Jazz/World

Ötven év jazzklarinét

2013.01.30. 15:21
Ajánlom
Min múlik egy jazzmuzsikus evilági dicsősége? Tehetségen? Szorgalmon? Ügyességen? Kapcsolatokon? Vagy mindegyiken? LAPSZEMLE

Turi Gábor cikke eredetileg a Magyar Nemzet nyomtatott kiadásában jelent meg. Az utánközlés lehetőségét köszönjük.

Az 1941-ben született, 1966 óta Németországban élő Dudás Lajos klarinétos még egy szempontot említhetne önironikusan: a műfaji elkötelezettséget. Ez ugyanis belőle hiányzik. Szívéhez a jazz, a kompozíciós zene, a rock és a népzene is közel áll előadóművészként és zeneszerzőként is. Tisztávan volt azzal, hogy próteuszi magatartása korlátozza érvényesülésének lehetőségeit, és azzal is számolt, hogy ebben sem az ügyesség, sem a kapcsolatok nem lehetnek a segítségére - mégsem a komfortosság mellett kötelezte el magát.

Neve Magyarországon elsősorban jazzkörökben ismert, habár nem igazán vett részt a hazai zenei életben. A Jazzoktatási és Kutatási Alapítvány által gondozott Pannon Jazz és Pannon Classic sorozatokban egy jazz- és két kortárts zenei CD-je jelent meg, és könyv is méltatta munkásságát a '90-es években, de ez kevés volt az áttöréshez. Főleg úgy, hogy a jazzben is a göröngyösebb utat választotta: nem a '70-es években divatos jazz-rock irányzatba kapcsolódott, hanem jó ideig csak egy szűk réteg számára értelmezhető avantgárd, absztrakt nyelven szólalt meg. Szakmai elismerésekben - beleértve a monacói jazz-zeneszerző verseny első díját - nem volt hiány. Az évtizedek során olyan neves muzsikusokat mondhatott partnereinek, mint Albert Mangelsdorff harsonás, Barbara Dennerlein orgonista, Karl Berger vibrafonos, Zoller Attila gitáros és Tommy Víg vibrafonos. Az utóbbi időben Philip van Endert gitáros a legfontosabb alkotótársa.

Videófelvételünk 2010 szeptemberében készült a FSZEK Zenei Könyvtárában, ahol Simon Géza Gábor vendége volt Dudás Lajos

Az életpálya összegzésének tekinthető a Németországban megjelent, 50 Years With Jazzclarinet (JazzSick Records) című dupla CD-je. A rajta szereplő 25 kompozíció felének ő a szerzője, a többit társai vagy a jazz klasszikus komponistái jegyzik, de néhány Bach-feldolgozás is helyet kapott köztük. Az első lemez avantgárd korszakának terméséből merít, a második az 1990 táján bekövetkezett váltás óta eltelt időből, amikor közérthetőbb, melodikusabb eszközökkel kezdett élni. Akad arra példa a jazz történetében, hogy a lázadó attitűddel fellépő fiatal muzsikusok pályája a Sturm und Drang korszakon túljutva konzervatívabb irányt vesz. Dudás Lajos esetében van valami, ami szilárdan képviseli az állandóságot. Ez pedig a modern jazzben nem túl gyakran használt klarinét, amely egyéni hangon szólal meg a kezében. Az életmű kvintesszenciáját adó CD alátámasztja azt a vélekedést, hogy Dudás személyében a jazzklarinét európai rangú képviselőjét tisztelhetjük, aki honi földön is nagyobb megbecsülést érdemel.

Dudás Lajos legújabb lemeze 2013. februárjában jelenik meg a JazzSick Records gondozásában Live at Porgy&Bess címmel, melyen a klarinétos társai Philip van Endert (gitár) és Leonard Jones (bőgő).

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 
Vizuál

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
Klasszikus

Schiff András kapta az idei Bach-medált

A Lipcse városa által 2003-ban alapított díjat Johann Sebastian Bach műveinek kimagasló interpretációjáért ítélték oda Schiff Andrásnak. Korábban többek között Gustav Leonhardt, Sir John Eliot Gardiner, Ton Koopman, Nikolaus Harnoncourt vagy Robert Levin munkásságát ismerték el a díjjal.
Klasszikus

Visszatérés a Walhallába

A Covid miatti kényszerű kihagyás miatt idén végre visszatérhetett a Budapesti Wagner-napok közönsége a Müpába, ahol már az első fanfárként felcsendülő Walhalla-motívum közben sokan érezték, ismét egy különleges utazás részesei lehetnek. Beszámoló az első Ring-sorozatról és a Rienziről.
Klasszikus

Baráth Emőke ad barokk koncertet a Müpában

Az évad művésze cím idei birtokosa, a nemzetközi hírű szoprán, Baráth Emőke a historikus zene egyik legkiemelkedőbb formációjával, a Fabio Biondi vezette Europa Galante zenekarral ad koncertet június 28-án.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Vujicsics Együttes is fellép Salföldön

A Balkánra fókuszál a 7. Salföldi Dalföld; a fesztivál koncertekkel, kiállításokkal, táncházzal, minikonferenciával és sok más kulturális programmal várja a közönséget június 24. és 26. között a Káli-medencében.
Jazz/World ajánló

Löszfal-tövi új dimenziók: Dombos Fest 2022

A Dombos Fest július elején újra várja Kishegyesen az igényes szórakozásra vágyókat, és mindazokat, akik idén is elvarázsolódnának a löszfal tövében. 22 évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén civil összefogással indult a Dombos Fest, amely azóta a térség egyik legkedveltebb művészeti fesztiváljává vált.
Jazz/World ajánló

Chris Potter San Franciscó-i supergroupja, az SFJazz a Müpában

A jelenkor kihívásaira, az elmúlt évek nehézségeire reflektál június 24-i budapesti koncertjén az SFJAZZ Collective. A kilenctagú supergroup az élő bizonyítéka, hogy a jazz ma is ugyanolyan élő, érvényes és szerethető műfaj, mint egykoron.
Jazz/World gyász

Elhunyt Ducsai Szabolcs trombitás

A Budapest Jazz Orchestra és a Studio 11 állandó tagjának halálhírét a Magyar Jazz Szövetség jelentette be közösségi oldalán.
Jazz/World ajánló

Lemezpremier a Fidelión: itt a Blessing, a Rafael Mário Triótól

Rafael Mário a magyar jazz ifjú generációjának egyik kimagasló tehetségű zongoristája. Triójának létközege a kortárs ízekkel fűszerezett jazz, ez hatja át legújabb, Blessing című albumukat is. A lemezbemutató július 22-én hallható majd az Opus Jazz Clubban, Munkácsy Eszter (ének) és Tar Gergely (ütőhangszerek) közreműködésével.