, sodró, izgalmas zene
– milyen ritkán látni, hogy klasszikus zenész ennyire élvezi, hogy játszik, mint most a tizenhat tagú zenekar! –
hatásosan felépített kódával és bombasztikus zárlattal: lefelé szaladó portamento és üstdobpergés. Várallyay Petra hegedűversenye megérdemelten aratott zajos sikert, a művészt többször visszatapsolták, a ráadásként játszott V. caprice után a concerto zárótételét meg kellett ismételni. Valódi, eredeti és frissen talált kincsek ezek a művek, örülök, hogy ott lehettem.
A koncerten fellépett Bolyki Sára (ének), Kiss Enikő, Vucurevic Elvira, Tóth Kristóf, Soós Máté, Szabó Tamás, Rábai Benedek (hegedű), Görbicz Fülöp, Soós Előd (brácsa), Zétényi Tamás, Kertész Endre (cselló), Dénes-Worowski Marcell (nagybőgő), Szabady Ildikó (fuvola, altfuvola), Tóth-Csamangó Blanka (klarinét, basszusklarinét), Berta Zalán (basszusgitár), Hencz Kornél, Szikora Balázs (ütőhangszerek). Vezényelt Pejtsik Péter.
Február 5. Zeneakadémia, Solti terem
Az új album:
hírlevél
