Jazz/World

Parno Graszt, Snétberger és a többiek

2010.12.22. 16:00
Ajánlom
Az autentikus cigányzenétől a világzenén át a klasszikus és modern jazzig ível az est műsora.

Különleges zenei élményben lehet része azoknak, akik, 2011. január 15-én ellátogatnak a Művészetek Palotájába. A zongora-, a hegedű-, a cimbalom-, a nagybőgő- és a gitármuzsika, illetve a jazzéneklés legkiválóbb művészeinek előadását egy idehaza talán kevésbé ismert, de nemzetközileg rendkívül sikeres roma zenekar, az egyik kritikusa szerint "áttetszően tiszta derűt" sugárzó Parno Graszt fogja keretbe. Ez az együttes tavaly, illetve idén az USA nagyvárosaiban koncertezett, Koppenhágában pedig a World Music Expón szerepelt. Őket éppúgy, mint a többi művészt, a szolidaritás gondolata vezérelte, amikor elfogadták a felkérést erre a jótékonysági koncertre. Ifj. Balázs János, Bíró Eszter és Fodo, az ideje nagy részét a New York-i Juilliard Schoolon töltő Kállai Ernő, a mai fiatal énekesek közül az egyik legsokoldalúbb művész, Palya Bea és a Lukács Miklós Kvintett ily módon nyújtanak támogatást a Felsőörsön létesülő Roma Zenei Kollégiumnak, amelynek művészeti vezetője a Barcza Horváth Józseffel duóban fellépő Snétberger Ferenc.

A jegyeladásból befolyt összeget, a felsőörsi Roma Zenei Szakkollégium hallgatóinak ösztöndíjazására fordítják. Az intézmény 2011 nyarán kezdi meg működését a Balaton-felvidéken. Alapítója és művészeti vezetője a Liszt-díjas gitárművész és zeneszerző, Snétberger Ferenc. Évről évre hatvan roma fiatal tanulhat a 12 hetes kurzusokon olyan tanároktól és vendégelőadóktól, mint Snétberger, Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos. A képzés ingyenes és a "normál" iskola mellett is végezhető. Az iskola arra a zenei tudásra alapozza az oktatást, amit a gyermekek a családból hoznak. A zenei, művészeti órák mellett többek között roma kultúra ismereti órákon, angol, informatika és menedzsment képzéseken vesznek részt a diákok.

2011. január 15. 19:30 - Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Parno Graszt, Snétberger és a többiek

Km.: ifj. Balázs János (zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő), Bíró Eszter és Fodo (ének, zongora), Kállai Ernő (hegedű), Lukács Miklós Kvintett, Palya Bea (ének), Parno Graszt, Snétberger Ferenc (gitár) 

Jótékonysági koncert a felsőörsi Roma Zenei Szakkollégium támogatására

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Marton László

A Vígszínház egykori igazgatóját hosszú, méltósággal viselt betegség után érte a halál. 76 éves volt.
Zenés színház

Maxon a regény eksztázisa: ilyen A nagy Gatsby a Vígben

Gatsby pesti milleniál 2019-ből. Gatsby Fitzgerald klasszikus alakja. Gatsby visszafele úszik, az idővel szemben. A Vígszínház új előadásában Gatsby jól énekel.
Vizuál

Menekülés az arisztokráciába

Végre ismét megpillanthatjuk a Downton Abbey ismerős sziluettjét, kószálhatunk a tökéletes angol gyepen, és már szélesvásznon csodálhatjuk a tökéletes szereplők tökéletes jelmezeit. Kérdés, hogy ez elég-e? Kérdés, hogy akarunk-e egyáltalán többet?
Zenés színház

Gyerekszereplők mesélnek a távozó Billy Elliot musicalről

Az évek során több gyerek is játszott a musicalben, amelyre szeptember 22-én lejár az Operaház szerződése. Búcsúzóul nézd meg, milyen volt a darabban játszani.
Vizuál

A magyar festőnő Bernstein-képei, amik bejárták a világot

Miközben fest, a zenész felvételeit hallgatja, kompozícióinak hátterét pedig a muzsika inspirálja. Zászkalicky Ágnes festményei szeptember 26-ig láthatók a Forrás Galériában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Szülővárosáról énekel Budapesten Dee Dee Bridgewater

A project ötlete évek óta érlelődött, miután Dee Dee Bridgewater visszatért Memphisbe, hogy felkutassa a zenei gyökereket, melyek hatással voltak egész életére. Október 7-én a Kongresszusi Központban énekli ezeket a nosztalgiával teli dalokat a Get Closer Concerts szervezésében.
Jazz/World budapest ritmo

Tartós zenei hidakat épít a Budapest Ritmo fesztivál

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek olyan koprodukciók, amik kifejezetten a fesztivál idejére állnak össze, de hallhatunk marokkói emancipációs zenekart, világhírű flamencoénekest, szülinapi koncertet és Césaria Évora emlékest is.
Jazz/World kritika

Érzelmi hullámvasút épült a New York-Hortobágy vonalon

Mi a közös egy magyar népdalban és egy mississippi bluesban? Ez is kiderült a szaxofonos Tóth Viktor Tercettjének Pocsai Kriszta és Horváth Sára Nina énekesekkel közös, szeptember 3-ai koncertjén.
Jazz/World ajánló

Kék bakeliten jelent meg a Solati Music első lemeze

A gyűjtők számára is ritkaságnak számító vinyl teljes anyagát december 7-én egy dupla koncertes lemezbemutató keretében élvezhetik élőben a jazz és a Neo-Soul rajongói a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World vakság

Vaksötétben éneklik Karády Katalin dalait

Szalóki Ági, Németh Juci és Kollár Klemencz László sötétben adnak koncertet szeptember 19-én Kardon Annamária és Helle Maximilian zongorakíséretével, aminek jegybevételeit látássérülteknek szóló hangoskönyvek készítésére fordítják.