Jazz/World

Összehozni szokatlan zenei világokat – Interjú Nóvé Somával

2020.02.02. 09:35
Ajánlom
A fiatal hazai zenészgeneráció egyik legaktívabb és legkülönlegesebb figurája a leginkább a Middlemist Red frontembereként ismert Nóvé Soma, aki amellett, hogy számos zenei projektet – a népzenés alterocktól az indie-gitárzenéig – futtat egyszerre, animációs filmrendező is. Pillanatképet készítettünk arról, hogy mi mindennel foglalkozik jelenleg. Interjúnk apropója, hogy megjelent Mordái című zenekarának első nagylemeze.

Az indie-gitárzenét játszó Middlemist Red gitáros-énekeseként ismerhettünk meg, azóta azonban azt is megtudhattuk, hogy sokfajta zenei irányzat érdekel és inspirál. Honnan ez a fajta többirányúság és nyitottság?

Sok zenét hallgatok. Számomra a legérdekesebb azt figyelni, hogy milyen pontokon tudok kapcsolódásokat létrehozni a műfajok között. Azt gondolom, az egyetlen dolog, ami egyedivé és előremutatóvá teszi a zenémet, az a zenei könyvtáram lehet. Általában akkor történik valami izgalmas, ha két alapvetően eltérő vagy szokatlan zenei világot próbálok összhangba hozni. Számos zenei impulzus ér és Budapesten rengeteg jó zenésszel lehet találkozni, ezért is izgalmas, hogyan tudok együtt gondolkodni más zenészekkel.

2-132137.jpg

Nóvé Soma

Most éppen egyébként hány projekted fut, miken dolgozol és hogy állsz ezekkel?

Sok projekten dolgozom. Január 31-én megjelenik az első nagylemezünk a Samurai Drive nevű zenekarommal, amit Riederauer Dániellel együtt csinálunk. E mellett folyamatosan írjuk az ősszel megjelenő új albumunk anyagát a Middlemist Reddel. Elég jól állunk, úgyhogy a nagylemezünk anyaga nyár közepére elkészül, majd nyár végére kész leszünk a stúdiózással. Az irány még formálódik, de legalább annyira eltér majd a második lemeztől, mint az elődjétől. Ezeken kívül még Háló Gergővel és Boros Levivel játszom a The Night Of The Vampire produkcióban.

Ezek teljesen elkülönülő területek a fejedben vagy vannak inspirációk, ötletek, megoldások, akármik, amiket hozol-viszel egyik alkotói folyamatból a másikba? Hatnak-e egymásra azok a zenei projektek, amiken dolgozol?

Mindegyik formációból tanulok, így nem érzem, hogy egymás rovására menne a sok zenekar, sőt. A folyamatok során egyre bővül az eszköztáram, ezért mindegyik zenekar előre viszi a másikat és egyre kiforrottabb önálló zenei elképzeléseim is vannak. Viszont amelyikkel foglalkozom éppen, arra koncentrálok, így, ami a figyelmet illeti, el tudom őket szeparálni.

Hogyan tudod egyébként ezeket összeegyeztetni? Milyen módon pakolod össze az alkotói naptáradat?

A kreatív energiám nem fogy el. Szervezési szempontból nehéz sok helyen jelen lenni és összetartani különböző formációkat. Ilyen szempontból sokat változtam az évek során. Meg kellett tanulnom rendszerezni a feladataimat. Másrészt viszont zeneileg nem nehéz összeegyeztetni a különböző projekteket. A zenekarok bizonyos pontokon összeköthetők, részemről mindegyik hatással van egymásra.

4-132137.jpg

Mordái zenekar

A napokban jelenik meg a folkot, a népzenét egy kicsit más közegbe helyező Mordái első nagylemeze. Beszélnél erről a zenekarodról és a lemezről? Kikkel dolgoztál, hogyan készültek a dalok, mi volt a munkamódszer?

Jó pár éve egy petőfi rádiós Akusztik-felvételre kellett vinnünk egy feldolgozást a Middlemist Reddel. Gyerekkoromban sokat hallgattam a Muzsikást, ezért gondoltam, érdekes lenne átdolgoznunk Betyárnóta című dalukat. Aztán pár évre rá játszottam együtt Kapusi Viktorral, Porteleki Áronnal és Czitrom Ádámmal egy Morphine tribute-esten. A koncert annyira jól működött, hogy úgy éreztem, tovább kéne vinni ezt a formációt. Mivel Muzsikás-számokat már egyre gyakrabban játszottam szólóesteken, felvettem egy kislemezt, ahol a Morphine hangzását próbáltam átültetni magyar népdalokra. Ez egy érdekes egyveleget alkotott.

