Jazz/World

Pangloss mester hű diákja

2011.11.28. 10:05
Ajánlom
Stacey Kent énekesnő és együttese másodszor látogatott Budapestre. Öt évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában lépett föl, s egyenetlen színvonalú, orgánumának szépsége ellenére egyhangú koncertet adott. Ezúttal a zenéjéhez jobban illő Budapest Jazz Club látta vendégül a sztárt.

Budapest egy hosszú hónapokig tartó Amerikán kívüli turné utolsó állomása volt. Aki személyesen ismer zenészeket, tudja, mit jelent ez a legtöbb muzsikus számára: fáradtságot, unalmat és közönyt a milliószor játszott repertoárral szemben. Stacey Kent azonban nem a többséghez tartozik: ő továbbra is a 242 éves professzor, Pangloss mester hű diákja, vagyis minden szavával és gesztusával azt érzékelteti, hogy a lehető legjobb világban él, és minden csakis azért történik, hogy egy még jobb cél megvalósuljon. Az énekesnő imád turnézni, rajong a muzsikusaiért, szerelmes a brazil zenébe, odavan a pesti közönségért és nyilván még rengeteg más dologért, de azokról most nem beszélt, pedig szokása hosszabb bevezetőket tartani a megszólaló dalok előtt. Műsorába ugyan több keserű hangvételű számot is felvett, de nem győzte hangsúlyozni, hogy ő e darabokban a kiábrándultság, a bánat és a csalódottság mellett ott hallja a remény szólamát is, és épp ez az, ami megragadja egy-egy néhány perces, egyszerűnek tűnő, mégis komplex és mély szerzeményben. Röviden: Kent az örök optimista, aki az élet és a sokszínű világ feletti elragadtatottságát igyekszik megosztani közönségével.

Humanizmusát és töretlen lelkesedését azonban zenekara tagjai mintha nem osztották volna. A ritmusszekció kissé enerváltan és igen közepes színvonalon kísért, megismételve az öt évvel korábbi hangverseny ritmikai baklövéseit, és a muzsikusok - Jim Tomlinson (tenor- és szopránszaxofon), Graham Harvey (billentyűk), Matt Skelton (dob), Jeremy Brown (bőgő) csendes egykedvűséggel reagáltak Kent mosolygós, visszajelzést váró gesztusaira. Ők érezhetően nem vallják a Candide professzorának leibnizi-wolffi alapokon nyugvó optimizmusát, nekik mintha mindegy lenne, hogy amerikai standardokat, brazil bossa novákat vagy francia sanzonokat kísérnek. 

Két élőben hallott Kent-koncert, valamint a Mezzón látott hangversenye és néhány lemezének végighallgatása után is úgy érzem, az énekesnő nem találta még meg az igazi nagy előadás kulcsát. Elbájolhat, megmosolyogtathat (jó humora van), de énekléseiből hiányzik az igazi bűvös tűz. Mindez természetesen nem zárja ki, hogy Christine Albanel francia kulturális miniszternek igaza volt, amikor a Stacey Kent művészetét elismerő, 1957-ben alapított, és „a francia kulturális örökség gyarapításához" való „jelentős hozzájárulás"-ért adományozható Ordre des Arts et des Lettres lovagkereszt átadásakor mondott laudációjában az „érzelmek festő"-jének nevezte az énekesnőt. Bizonyára találó fogalmazás, különösen a francia sanzonok jazzes tolmácsolása kapcsán. Ennek a „hangfestészetnek" ezen a koncerten is (akárcsak a Müpában) a záró Jardin d'hivers című dal előadása felelt meg a legjobban. Repertoárjának brazil fővonalára (Antonio Carlos Jobim: Vivo Sonhando és Aguas de Março, Caetano Veloso: Coração Vagabundo és Marcos Valle: Samba de Verão), vagy olyan dalok feldolgozására, mint az It Might As Well Be Spring vagy a They Can't Take It Away From Me ez a jellemzés már nem annyira illik.

