Jazz/World

Örömzene

2014.05.30. 15:11
Ajánlom
A Romengo Együttes magyarországi oláh-cigány zenét játszik. A tagok nagy része ezt a muzsikát anyanyelveként sajátította el. Július 9-én Dresch Mihály lesz a vendégük a Fővárosi Állatkertben.

A nagyszerű hangú énekesnő, Lakatos Mónika, 1996-ban tűnt fel, amikor népdal kategóriában megnyerte a Ki mit tud?-ot, majd később tagja lett a Romano Dromnak is. A felfedezésében nagy szerepe volt a Holdvilág Színház igazgatójának, Malgot Istvánnak, aki a XVI. kerületi Világ moziban létrehozott egy színházi csoportot, melynek a munkájába bevonta az ott élő cigány fiatalokat. Az együttes alapítás kezdete azonban már a szerelemmel van összefüggésben. Mónikát munka közben ismerte meg Rostás Mihály Mazsi (gitár, ének), az együttes vezetője, akivel először családot, majd együttest alapítottak.

2010-ben a Gryllus Kft. jelentette meg a Kétháné  című lemezüket. Addig nem nagyon lehetett róluk hallani. A lemezről azután a nemzetközi sajtó értesített bennünket, miután felkerült a világzenei rádiósok listájára. A lemez közvetlenül a megjelenését követően felkerült World Music Chart Europe listájára, rögtön az ötödik helyére, amire azóta is nagyon büszkék. Most jelent meg a Nagyecsed - Budapest című lemezük, ugyancsak a Gryllus Kft-nél, de immár fél tucat közreműködővel, és több olyan számmal, ami jócskán eltér az eddigiektől. A Nagyecsed a gyökerüket jelenti, Budapest pedig azt a nagyvárosi életet, ahol olyan muzsikusokkal kerülhettek kapcsolatba, akik gazdagítják a zenéjüket. Gyakran játszanak együtt a hazai jazzélet és a magyar népzene kiválóságaival, olyan zenészekkel és együttesekkel, mint Dresch Mihály, Szokolay Dongó Balázs, Szalóki Ági, a Kaláka együttes. Külföldön is népszerűek. 2006 óta Európa számos országában vitték el Magyarország jó hírét. Ismerősként köszöntik őket a franciaországi fesztiválokon, gyakran lépnek fel Németország városaiban. A spanyol flamencogitáros, Juan de Lerida barátjukkal a közös koncertek után, elérkezett az idő a közös felvételek elkészítésére is.

Az új lemezen a már több mint tíz éve létező Romengo elsősorban az ecsedi, letisztult oláh cigány zenét mutatja be, hagyományos és saját dalokon keresztül. Utóbbiak némelyikében nemcsak cigány, hanem magyar nyelvű versszakok is elhangzanak. Szerepel a CD-n kalotaszegi muzsika is, a Gyöngyvirágos. A CD címe a Romengo "családi vállalkozására" utal: az unokatestvéri viszonyban lévő három tag, a zenekarvezető Rostás Mihály Mazsi (gitár, ének), Lakatos János Guszti (kanna), illetve Balogh Tibor (teknő, szájbőgő, cajon) egyaránt a szatmári Nagyecseden született, Mazsi felesége, az énekesnő Lakatos Mónika, valamint Rosonczy-Kovács Mihály hegedűs pedig Budapesten. A műsor vendége, Dresch Mihály (szaxofon) a hazai népzene és jazzélet kiválósága. A koncerten a két lemez legszebb zenéi hangzanak fel. Persze, táncokkal .... , és ebből a közönség se marad ki!

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

A magyar oktatás MacGyverei – a kötelező olvasmányok

A jövő nemzedék sorsa mindössze attól függ, hogy Gárdonyit, Szabó Magdát vagy Agatha Christie-t adnak a kezébe? Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével - a NAT-módosítás részleteinek hiányában - a jelenlegi szabályozást vizsgáltuk meg, hogy jobban értsük, mi is lehetne a változások előremutató iránya.
Vizuál

Az 1917 a legjobb film az amerikai producerek szerint

Sam Mendes első világháborús eposza, az 1917 című film kapta meg az Amerikai Producerek Céhének (PGA) díját a mozikban forgalmazott filmek mezőnyében szombaton Los Angelesben.
Klasszikus

Boldog születésnapot kívánunk Fischer Ivánnak!

Ma ünnepli születésnapját a Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere, egyik legkelendőbb hazai művészünk. Saját Happy Birthday-feldolgozásával köszöntjük!
Vizuál

Ki nevet még a bohócon? – 100 éve született Fellini

Száz éve, 1920. január 20-án született Riminiben Federico Fellini, az egyik legnagyobb olasz filmes, akit első olaszként jelöltek rendezői Oscar-díjra, s mind a négy a kitüntetésre jelölt alkotása nyert a legjobb külföldi filmek között, a legnagyobb elismerésnek mégis azt érezte, ha rendező-festőnek nevezték.
Zenés színház

Gyönyörű színházban kap helyet Bayreuth második operafesztiválja

Újabb operafesztivál kezdődik Bayreuthban 2020-ban. A Bayreuthi Ünnepi Játékok mellett ősztől a Bayreuth Barokk is várja a komolyzene kedvelőit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Micheller Myrtill örökzöld swingdalokat énekel a Müpában

The Great American Songbook címmel ad koncertet Micheller Myrtill a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben január 24-én.
Jazz/World kult50

Két énekes, két stílus – Lakatos Mónika és Dolhai Attila a Kul50-ben

Mit jelent örömmel zenélni? Mit jelent a csend? És mi a legborzasztóbb egy énekes számára? Ezek a kérdések is szóba kerültek Dolhai Attila és Lakatos Mónika között, akik ugyan más stílusokban tevékenyek, de egyvalami összeköti őket: a hangszalagjaikkal dolgoznak.
Jazz/World ajánló

Cseh Tamás fia is színpadra lép a magyar kultúra napján édesapja dalaival

Születésének 77. évfordulóján Cseh Tamásra emlékeznek a Kolibri Színházban január 22-én, a magyar kultúra napján.
Jazz/World ajánló

Újra összeállt az egyik legjobb jazztrió, és hozzánk is ellátogatnak

Egy évtized után állt újra össze a KCL, az improvizációs dzsessz legendás amerikai triója. Wayne Krantz, Keith Carlock és Tim Lefebvre turnéja során február 20-án a Müpa Fesztivál Színházában lép fel.
Jazz/World Nők a zenében

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.