Jazz/World

Önpusztító megváltók – a teljesség keresése a jazzben

2017.04.07. 09:21
Ajánlom
Jazztörténeti sorozatunk a műfaj fejlődésének meghatározó korszakai mellett az ezekre hatással bíró történelmi, társadalmi környezetre is kitekintést ad, ezzel is rávilágítva a jazz műfajának mindenkori érvényességére.

A bebop megjelenésével a jazz fejlődésének egy egészen különleges szakasza kezdődött. A műfaj, elszakadva a kötöttsége folytán valódi változásra képtelen swingtől, ugyanakkor néhány tekintetben visszanyúlva a klasszikus korszakához, teljesen átszabta a saját karakterét, nem pusztán zenei anyagot, de legalább ennyire a jazzben egyébként is fontos tényezőnek számító attitűdöt tekintve. A bebop teljesen máshogy kezelte a kompozíciókat, a swing dallamközpontúságával, vagy a klasszikus korszak, csupán az alapdallam harmóniai vázát felskiccelő improvizációival szemben valami totalitásra törekedett, és amellett, hogy jelentősen kibővítette a műfaj nyelvi készletét, a ritmusszekció kísérőszerepét is megváltoztatta.

Dizzy Gillespie

Dizzy Gillespie (Fotó/Forrás: Keystone / Getty Images Hungary)

A beboppal megjelent változások ráadásul menekülő útvonalat is biztosítottak a jazz számára a továbblépéshez, és az megindulhatott a legitimáció felé vezető úton. A következő évtizedek persze rávilágítottak arra, hogy csalóka volt a gyors siker illúziója,

a jazz legitimációjának kulcsát pedig a folytonos megújulásra való képességében kell keresni.

A feketék helyzete mindeközben nem tudott érdemben megváltozni, egészen 1964-ig, amikor az Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta a polgári jogokat újfajta keretbe helyező javaslatot, lényegében semmissé téve a hetven évvel korábban elfogadott Jim Crow-féle törvényeket.

A jazz ekkorra a feketék öntudatának egyik fontos bástyájává vált, és egyre többen kezdtek hivatkozni rá Amerika valódi hangjaként, ahogy ezt Duke Ellington is folyton kihangsúlyozta.

A jazz számára tehát a bebop valódi újjászületést jelentett. A műfaj szókincse jelentősen kibővült, ezáltal pedig képessé vált arra, hogy erről az alapról elrugaszkodva újra és újra a korhoz idomulva tudja definiálni saját magát. A pillanat őszinte, kérlelhetetlen, mégis kétségbeesett megragadásának aktusa azóta is az egyik legfontosabb tényezője a műfajnak úgyis, hogy a proto-punk lázadás, ami szembefordította a swinggel előbb a zenészeket, majd az őket követő, egyre bővülő közönséget, lassan átadta a helyét a valami belenyugvásnak, amit a free jazz a bebopnál is harciasabb lázadása próbált felváltani. Valódi zenei muníció híján – lévén a free jazz fő töltetét az eszmei és nem a zenei tiltakozás jelentette – azonban a free jazz, bár ma is jelen van, ez legalábbis részben a beteljesedésre való képtelenségének köszönhető.

Coleman Hawkins

Coleman Hawkins (Fotó/Forrás: jazznap.hu)

A bebop zenei virágzása az ötvenes évek elejéig tartott, a műfaj talán legalapvetőbb alakjának, a zenéről kizárólagos és technikailag szinte megközelíthetetlen olvasatot birtokló Charlie Parkernek az 1955-ös halála pedig végleg múlt időbe tette azt. A születésénél aktívan bábáskodó zenészek egy részét a halálba hajszolta a jazztől ekkoriban szintén nehezen elválasztható heroin, mások pedig követték az újfajta tendenciákat. Markáns kivételnek talán csak Coleman Hawkins és Lester Young tekinthető, ami valódi óriásokat illeti, az ő esetük viszont számos okból különleges. Részben, mert mindketten már a bebop előtt meghatározóak és nagyhatásúak voltak, részben pedig, mert mindkettejük művészetének legalapvetőbb vonása a senki máséhoz nem hasonlítható attitűd volt, az az akcentus, amely a műfaj individualizációja miatt tudott lényegessé válni. Dizzy Gillespie már az ötvenes évek elején igyekezett ritmikailag feldúsítani a zenéjét, ő azonban ezzel együtt is megmaradt mindvégig a bebop mellett.

