Megpróbáltam összeszedni, hogy mikor, mit hallottam Falusi Marianntól. Vagy vele. És persze hogy nem mindent. Óbudán egy Fáy Miklós vezette Gershwin-esten énekelt csodásan, aztán a Zeneakadémián, Presserrel, a Zsinagógában tavaly ősszel és hallgattam még számos felvételét. Nem eleget. Mondhatni, elfogult rajongója vagyok. Aztán szembejön egy est, és már tudom, hogy Falusi Mariann-nak igaza van: egyoldalúan „olvasom őt” és mindazt, amit képvisel; mert a Darabjaim ennél sokkal többet mutat.
Válogathatunk kedvünkre, hogy a sokszínű puzzle-ben felkínált Egyből melyik Falusi Mariann is valójában a miénk… Még az sem baj, ha nem tudjuk eldönteni – se most, se később.
Különleges jelenség, különleges hang, különleges ember, számtalan színnel és nagyon eltérő jelenléttel. Énekesnő. És Falusi Mariann nem fél ezt a sokféleséget felmutatni és előtárni a közönség nagy gyönyörűségére; hangjával összefűzni a múltat és a jelent.
Mert micsoda koncertest az, ami Presser Gábor zongorajátékával kezdődik és féktelen Pa-Dö-Dö-vel ér véget? Minimálisan azt mondhatnánk, hogy merész ívű és nem feltétlenül egységes, de ez nem is baj. Mint ahogy az sem, ha egy művész nem lesöpri a múltját, de szeretettel porolgatja és felmutatja, és élvezi. Újraéli. Tegyük hozzá: sikerrel. Mert szereti a közönség.
Miért is lenne amúgy baj az, ha valaki sokféle, ha éteri és szórakoztató, ha bulis és melankolikus? Nem ilyenek vagyunk mindannyian? Vagy legalábbis szeretnénk, ha ez a hangszer a mi testünkben lenne. Hát nincs, neki meg igen. De milyen!
„A Jóisten éltesse Marika nénit” – énekli a közönség Presserrel, és már nincs megállás. A koncert gördül tovább, A parttal, a Miért nem hívsz-szal… Födő Sándor érzékeny és értő kíséretével egy régi monodráma, Ágota Kristóf Analfabétájának dalai szólnak aztán, hogy máris érkezzen a Jazzkívánságműsor magyarul, ami már a jelen projektje, az ismert jazz-zenész, Sárik Péter triójával. (Ők nem mellesleg egy kiváló Bartók-impressziót is magukkal hoznak. Hmmm.) Időtlen klasszikusok szólnak: There’s A Place For Us, a Somewhere, aztán máris a Bagossy Brothers Rendbontása megy. Már Révész Richárdék, Falusi Mariann rendszeres kísérői a színen, és Cohen Hallelujah-ja szól, Fáy szívettépő szövegével. Aztán a nyertes, 1983-as Ki Mit Tud slágere, Mr.Paganini Ella Fitzgeraldtól, aztán a Sex Is On Fire… Ismét vált a színpad és a közönség soraiban szép számmal helyet foglaló rajongók már tudják, hogy hiába minden: egy Pa-Dö-Dö koncerten vagyunk.
Alig lepődünk meg, mert nélküle hogy is lehetne: Lang Györgyi is a pódiumra érkezik, és jön még valaki: Kulka János! Képzelhetik a hangulatot.
Igen, elbúcsúzunk Szásától, és lehengerel a Te vagy a legjobb dolog a héten, meg a Szabó János… És morzsolunk egy pár cseppet a zsebkendőnkbe. Nem is értem.
Ünneplünk soká, állva. És még hallgatnánk. Csak még egy jazz-standardet, csak még egy Presser-dalt a tizenháromból! Én őt hoztam haza, mint eddig, a jazz-dívát, az éteri énekesnőt. Más egy másik kirakós-darabbal érkezett és talán úgy is távozott.
Falusi Mariann önzetlenül osztogatja részecskéit.
Csak ellenőrzésképp, már itthon nézem, hogy a kirakós persze folytatódik. Április 2-án már Szűcs Gabival és Váczi Eszterrel lép fel Veszprémben, már majdnem június vége és Budapest, amikor a Városmajorban Horgas Eszter vendége lesz. Meg még biztosan ezer más fellépés is várja útközben. Csak remélem, hogy nem kell két újabb hosszú évet várni – egy akár retrospektív, nem bánom – önálló estre, ahol összerakhatjuk pár perces apró darabokból azt a „nagyonvalakit”, aki Falusi Mariann néven járkál közöttünk.
Fejléckép: Falusi Mariann darabjai a Budapest Kongresszusi Központban (Fotó / Forrás: Falusi Mariann Facebook)