Jazz/World

Összevissza tánc a világ – hamarosan megjelenik Járai Márk és Bereményi Géza első közös albuma

2026.01.21. 13:30
Ajánlom
Január 25-én, Bereményi Géza 80. születésnapja alkalmából jelenik meg a Spotifyon Járai Márk első szólóalbuma, az Összevissza tánc a világ. Járai zenéi és Bereményi szövegei – akár a Cseh-Bereményi dalok – javarészt egy konyhaasztalon íródtak eggyé, a 2019-ben indult közös alkotói folyamat most érett meg a megjelenésre. A streaming közzététel után pedig hamarosan vinylen is hallhatóak lesznek a Járai-Bereményi szerzemények, a Berg Records gondozásában.

„Cseh Tamás-estre készültem a Hadikba. Rengeteget készültem a koncertre. Elmentem az Iskola utcába, ahol Cseh Tamás és Bereményi Géza lakott, álldogáltam a kapualjban, beültem a törzshelyükre, az Isolabellába, és közben hallgattam a dalokat. Teljesen átszellemültem, két hónapig Cseh-Bereményi-ködben éltem, még beszédtechnikát is tanultam, hogy az átkötő prózai részek jobban menjenek” – idézi az alkotók közleménye Járai Márkot. „A koncert napjának reggelén a szervező, Juhász Anna felhívott: Bereményi Géza jön, meglepetésvendégnek. Akkor nagyon betojtam” – tette hozzá.

Járai akkor már hosszú ideje szerette volna, ha Bereményi neki adja, akár a legrosszabb szövegét, ami a fiókban porosodik.

Géza nagyon kedves volt, értőn figyelt a koncert alatt, és amikor vége lett, arcon csókolt, hátba veregetett, és mondta, másnap menjek fel hozzá.

A fiókból ugyan nem került elő semmi, azonban a konyhaasztalon elkészültek az első dalszövegek. „Hasonló metódussal születtek a mi dalaink, mint a Cseh-Bereményi dalok. Többnyire a konyhában, de volt, hogy leugrottam hozzá a Balatonra és gyorsan megírtunk egy számot” – mesélte Járai. „Lehet tanulni a szövegírást, de úgy, ahogy Géza műveli, nem. Zsigerből kell, hogy jöjjön.”

unnamed-130124.jpg

Járai-Bereményi: Összevissza tánc a világ (Fotó/Forrás: Berg Records)

A közös munkából végül húsz dal született, melyből tíz került fel a most megjelenő hanganyagra. „A legelső napon rögtön három dalt is írtunk, mindhárom ott van a lemezen. Született egy „Budapest” dal is, ami azért fontos számomra, mert Géza eddig négy dal írt ezzel a címmel, abból hármat Cseh Tamásnak. A negyediket én kaptam” – mondta Járai, aki elmondta, hogy az összes dal Gézáról szól. Én csak egy »szócső« vagyok és szívesen magamra vállalom ezt megtisztelő terhet.”

Bereményi Géza elmondta: „Amikor Járai Márknak dalokat írtam, egyáltalán nem gondoltam Cseh Tamásra. Eszembe sem jutott összehasonlítgatni őket. A szövegeket Márk dallamai inspirálták. Egy másik ember, egy másik korszakban. Szóval, ez nem egy Cseh Tamás-emléklemez.

És miért Összevissza tánc a világ? Elég elolvasni a mostani híreket, a jelenlegi évtizedet így lehet jellemezni.

A hanganyag a Berg Records gondozásában jelenik meg, producere Felcser Máté. A hamarosan megjelenő vinyl, melynek érdekessége, hogy néhány dalszöveg eredeti kéziratának másolatát is tartalmazza, már előrendelhető.

További részletek ezen a linken.

Fejléckép: Bereményi Géza és Járai Márk (Fotó: Kóti Réka)

Bereményi Géza: Most kell nagyon figyelni      

Kapcsolódó

Bereményi Géza: Most kell nagyon figyelni    

„Még most sem tudom eldönteni, hogy szereplő voltam-e vagy önmagam” – mondta lapunknak Bereményi Géza, akiről nemrég dokumentumfilm készült Bereményi kalapja címmel. Az írót egyebek mellett a forgatásról, művei fogadtatásáról, egy új korszak kezdetéről, illetve készülő regényéről is kérdeztük.

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Kozmikus humor és új dalok – interjú Cseh Andrással a Bereményi Gézával való közös munkáról

Múltról, jelenről és jövőről szólnak Cseh András és Bereményi Géza új dalai. Tavaly derült ki, hogy a Kossuth-díjas művész egykori legfontosabb alkotótársa, Cseh Tamás fiával dolgozik együtt, szerzeményeiket pedig hamarosan a nagyközönség is hallhatja.
Jazz/World ajánló

Jack Bauer gitárt ragad – Budapesten ad koncertet Kiefer Sutherland

A 24 című sorozat sztárja ismét kilép a vászonról, nyakába veszi a gitárját, és visszatér Európába élő műsorával. A brit-kanadai színész április 28-án Budapesten, az A38 hajón is fellép.
Jazz/World interjú

Hogy aki hallgatja, rácsodálkozzék: de szép ez a vers! – interjú Gryllus Dániellel

Nemzedékek nőttek fel a Kaláka-dalokon, az együttessel állandó koncerthelyszínükön, a Marczibányi Téri Művelődési Központban is rendszeresen találkozhatunk. Gryllus Dániellel a maguk olvasatáról, Kányádi Sándor barátságáról és a megértésről beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Amikor a színpad egy estére személyes térré válik – Fotelkoncert a MOMkultban

Für Anikó, Ónodi Eszter, Kohánszky Roy és Vitáris Iván lép fel február 22-én a MOMkultban Gundel Takács Gáborral: történetek, dalok és meglepetések várnak egy közvetlen hangulatú, élő zenés esten.
Jazz/World gyász

Elhunyt Fenyő Miklós

78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária alapítója, az egyik legismertebb magyar előadó. „Zenéje, dalszövegei, színdarabjai, könyvei, az egész szellemisége örökre velünk marad” – olvasható az énekes hivatalos oldalán lévő bejegyzésben.