A műfaj továbbfejlődését az új generáció biztosította, akik számára az alapvető mintát azonban a bebop jelentette.

Miles Davis jelentőségét szinte képtelenség felbecsülni.

Az ő személye ebben a korszakban ráadásul azért is fontos, mivel a lemezei nagy példányszámban fogytak, ebben pedig nyilvánvaló szerepe volt a személye köré fonódott mítosznak, amelynek köszönhetően nem pusztán a zenéjét, de őt magát, mint terméket, ideált vásárolták meg a hallgatók. Davis ráadásul rendelkezett azokkal az antennákkal, amikkel rajta kívül tényleg csak egy maroknyi művész: a korszak bizonyos társadalmi, művészi tendenciáit absztrahálva hozta létre saját olvasatát a zenéről, a jéghideg és halálpontos diagnózisa ugyanakkor mindig a jövő felé mutatott, amelyet ő tett jelenidejűvé.

A west coast bien faite kompozícióival szemben az ötvenes években hard bopja sokkal inkább tekinthető a bebop örökösének, abban a tekintetben is, ahogy az individuumot kezelte, és abban is, hogy a bluesra tekintett kiindulópontként, de nem pusztán zenei értelemben, hanem egyben a feketék faji méltóságának egyik sarokpontjaként. Az amerikai idióma, vagyis a jazz alapja mindig a blues kétértelműsége.

A blues egyszerre volt a zenészek természetes közege, ugyanakkor volt benne ekkoriban valamifajta kinyilatkoztatás is,

ahogy ez jól megfigyelhető Charles Mingus zenéjének dühében, vagy Sonny Rollins pimasz, ironikus, helyenként lekezelő lehengerlőségében.

A hard bop, amellett, hogy kevésbé volt absztrakt és nehezen követhető, jól kivehetően táplálkozott a bebopból, és nem is igazán távolodott el tőle. A korszak szintetizáló áramlatai persze nem csak a west coast stílusban jelentek meg, az ötvenes évek és a következő évtized elejének jazz zenéje, ráadásul messze nem csak a hard bopról szólt. Dave Brubeck, vagy Bill Evans zenéje nagyban táplálkozott az impresszionizmusból és Bartók hatásából éppúgy, ahogy megjelent bennük a neoklasszicizmus is. A jazznek ez az iránya pedig, ha némileg áttételesen is, de ma ismét virágzik. Lennie Tristano a coolt vegyítette a latin ritmusokkal, Stan Kenton helyenként a third streamet súrolta, a Modern Jazz Quartet pedig barokkos kifinomultsággal volt képes az absztrakciót és az onnan kivezető utat egyszerre ábrázolni. A jazz ezekben az évtizedekben roppant vitális korszakát élte.

Az improvizáció fellazítása és a jazz szabad formájának előjátéka a bebop bonyolultságát a coollal elkábító Miles Davis nevéhez fűződik, aki az ötvenes évek végén kidolgozza a modális jazzt, amit aztán az ekkoriban nála játszó John Coltrane visszabonyolít majd a bebopig, még mielőtt átlépné a zene végső határát. Davis azonban messze nem az egyetlen, aki megelőlegezi a jazz szabad formáját, az ő megközelítése ráadásul túlzottan intellektuális és mindenekelőtt zenei. Ezalatt csupán azt értem, hogy Davis számára a zene, mint eszmei tiltakozás egyszerűen érdektelen volt, akkor is, ha ő maga is rengeteget tett a szegregáció ellen, a zenéjét azonban nem hagyta beszennyezni a politika salakjával.

Miles Davis

Miles Davis

A faji szegregáció végérvényes és maradéktalan lebontását követelő polgárjogi mozgalmak hatása a jazzben is megjelent.

