Jazz/World

Összművészet Ravazdon

2006.07.26. 00:00
Ajánlom
Idén 16. alkalommal rendezik meg a Mediawave film, fotó, kreatív manuális és zenei műhelyt Ravazdon. Az augusztus 4-12-ig tartó rendezvény a főiskolásoknak és az egyetemistáknak kíván tanulási, fejlődési lehetőséget biztosítani.

Tavaly a filmes és fotós műhely kapott hangsúlyosabb szerepet, de idén a tábor zenei és kreatív manuális foglalkozásokkal is bővül. A zenei műhely augusztus 6. és 11. között várja a tehetséges fiatal muzsikusokat. Az érdeklődők jöhetnek a jazz, az ethno, a rock, az underground, az elektronikus és a komolyzene területéről is. Fontos, hogy kellő nyitottsággal rendelkeznek az improvizatív alapú, de zenei műfajoktól független, alkotó műhelymunkához, kísérletezéshez.

A tábor célja nem a hangszeroktatás, hiszen alapfeltétel a hangszertudás legalább közepes megléte, hanem a – zenei stílusoktól független – közös improvizatív alapú játékmód gyakorlása, és egyéni produkciók létrehozása. Lehetőség nyílik kis és nagy formációkban játszani. A tábor végén záró koncerten mutathatják be a résztvevők frissen megszerzett tudásukat.

Együttműködve a párhuzamosan futó filmes és fotós táborral a művészeti nyitottság megteremtése is a tábor céljai közt szerepel. Vizuális zenei hátterek kialakítása, zenei alapú kísérleti, dokumentum és referencia (klip) filmek készítése is a program része.

A fotó műhelyt Szabó Péter fotográfus, a film műhelyt Hartyándi Jenő függetlenfilmes, a kreatív manuális műhelyt Rutkai Bori iparművész, énekes, együttesvezető, a zenei műhelyt Grencsó István (szaxofonok, furulya, fuvola) zeneszerző vezeti majd.

A Mediawave Alapítvány segíteni kívánja a legizgalmasabb egyéni és együttes produkciók továbbélését, fejlődését. Ehhez a Madiawave 2007 Fesztiválon, a győri Rómer házban és további hazai és külföldi koncerteken biztosít szereplési lehetőséget a szervezet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.