Jazz/World

Pénteken kezdődik a 21. Művészetek Völgye

2011.07.20. 16:00
Ajánlom
A korábbi hat helyett idén mindössze három faluban - Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - rendezik meg a 21. Művészetek Völgyét, a pénteken kezdődő tíznapos fesztivál azonban így is gazdag kínálattal, 90 helyszínen mintegy kétezer programmal várja érdeklődőket.

A Balaton-felvidék három településén július 22.-től 31.-ig tartanak a programok, az ünnepélyes megnyitót pénteken 17 órakor tartják a központi községben, Kapolcson. Az idei Völgy sem múlik Palya Bea fellépései nélkül. A Művészetek Hölgye a Palya-udvarban több színészt, zenészt és írót is vendégül lát. A fesztiválon fellép továbbá Dés László dzsesszzenész, zeneszerző, Esterházy Péter író, Snétberger Ferenc gitárművész és lesz Hobo retrospektív sorozat is, amelynek keretében Földes László Hobo hét nap alatt hét előadással lép a közönség elé.

Az idei fesztivál egyik legnagyobb újdonsága a kapolcsi Kaláka Versudvar, ahol esténként a zenét és a költészetet olyan neves művészek és előadók hozzák közelebb egymáshoz, mint Máté Gábor, Mécs Károly, Gryllus Dorka, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Szalóki Ági és Harcsa Veronika. A versudvarban - ahol számos gyermekprogram is lesz - az "udvarmesteri" tisztséget Lackfi János költő látja el. Nagy várakozás előzi meg Szörényi Levente zeneszerzőnek, a legendás Illés együttes frontemberének első vendégszereplését a Művészetek Völgyében: Néha furcsa hangulatban című műsorában személyes történeteket ad elő, mesél önmagáról, életéről, zenéjéről. A VölgyJazz Minifesztivál keretében fellép a Budapest Ragtime Band, a Gayer Mátyás Quartet és a Tony Lakatos Quintet, de ott lesz a Völgyben az Amadinda Ütőegyüttes, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, valamint a katalán Orquestra Cambra Empordá és a sérült gyermekekből álló Parafónia Zenekar.

Vigántpetenden Bokréta és biciklilánc címmel szervez magyar néprajzi filmfesztivált a DocuArt Dokumentumfilmes Központ és a Néprajzi Múzeum. A Sebő Ferenc vezette zsűri 100 film közül választ majd győztest. Vigántpetenden Árok Partyk elnevezéssel zenei estek is lesznek. A Muharay Színpad a hagyományőrző együttesek fellépéseihez biztosít lehetőséget, az Alexandra Könyvudvarban pedig koncerteket és könyves rendezvényeket is tartanak, valamint a Magyar Írószövetség programjai is itt zajlanak majd. Számos zenei és színházi program lesz Taliándörögdön is, a három faluban összesen ötven helyszínen láthatók majd különböző témájú kiállítások. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Vadász Zsolt, az Operettszínház művésze

A Budapesti Operettszínház egyik legfoglalkoztatottabb művészét 51 éves korában érte a halál június 21-én, adta hírül a Szinház Online.
Vizuál

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Zenés színház

„Brünnhilde szerepe olyan, mintha maratont futnánk” – villáminterjú Iréne Theorinnal

A kiváló svéd szoprán a Budapesti Wagner-napok rendszeresen visszatérő vendége, akit a magyar közönség különösen érzékeny, lelki finomságokra kihegyezett szerepformálása miatt zárt a szívébe. Iréne Theorin egy nappal színpadra lépése előtt válaszolt kérdéseinkre.
Klasszikus

Ifjú versenygyőztesek hangversenye a Pesti Vigadóban

Június 25-én este a Szent István Filharmonikusok fiatal tehetségei mutatkozhatnak be a Pesti Vigadóban. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 
Vizuál

Wim Wenders-filmhetet tartanak az Art+ Cinemában

Június 28. és július 2. között a német rendező 1984 és 2000 közötti filmográfiájából öt alkotást lehet majd elcsípni mozivásznon szinkronnal, majd ezek után legfrissebb alkotását, immár felirattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Evolúció címmel ad jubileumi nagykoncertet az Anna and the Barbies a Margitszigeten

Az elmúlt húsz évben rengeteg teátrális, összművészeti, színes bacchanáliát vitt színpadra az Anna and the Barbies. A zenekar és a Margitszigeti Színház Szent Iván éjszakáját célozta be a kerek születésnap ünneplésére.
Jazz/World ajánló

A Zene ünnepe a Francia Intézetben

A Zene ünnepe címmel műfajokat felvonultató koncertsorozatot tartanak június 21-én, pénteken a budapesti Francia Intézetben. Az esemény ingyenes.
Jazz/World ajánló

Elefántdübörgés a Margitszigeten! – KARTHAGO 45 jubileumi koncert június 15-én

Június 15-én szombaton a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ünnepli negyvenöt éve tartó sikertörténetét a Karthago. Az 1979-ben indult együttes tagjai teljes egyetértésben döntöttek a jubileum helyszínét illetően.
Jazz/World ajánló

A Rumbach utcai zsinagógában mutatja be új lemezét Kováts Kriszta

Víz-dalok címmel jelent meg a Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő legújabb lemeze, amelyhez Szirtes Edina Mókus szerzett zenét, a szövegeket pedig Fábri Péter jegyzi. 
Jazz/World ajánló

Szép dallamok egy kellemes este – Szűcs Kinga és Bárth János koncertje a XV. kerületben

Hangulatos szabadtéri koncertet hallgathat meg a közönség június 13-án, a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház kertjében. Az eseményről az egyenesen Brüsszelből érkező Szűcs Kinga énekesnő mesélt.