A zenében a forradalmiság mindenekelőtt a múlthoz való visszatérésben és annak totálissá tételében domborodott ki. A később free jazzként ismertté vált New Thing az archaikus jazz kollektív improvizációját tekintette a végső és meghaladhatatlan kifejezési formának, ugyanakkor megjelentek benne a korszak avantgarde zenei kísérleteiből származtatható preparált hangszerek is, helyenként pedig egy nagyon erős vallási töltet is. A free jazz jórészt meghaladottként tekintett a kortársaira, a végső határ lebontását követően viszont a számára sem maradt más út, mint visszanyúlva a meghaladottakhoz és azok individualizmusához, az egyéni kifejezés erejét helyezze az előtérbe. A faji szegregáció a hatvanas évek közepén jogilag megszűnt, a civilmozgalmak sikere azonban így is csupán fél-sikernek tekinthető, a társadalmi reflexek ugyanis nem tűntek el a törvény betűjének megváltozása miatt.

A jazz számára a társadalom átalakítása csupán elérhetetlen ideál lehet,  amit hajszolva képessé válik önmaga szüntelen újradefiniálására, ez a vágyakozás ráadásul hajlamos megfeledkezni arról, hogy a műfaj érvényességét pontosan a társadalom aktuális helyzetének visszatükröződésében kell keresni.

A maroknyi zenész által néhány sötét New York-i mulatóban kidolgozott bebop tehát végérvényesen átformálta a jazz műfaját.

A beboppal részben szembeforduló, részben a hagyományait ápoló irányzatok aztán mindig új olvasatot mutatva az adott korszakról vitték előre jazz műfaját, amely a hatvanas évek elejére rendkívül sokrétűvé vált, előrevetítve ezzel a később kényszer hatása alatt bekövetkező darabokra szakadását.

Olvassa el jazz-történeti sorozatunk előző részeit ide kattintva!

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Gothár Péter a nyilvánosság elé lépett a Katona zaklatási ügyében

A budapesti Katona József Színház közösségi oldalán jelent meg a színházból kitiltott rendező közleménye.
Színház

Botrány a Katonában: kitiltották az egyik dolgozót

A Katona József Színház egyik szerződéses munkatársa erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. A színház nem nevezte meg a szóban forgó személyt. FRISSÍTVE!
Színház

Egy ideje már szóbeszéd tárgya volt a zaklató kolléga a Katonában

A Katona József Színház tegnap közleményben tudatta, hogy egyik munkatársát kitiltották a teátrumból, mert "erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett". Többen úgy tudják, a Katona egyik ismert tagjáról van szó, akivel máshol is akadtak problémák.
Klasszikus

Fischer Iván megszólalt a Fesztiválzenekar megszorításai kapcsán

A Fesztiválzenekar karmestere az Indexnek elmondta: egy ideális rendszerben 4-5 évre előre lehetne tervezni. Szerinte az sem jó, ha többet kap az, aki ügyesebben lobbizik vagy jobb kapcsolatai vannak.
Színház

Schilling Árpád: „Csak az áldozatok tudják leleplezni a tettest”

A budapesti Katona József Színház zaklatási ügye kapcsán tette közzé véleményét Schilling Árpád rendező közösségi oldalán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Különleges basszusharsonaversenyt mutat be a Modern Art Orchestra

Korb Attila a Modern Art Orchestra (MAO) alapító tagja, zenésze és zeneszerzője. Harsonajátéka az összes MAO lemezről és a koncertekről is ismerős lehet. Egy korábbi szerzői est alkalmával több saját szerzeményét és hangszerelését is volt szerencsénk bemutatni. Most azonban egy teljesen új concerto hangzik majd el, eredeti címe Concert for Bass Saxophone & Big Band.
Jazz/World klip

Dallal emlékeznek Fábián Julira zenésztársai

„Játsszuk azt, hogy csak úgy elbújtál / Dolgod van, csak nekünk nem szóltál...” A Földrevaló című dalban a Konyha együttes mellett olyan előadók szerepelnek, mint Palya Bea, Rúzsa Magdi és Lábas Viki.
Jazz/World interjú

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Jazz/World ajánló

"Akusztikusan zenélni a legszebb dolog"- Dresch Mihály és formációi Kolozsváron és a Fonóban

Dresch Mihály 'húros' formációjával november 29-én Kolozsváron, legendás Dresch Quartetjével pedig november 30-án a budapesti Fonóban lép fel. VIDEÓ!
Jazz/World

Novák Péter és az Etnofon újra a Fonóban

A Fonó Budai Zeneházban tartott nagysikerű nyilvános főpróba és a hat állomásos nyári turné után november 16-án 21 órától újra a Fonóban ad koncertet a Novák Péter és az Etnofon zenekar.