Jazz/World

Őrült New Orleans-i rezesbanda Mannheimből

2008.11.07. 00:00
Ajánlom
November 30-án a New Orleans-i vudu-blues legnagyobb európai képviselője látogat az A38 Hajóra. A Mardi Gras.bb, azaz brass band átütő energiával idézi meg a New Orleans-i, nyers, recsegős-ropogós, kissé pszichedelikus blues-jazz hangzást.

Ha a világ összes hurrikánja egyszerre rontana New Orleansra, a Mardi Gras, a legendás húshagyókeddi fesztivál szelleme akkor sem tűnne el a földről. Többek között azért, mert Németországban létezik egy zenekar, a két eszelős vudu-guru, Doc Wentz és Reverend Krug vezetésével. A Mardi Gras.bb Magyarországon is tartott már pár sokkoló erejű és lendületű koncertet, többek között a Sziget világzenei színpadán és az A38 Hajón is nézőtérbe döngölte közönségét áradó muzsikájával. A legutóbbi fellépés óta alaposan kicserélődőtt zenekari tagság két stabil alakja, a kihajtott galléros gitáros Wenz és a cilinderes, nyaka körül tekergőző monumentális szuzafonról messziről felismerhető Krug elemi lendülettel dolgozik. Saját szólóprojektjeik mellett lankadatlanul tolják a Mardi Gras.bb szekerét, az együttes szeptemberben jelentette meg új, My Private Hadron című lemezét.

(2008. november 30. 20:00 A38 (Budapest) – Mardi Gras.bb; tagjai: Doktor Wenz (ének, gitár, zongora, tamburin), Reverend Krug (bőgő, basszusgitár, szuzafon), Javier De La Poza (dob, ütősök), Robert Solomon, Johannes Goltz, Max von Einem (pozan), Chris Bishop, Florian Wehse, Manuel Hilleke (trombita), Andi Pompe, Mathias Demmer, Viktor Wolf (szaxofon, klarinét), Hans Martin Eberhart (szaxofon))

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Jazz/World

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World klippremier

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Jazz/World hír

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.
Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.