Jazz/World

Összefogás hagyományőrző mestereinkért

2014.12.09. 18:21
Megosztom
Az idős tereskei pásztor, Pál István, a Magyar Kultúra Lovagja, a népművészet mestere, Madách Imre- és Artisjus-díjas előadóművész az egyik utolsó képviselője annak a műveltségnek, mely korábban a Palócföld jelképe volt. Az ő megsegítésére rendez jótékonysági koncertet a Hagyományok Háza december 11-én.

Az Ipoly menti pásztorok dudajátékára, gazdag népzenei dallamkészletére Bartók Béla és Kodály Zoltán már 1910-ben felfigyeltek, s amit ők és követőik ezen a téren összegyűjtöttek, az egyedülálló az egész világon. A kilencvenhatodik évében járó Pál Pista bácsi idős kora ellenére bő két évtizede járja a magyarországi és külföldi fesztiválokat, népművészeti táborokat, hogy megoszthassa az érdeklődőkkel hagyományos kultúránk nála összegyűlt értékeit. Tanítványai számára 1992-es "felfedezése" óta több száz furulyát készített, és hatására fiatalok tucatjai kezdtek el dudálni. Dalaival, hangszereivel és hangszertudásával, valamint tudatos hagyományoktatási missziójával kiérdemelte Nógrád megye és a Magyar Állam legrangosabb szakmai kitüntetéseit.

Pista bácsi ez év szeptemberében elesett és bordatörést szenvedett. Kórházi kezelés során állapota nem igazán javult. Miután visszakerült otthonába, jobban lett, de folyamatos ápolásra szorul. Ennek költségeihez szeretnénk hozzájárulni egy jótékonysági koncert bevételeivel, melynek műsorán Pista bácsi tanítványai és tisztelői, egyben a magyar népzenei mozgalom legjelesebb képviselői mutatják be tudásuk legjavát.

A koncerten fellépnek:

Agócs Márton

Berecz András

Bese Botond és tanítványai

Dóra Áron

Kacsó Hanga Borbála

Kubinyi Júlia

Marticsek József

Pék Zsuzsanna

Egyszólam Együttes

Fonó Zenekar

Magyar Dudazenekar

Nógrád Táncegyüttes

Palóc Néptáncegyüttes

Parapács Zenekar

Rakonca Néptáncegyüttes

Tallabille Együttes

Az est házigazdája: Agócs Gergely

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Jazz/World

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Autechre-szeánsz

A fősodortól távolabb eső elektronikus zene egyik legmeghatározóbb formációja tíz év után végre visszatér Magyarországra, ez pedig lényegében mindenki számára örömünnep, aki nyitott a formabontó zenei programokra.
Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.