A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!
„A népzene akkor él igazán, amikor használják. Amikor emberek táncolnak rá, udvarolnak mellette, hajnalig ismétlik ugyanazokat a dallamokat, míg a zene közösségi nyelvvé válik. Nem az a művészet, amit hallgatunk, hanem az, amit csinálunk.”
Sebő Ferenc 1947-ben született Budapesten. Eredetileg építészmérnöknek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen, de már fiatalon a népzene és a közösségi muzsikálás felé fordult az érdeklődése. Az 1970-es évek elején alapítója lett a magyar táncházmozgalomnak, amely a falusi hagyományos kultúrát újra élővé tette a városi fiatalok számára is. 1970-ben megalapította a Sebő Együttest, amely meghatározó szerepet játszott a magyar népzene hiteles megszólaltatásában és népszerűsítésében. Munkája során rendszeresen gyűjtött népzenét Erdélyben és a Kárpát-medence más területein, miközben koncertezett, rádióműsorokat készített és tanított is. Hosszú éveken át oktatta a népzenét és a hagyományismeretet különböző táborokban, műhelyekben és kulturális intézményekben, előadásokat tartott itthon, valamint külföldön egyaránt. A magyar népzenei élet meghatározó szervezeteinek munkájában is részt vett, és sokat tett azért, hogy a táncházmódszer nemzetközi elismerést kapjon, amely később az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára is felkerült. Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták, köztük Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel is. Sebő Ferenc a magyar népi kultúra egyik legmeghatározóbb alakja volt, aki számára a hagyomány mindig eleven gyakorlatot, közösséget és emberi kapcsolatot jelentett. Nemcsak kivételes muzsikusként és kutatóként, hanem közösségteremtő emberként is maradandó nyomot hagyott a magyar kultúrában.
Sebő Ferenc (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)
„Kezdetben – az adathordozókon kívül – alig volt, aki autentikus népzenét tudott játszani, így a cél elsődlegesen nem az volt, hogy tudományosan rendszerezzük a gyűjtéseket, hanem hogy működtessük, továbbadjuk azokat. Azt akartuk, hogy a népzene ne vitrinbe kerüljön, hanem vissza az emberek közé. Táncházakba, próbatermekbe, közösségekbe, éjszakákba.” A népzenész – miközben mesél – egy egész Kárpát-medencei világot rajzol fel: több százezer dallam, egymásra rakódó történelmi korszakok, magyarok, románok és cigányok közös kulturális emlékezete. Sebő Ferenc ezt nevezte „historikus popzenének”.
A sikerünk egyik oka az volt, hogy popzeneként kezeltük: nem koncert-, hanem tánczeneként, amelyet hosszú ideig, ismétlődően játszanak, közösségi használatra.
A táncház egyik alapvető funkciója a fiatalok közötti kapcsolatépítés volt. Nem pusztán szórakozásról vagy művészeti tevékenységről van szó, hanem egy olyan közösségi térről, ahol az emberek megismerhették egymást, és eldönthették, hogy összeillenek-e. A hetvenes évek elején még szinte senki sem sejtette, milyen ereje lesz ennek a kezdeményezésnek. Sokszor az volt a reakció: »Mit akarnak ezek?«” — emlékezett vissza. „Aztán lassan megérkeztek azok az emberek, akik értették ezt a gondolkodást, többek között Martin György és Vitányi Iván. Óriási megkönnyebbülés volt velük találkozni, mert attól kezdve együtt már segítőkészséget, nyitottságot tapasztaltunk.”