Ahhoz, hogy a lemezt élőben is elő tudjam adni, egy teljes zenekarra volt szükségem.

A Morphine-os kötődés miatt, egyértelmű volt, kiket hívok a zenekarba, amely később kiegészült Vértesi Feri gitárossal, valamint Klausz Ádámmal a dobokon. Az elején még az én átdolgozásaimat próbáltuk ráilleszteni a formációra, majd később a kialakult stílus mentén haladtunk előre. Az alkotási folyamatot én szoktam irányítani, de a számokat együtt rakjuk össze.

3-132137.jpg

Mordái zenekar

Nem csak alkotó, de aktív kultúrafogyasztó is vagy. Hogyan hatnak rád a társművészetek?

Sok vizuális médium inspirálja a zenéimet. Gimnázium után grafikusi pályán folytattam a tanulmányaimat a Budai Rajziskolában, majd az iparművészeti egyetemen (MOME) animációs filmrendezőként diplomáztam. Mikor zenét írok, szeretek megalkotni egy vizuális világot is, amelyet később egyeztetek az albummal. Könyvek, filmek nagy hatással vannak rám, de közvetlen módon nem indítanak el egy zenei folyamatot egyelőre, viszont a jövőben nagyon szívesen írnék filmzenét is.

A számos alkotói felületed mellé készülsz-e mostanság újakat nyitni? Vannak-e friss kreatív terveid?

Számos projekt, amin dolgozok még csak most indul el, így a jelenlegi formációk foglalkoztatnak egyelőre. Sok tervem van, de úgy érzem, most a jelenlegiekre érdemes fókuszálnom.

Az új album számai itt hallgathatók meg:

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Veszélyben van a szimfonikus zenekar intézménye?

Számos veszély fenyegeti a szimfonikus zenekarokat, de ha túlélik, az biztos, hogy a jövő zenekara nem olyan lesz, mint a mai. Fischer Iván szerint ideje megreformálni a zenekarok működését, hogy megfeleljen a következő generációk korszakának.
Klasszikus

Rácz Ödön nagybőgős rekordot döntött A dongóval

Rimszkij-Korszakov eredetileg hegedűre és zongorára írt darabját már majd' minden hangszercsoport képviselői eljátszották, most egy extra gyors nagybőgő verziót mutatunk. Videó!
Színház

Kállai Ferenc, az egyik legsokoldalúbb magyar színész

Tíz éve, 2010. július 11-én halt meg Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. 
Vizuál

Elárverezik Katharine Hepburn Howard Hughesnak írott szerelmesleveleit

Hughes és Hepburn romantikus kapcsolata másfél évig tartott. Nem házasodtak össze, de szerelmi történetük nagy port kavart annak idején Hollywoodban, és a 2004-ben bemutatott Aviátor című filmben is megörökítették.
Jazz/World

Kiütötték a Fonó falát!

A kényszerű koncertszünetben elkészült a Fonó új, szabadtéri színpada!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Az augusztus végi tömegrendezvények is elmaradhatnak

Elsodorhatja a járvány második hulláma a nyár végére halasztott rendezvényeket és az augusztus 20-i ünnepségeket - mondta Palkovics László.
Jazz/World fonó

Kiütötték a Fonó falát!

A kényszerű koncertszünetben elkészült a Fonó új, szabadtéri színpada!
Jazz/World ajánló

Ha esik, ha fúj – szabadtéren koncertezik a Louisiana Double & Csillagkórus

Apák énekei két zenészre, hat hangszerre, egy kortárs költőre, két torokra és három szívre július 9-én este 7 órakor.
Jazz/World ajánló

Minden hétvégén koncert a Városmajorban

Július közepétől egészen szeptember közepéig változatos és színes programkínálattal, szombat esténként pedig igazi zenei csemegének ígérkező koncertek sorával várja közönségét a Városmajori Szabadtér Színház.
Jazz/World gyász

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.