Jazz/World

Pege 70

2009.10.13. 17:14
Ajánlom
2009 októberében ünnepelné hetvenedik születésnapját Pege Aladár. Október 15-én este a legendás bőgővirtuóz tiszteletére alakult Pege ALadár Emlékzenekar játszik a Millenáris Teátrumban.

Pege Aladárt méltán neveztek már életében a „nagybőgő Paganinijének". Nemcsak technikai képességei voltak egyedülállóak - a fizika törvényeit felülíró tempóra volt képes rávenni lomha hangszerét -, de zeneileg is kivételesen művelt és széles látókörű előadó volt. A generációkra visszamenően bőgős családból származó Pege 1969-ben fejezte be tanulmányait a Zeneakadémián, s már a következő évben Európa legjobb előadójává választották a Montreux-i Jazz Fesztiválon. A klasszikus zenei hagyomány azonban éppoly fontos volt számára, mint a jazz, s az 1970-es évek közepén három évet töltött Berlinben, ahol Rainer Zapperitznél, a Herbert von Karajan vezette Berlini Filharmonikusok szólóbőgősénél tanult. Rendszeresen jelentetett meg klasszikus és jazzlemezeket, s önmagát soha nem tekintette semmilyen műfaj követőjének: „Egyszerűen nagybőgős vagyok" - mondta egy interjúban. Szerényen nem tette hozzá, hogy a legjobbak egyike: amikor 1982-ben Herbie Hancock együttesének vendégszólistájaként fellépett a New York-i Carnegie Hallban, megkapta ajándékba a legendás bőgős, Charles Mingus egyik hangszerét a művész özvegyétől. Számos lemeze, átirata, bőgőiskolája, s jó néhány általa írott örökzöld őrzi emlékét, 2007 óta pedig a Pege Aladár emlékzenekar is, amely a magyar jazzélet legjelentősebb zenészeiből alakult: valamennyien együtt játszottak egykor „Pegeninivel", közülük sokan éveken keresztül.

Pege 70

Közreműködik: Csepregi Gyula (szaxofon), Babos Gyula (gitár), ifj. Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Egri János (nagybőgő), Kőszegi Imre (dob)

2009. október 15. 20:00 - Millenáris Teátrum

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Tánc

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ülj föl a balatoni jazzhullámokra! – Jön az első Babel Jazz Fesztivál

A Babel Sound világzenei fesztivál szervezői ezúttal a jazz műfaján belül teremtik meg azokat az ünnepi találkozásokat, amik immár a Babel védjegyét jelentik. Május 27. és 29. között Budapesten, május 30-tól június 1-ig pedig Balatonbogláron várnak az izgalmas hazai és külföldi együttesek.
Jazz/World ZSIMÜ 2019

A gothic metál egyik legnépszerűbb énekesnője a Zsidó Művészeti Napokon

Izgalmas zenei fúzióval érkezik az idei Zsidó Művészeti Napokra Moran Magal izraeli származású énekesnő.
Jazz/World interjú

„Aki azért lépi át ajtaja küszöbét, hogy a maga igazát bizonyítsa, könnyen pórul jár”

Berecz András mesemondó, énekes ezúttal a szövevényes görög mitológia labirintusában és a görög népdalokban keresi az igazságot, test és lélek harmóniáját. Síp és lant - Tisztelet Arisztotelésznek című estje május 26-án látható a Nemzeti Színházban. Interjú.
Jazz/World kritika

Omara, a napfény hangja

Omara Portuondo, a Buena Vista Social Club egykori dívája valószínűleg utolsó koncertjét adta Budapesten május 18-án és 19-én, amin beteljesítette az összes Kubáról alkotott pozitív előítéletünket: napfényt hozott az esős budapesti vasárnapba.
Jazz/World ajánló

Zeneünnep - Pop, swing, klezmer

Szűcs Gabi, Falusi Mariann és Váczi Eszter közös koncertje június 1-jén,19 órától látható a MOMkult Színháztermében, a Zsidó Művészeti Napok keretében.