Sebő Ferenc (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)
A táncházmozgalom néhány lelkes ember kezdeményezéséből országos kulturális jelenséggé vált. Több százezer fiatal kezdett népzenével és néptánccal foglalkozni, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. „Rendkívül sikeres folyamat, és nem biztos, hogy a Kárpát-medencében volt már hasonló. Például Szlovákiában fiatalok tudatosan tanulmányozták a magyar táncházmozgalmat, és megpróbálták átvenni annak működését. Ebben meghatározó szerepe volt Timár Sándornak is. Addig ő volt az egyetlen, aki hitelesen tudta tanítani a táncokat, és koreográfiává formálta őket. Országos turnékon különböző városokban tanított, mi pedig vele mentünk zenélni. Idővel a vidéki együttesek is egyre jobban megtanulták a táncokat.” A változás fokozatosan érte el a Magyar Állami Népi Együttest is. Sebő Ferenc felidézte a nagy szakmai vitákat, az új szemlélet lassú térnyerését. „Amikor Timár végül bekerült, fokozatosan átalakította az együttest. Óvatosan haladt, elsősorban a táncosokkal dolgozott.”
A következő nagy feladat már az intézményteremtés volt. Támogatáscsökkentések, bizonytalan évek következtek, Sebő Ferenc pedig azon dolgozott, hogy a hagyományőrzés országos intézményi hátteret kapjon. „Az volt az elképzelésem, hogy ha sikerül országos jelentőségű intézményt létrehozni, amely a hagyományőrzés központi bázisa, akkor maradhat fenn a néphagyomány.”
Ebből a gondolatból született meg később a Hagyományok Háza: archívummal, könyvtárral, gyűjteményekkel és működő közösségi térrel.
„Mindig fennáll annak a veszélye, hogy a hagyomány túlságosan elméletivé válik. A Martin-féle szemlélet lényege – amely meghatározza a Hagyományok Háza küldetését – az volt, hogy a gyakorlat elsőbbséget élvez.” Sebő Ferenc és Martin György munkássága szorosan összefonódott a táncházmozgalom megszületésében és kibontakozásában. Martin György tudományos kutatásaival, gyűjtéseivel és kivételes néptáncismeretével megmutatta, milyen gazdag és élő hagyomány rejlik a Kárpát-medence falvaiban, különösen Erdélyben. Kapcsolatuk kölcsönös szakmai és emberi tiszteleten alapult. Martin György kutatásai és szemlélete nagy hatással voltak Sebő Ferencre és az induló táncházmozgalomra, míg Sebőék munkája hozzájárult ahhoz, hogy a Martin által dokumentált hagyomány újra élő gyakorlattá váljon. Kettejük munkássága, amely hidat teremtett a tudományos kutatás és az élő közösségi kultúra között, máig meghatározó.
Sebő Ferenc (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)
Sebő Ferenc a magyar népzenét az európai kultúra szerves részének tekintette. Élő rendszernek, amely a nyelvhez hasonlóan folyamatosan alakul. Különösen fontosnak tartotta a kultúrák egymásra hatását.
A zenei formák, táncok és stílusok idővel változnak, de alapvető struktúráik fennmaradnak.
A Kárpát-medence különleges helyzetben van ebből a szempontból, mert itt eltérő történeti rétegek egyszerre vannak jelen. A különböző népek — magyarok, románok, cigányok — egymástól is tanultak. Sok olyan elem maradt fenn, amely másutt már eltűnt.”
Sebő Ferenccel nem lehetett vidámságot nélkülözve beszélgetni. „Egyszer egy idős zenésszel vitatkoztunk a népzenéről. Megpróbáltam elmagyarázni, szerintem mi a lényege a hagyományos dallamok átadásának. Erre azt mondta: »Gyere ide az ablakhoz. Látod azt a gyönyörű nagy személyautót ott? Na, az az enyém. A tiéd hol van?« Mondtam, hogy nekem nincs. Erre azt válaszolta: »Majd ha lesz, akkor elmagyarázom, hogyan kell muzsikálni.«” Nevetve mesélte ezt a történetet, mégis pontosan értettük a lényegét: vannak tudások, amelyek lassan épülnek bele az emberbe. Együttlétekből, próbákból, figyelemből, közös zenélésekből és emlékekből.
Támogatott tartalom.
Fejléckép forrása: Hagyományok Háza)
hírlevél
