A húsz Grammy-vel rendelkező jazz zeneszerző-gitáros műveit Bob Curnow Los Angeles-i zeneszerző hangszerelte át nagyzenekarra 1994-es lemezére Lyle Mays műveivel együtt. Az eredeti hangzás persze drasztikus változásokon ment keresztül. Amellett, hogy a Pat Metheny Groupra, tehát kvartettre írták, a dalok már-már elektronikába hajlottak. Talán a gitáros maga sem számított arra, milyen kiemelkedően jól működnek ezek a big bandesített szerzemények ebben a merőben más felállásban.
A Modern Art Orchestrához jól illeszkedik ez a szokatlan, mégis egységes és erős repertoár, amelyet Fekete-Kovács Kornél művészeti vezető irányításával játszanak el az Opusban. A most 62 éves Pat Metheny nagyon sok koncertet adott már Magyarországon különböző formációkkal, legutóbb 2014 májusában a pécsi Kodály Központban és a Müpában.
Az elsősorban a jazzben, illetve a fúziós zenékben, de szinte minden fontosabb műfajban utazó, folyamatosan megújuló gitáros hosszú pályafutása során több mint félszáz albumot készített. Az évtizedek alatt olyan neves zenészekkel dolgozott együtt, mint John Scofield, Brad Mehldau, Steve Reich, Ornette Coleman, Herbie Hancock vagy David Bowie. Szélesebb körökben 1974-ben lett ismert, amikor csatlakozott Gary Burton vibrafonos zenekarához, és később hat albumon is játszott vele.