Örökre megjegyzem ezt a két szót Lantos Zoltán új lemezéről

Nem nagyon akartam Lantos Zoltán jazz-hegedűs új lemezéről, a Sonarisról írni, pedig már az első hallgatáskor nagyon-nagyon tetszett. Az az igazság, hogy alig szoktam jazzről írni. De aztán történt, hogy heteken át hallgattam a lemezt, itthon, a villamoson, az utcán, a konyhában, az ágyon fekve, állva és táncolva is, néha már úgy tűnt, hogy nem én hallgatom a lemezt, hanem hallgatjuk egymást.

El is határoztam, hogy elmegyek december 12-én a lemezbemutató koncertjükre a Dürer Kertbe. Ilyenkor érdemes írni valamit, gondoltam, mert egyébként nem hiszek a kritikusi távolságtartásban. Hogy így megszerettem a Zoltán Lantos’s Open Source új lemezét, a grafomán is előbújt belőlem.

Milyen is ez a lemez? A latin szó, sonaris azt jelenti: a hanghoz tartozó. Tehát nem egyszerűen hang az, amit hallunk, sokkal több. A cím nyitját a Chronoglyph című számban kapjuk meg, ahol Lantos Zoltán és Harcsa Veronika „kánonban” recitálja a szöveget: a világ hang, a hang Isten. Akárcsak a mantra gyakorlatában, a hang, annak hatása a lélekre kulcs lehet valamihez. Erről még később…

Zoltán Lantos' OpenSource: Sonaris (Fotó/Forrás: Hunnia Records)

Lantos Zoltán kiváló zeneszerző, még jobb hangszerelő, a zenéje szinte tapintható. Így kezdődik a lemez – Prelude noir –: egy távoli fanfár – hegedűn! –, ahogy vallomássá, szinte sikollyá alakul, és egyre közelebb jön. Az Aisma című dalban a hegedű azzal a fényességgel szól, mintha Miles Davis trombitája lenne, a Tensegrity „szintetizátorszőnyege” pedig ahhoz a hangzáshoz hasonló, amivel Kamasi Washington próbálkozik az idei lemezén. Ebben a számban halljuk először Harcsa Veronikát, és azt énekli, hogy „make it to the sky”, aztán felkúszik a magas Cisz-ig.

Az Open Source zenészei az együttes vezetője mellett Tálas Áron (zongora, billentyűk), Fonay Tibor (bőgő, basszusgitár) Csízi László (dob) és Andrew J (elektronika) – ötük játéka olyan egyszerűen olvad egybe, mint a természet hangjai, amikor az ember a hajnali erdőben hallgatózik.

A Lantos Zoltán OpenSource

Lantos Zoltán több mint nyolc évet töltött Indiában a nyolcvanas-kilencvenes években, de nála a keletiesség nem külcsín, sőt, nem is vehető észre rögtön: az indiai zene szervesen, inherensen olvad a nyelvébe. A Tarang a címében persze utalás a bulbul tarang nevű tradicionális hangszerre, amelynek két húrja van, az egyik a basszuspontnak, a másik a dallamnak. Lantos szerzeménye hasonló módon építkezik, és a hegedűt pengetve idézi meg a tarang hangját, de egy leheletfinom szintetizátorszólóval újra a modern jazzben találjuk magunkat, hogy aztán a következő trackben felhangozzon a már idézett szövegrészlet:

Nem csak a hinduk, a kereszténység is úgy tartja, hogy a világ a hangból keletkezett: Isten szavára jött létre minden teremtett lény. A világ csupa ritmus, hangzás és vibráció. Ahogy azt Joachim-Ernst Berendt jazzproducer leírta a könyvében (annak a címe is ez: Nada Brahma), az oxigénatomok dúrban szólnak, a fűszálak énekelnek, és minden, ami körülvesz minket – zene.

A szinesztézia alapvető élménye a lemeznek, még én is, aki kevésbé vagyok hajlamos rá, hallom ennek a színeit: a lemezborító szürkés-kékes, sarkvidéki fényei ott vannak a muzsikában, de időnként megbolydulnak, akár a fémes hangzású hegedűtől, akár a DJ által keltett hangviharoktól. Még a Monsoon Strangers, a lemez leginkább hagyományos szerkezetű dala – Harcsa Veronika énekével – is bővelkedik az ötletekben és a hangzásbeli változatosságban.

Szeretném észben tartani ezentúl, bármit is hallgatok: Nada Brahma. A hang – Isten. Nem a koncertterem, nem a CD-lemez, nem a streaming az Isten. Nem a hangszer, nem is az, aki játszik rajta, nem a sztárkarmester, a sztártenor vagy a sztárzenész az Isten. Nem a tinédzser csodazongorista, nem is a producere, nem a kultúra minisztere és nem is a nézőszám az Isten. A hang az Isten.

Hunnia Records, 2018. Vásárold meg a lemezt a Líra oldalán!

Fejléckép: Lantos Zoltán, fotó: Hamarits Zsolt