Jazz/World

Örömzene hétvégén is - két remek koncert a BJC-ben

2022.02.16. 18:00
Ajánlom
Ha még nem állt össze a hétvégi program, érdemes a jazz felé venni az irányt! A Budapest Jazz Club folyamatosan hömpölygő, ígéretes kínálatából két koncertet ragadtunk ki, mondhatni, önkényesen, de nem ígéret nélkül. Mert a jó jazz kikapcsol, feltölt, élettel telít. Mint a művészet maga.

Február 18-án, pénteken este – a Harmónia Jazzműhely szervezésében – Lakatos Ágnes & Oláh Kálmán Concept lép színpadra. A jazz-tanszakon is oktató, méltán ismert Lakatos Ágnes (ének) és a Liszt-, valamint Szabó Gábor életműdíjjal is elismert Oláh Kálmán (zongora) ebben a formációban általuk újraértelmezett jazz-klasszikusokkal nyújt maradandó időtöltést a Hollán Ernő utcában.

Február 19-én, szombaton este ugyanitt Bágyi Balázs New Quartet-jével találkozhatunk, énekes vendégük Pocsai Kriszta lesz. Mondhatni no comment, jó szórakozást, csak annyit még, hogy az ecool Jazz Est-sorozatban megvalósuló koncerten alighanem hallhatunk majd számokat a zenészek 2016-os Homage to Shakespeare lemezéről is, amely ugyanebben a felállásban készült. Azon is Soso Lakatos Sándort (szaxofon), Oláh Dezsőt (zongora), Oláh Pétert (bőgő) és a doboknál természetesen Bágyi Balázst kísérhettük figyelemmel, Bágyi szerzeményeinek előadása során.

Szóval ha hétvége, akkor szóljon egy kis jazz is…

Fejléckép: Bágyi Balázs New Quartet feat. Pocsai Kriszta (forrás: Budapest Jazz Club)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World hír

Koncert közben lett rosszul Al di Meola

A 69 éves művészt bukaresti koncertjéről kellett sürgősen kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint szívinfarktust szenvedett, és sztentbeültetést kellett végrehajtani rajta.
Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.