A zenekart irányító szaxofonos, az énekesnő „legjobb barátja és férje", ahogy maga Kent nevezte a BJC-ben, öt évvel ezelőtt nem sokat mutatott a Stan Getz-hangzásból, amely pedig várható lett volna tőle, legalábbis a Jobim-számokban. Mostani játéka már lényegesen közelebb állt a nagy elődéhez, különösen az Insensatez-ben, melyet Kent angol változatban (How Insensitive) adott elő. Itt Tomlinson szellősen fújt és melankolikus ellenpontot nyújtott, de tenorjátéka más számokban is meggyőzőbb hatást keltett, mint a régebbi koncerten. Szopránszaxofonon sokkal kevésbé megragadó a fújása. Kedvetlensége és hangszerváltása ellenére ő volt az előadás kellemes meglepetése. Stacey Kent zenekara és repertoárja igazából mind jobban kezd emlékeztetni a Getz/Gilberto lemezen (1963) hallhatókhoz, és a BJC-beli koncert egy Astrud Gilberto-Stan Getz kettős „kentesített" új változataként is hallgatható volt.

Számottevő eredmények nélkül. Az 1963-as lemezen a João és Astrud Gilberto házaspár egy egészen új hangot honosított meg a jazzben, egy olyan előadásmódot, amely nagyon különbözött az amerikai showbizniszben megszokottól. Kent nem hajt végre forradalmi változtatásokat a számokon, az új arrangement-ok semmi említésre méltót nem tesznek hozzá az eredeti dalokhoz, csak a Gilberto-féle keresetlenség veszik el belőlük. Kent valóban szép portugál kiejtéssel (egykor nyelveket és összehasonlító irodalomtörténetet tanult) és érdekes hangsúlyokkal énekli például a Corcovado-t, mégse sikerül egy „új dalt" elénk varázsolnia, mint a holland Laura Fyginek (aki szintén gyönyörűen énekel portugálul); azt a lenyűgöző élményt se találjuk a Kent-Tomlinson páros előadásában, amely Susannah McCorkle és Scott Hamilton közös felvételein épp brazil dalok tolmácsolásakor ér minket. A BJC-ben fellépett énekesnő kellemes, szórakoztató, alkalmasint bensőséges hangversenyt adott, de ezentúl se az ő interpretációjában akarunk majd bossa novákat hallgatni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.
Színház

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.
Vizuál

Két tonna üvegnegatív: vidéki fényképészműtermek gyűjteménye

A kidobástól megmentett üvegnegatívokon az egyes vidékek népviselete mellett a háború előtti és alatti élet pillanatai villannak fel megmutatva azt is, mit tartottak megörökítésre érdemesnek az életükből az 1910-20-as évek táján.
Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Vizuál

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

KÉP-regény: A Yeke-Yeke jelenség

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a napokban elhunyt guineai zenészről, Mory Kantéról és a Yeke-Yeke történetről ír.
Jazz/World gyász

Elhunyt Jimmy Cobb jazzdobos

A legendás amerikai zenész utolsóként távozott azok közül, akik játszottak Miles Davis ikonikus szextettjében és annak Kind of Blue című 1959-es albumán.
Jazz/World mti

Online készül a Fonó az őszi, 25. évfordulóra

Virtuálisan készül fennállásának 25. évfordulójára a Fonó Budai Zeneház, az intézmény a jubileum alkalmából 25 kategóriában várja a közönség véleményét június 15-éig arról, hogy melyek voltak az elmúlt két és fél évtized legemlékezetesebb estéi, zenéi, zenészei és lemezei a kulturális intézményben.
Jazz/World gyász

Elhunyt a Ghymes együttes billentyűse, Kún Csaba

A zenész 57 évesen, betegség következtében hunyt el.
Jazz/World hír

103 évesen újra slágerlistás lett Vera Lynn

Vera Lynn lett a legidősebb énekes, aki felkerült a legjobb 40 albumot jegyző brit slágerlistára, a 103 éves énekesnő legnépszerűbb dalainak 100 című gyűjteményével pénteken a lista 30. helyére került.