Jazz/World

Pénteken nyitja meg kapuit a 22. Művészetek Völgye

2012.07.22. 15:41
Ajánlom
Idén két településen, Kapolcson és Taliándörögdön, 28 helyszínen 550 program, 700 fellépő várja a völgybarátokat.

Márta István, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy az idei Művészetek Völgye család-, környezet- és emberbarát esemény lesz, amely hangulatában az 1989-1990-es kezdetekhez tér vissza: nem lesznek nagy színpadok, nagy helyszínek, helyettük kis közösségi tereken, falusi portákon fesztiváloznak. A különböző udvarok művészekkel és gasztro-kulturális programokkal telnek meg. Tíz napra a völgybe költözik Palya Bea a barátaival, a Kaláka együttes, valamint Földes László Hobo. A Palya-udvarnak kialakult forgatókönyve van: reggeltől estig mozgásművészeti, irodalmi, zenei és más színes programokkal, érdekes, ismert emberekkel való beszélgetésekkel (idén például Gryllus Dorkával, Szily Nórával).

A "fiatalabb" Kaláka-udvar erre a fesztiválra szintén kialakította azt a kínálatot, amely a tíz nap alatt zsúfolásig megtölti udvarát: költőkkel, írókkal, színészekkel zenélnek Lackfi János házigazda irányítása alatt. Hobo nemcsak zenésztársaival (így például Póka Egonnal) ad koncerteket, hanem előadásokat is tart például a rock és a népzene vagy a rock és a színház kapcsolatáról. Érdekes vállalkozás a kapolcsi óvodakertben a közösségi zenélés, ahol a bluesra építő profik és amatőrök dolgoznak együtt.

A templomokban a hagyományokhoz híven komolyzene csendül fel, a reneszánsz és barokk muzsika mellett előadások is elhangoznak korabeli hangszerekről, módszerekről. A Kaposvári Egyetem Művészeti Kara is a völgyben ver tanyát workshopokkal, nyílt tanórákkal. A Muharay Színpadon a szokásokhoz híven népművészeti programok lesznek és bőven válogathatnak a zöld témák iránt érdeklődők is. Az idei évben is a völgy vendége lesz a Magyar Írószövetség, ahol fiatal írók is bemutatkoznak, és itt ünnepli 40. születésnapját a Galaktika magazin, valamint a Magyar Társasjátékos Szövetség is.

Taliándörögön újra megnyílik az Ősök háza a régi katolikus plébánia épületében és kertjében, ott Illés Sándor plébános és Szőke András mesél osztályfőnöki óra keretében a környék ezeréves történelméről, süt kenyeret Laci pékkel, rendez sváb és zsidó napot, működtet saját rádiót. Bölcsföldi András református teológus és barátai Agora néven találkozási pontot hoznak létre a taliándörögdi református templomban és udvarán kulturális, közösségi, gasztronómiai programokkal. A völgybe háromezer forintos napijeggyel lehet bejutni, nyugdíjasok és diákok 2500 forintért kapják ugyanezt; 21 órától esti jegyet kínálnak 1300 forintért. Idén nem lesz tíznapos bérlet, helyette háromnapos hétvégi bérletet lehet venni 7000 forintért. Ahogy máskor is, a tíz éven alattiaknak ingyen látogatható a völgy.

A fesztiváligazgató korábban elmondta, hogy az idei rendezvény 76 millió forintból valósul meg, ebből 10 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap ad, 20 milliót Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bocsátott a szervezetők rendelkezésére saját keretéből. A jegy- és szponzorációs bevételt 46 millió forintra becsülte Márta István, aki emlékeztetett arra: tavaly még 190 millió forintból rendezhették meg a Művészetek Völgyét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Új tehetségek nyomában – elindult a jelentkezés a Jazz Showcase-re

A Müpa eseménysorozata jövőre is hat együttesnek biztosít bemutatkozási lehetőséget a Fesztivál Színház színpadán. 2026-ban a régió legjelentősebb tehetségkutató fesztiválja január 30. és február 1. között várja a jazz műfaj régi és új rajongóit.
Jazz/World ajánló

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.
Jazz/World ajánló

Duke Ellington Orchestra – az amerikai jazz aranykorának legjobbjai a Margitszigeten

Július 19-én varázslatos nyári estét kínál a Margitszigeti Színház a jazz legnagyobbjaival. A világ egyik leghíresebb Grammy-díjas és Oscar-jelölt szupercsapata, a Duke Ellington Orchestra ad koncertet élőben.
Jazz/World ajánló

Jazz és komolyzene Kapolcson – ilyen lesz a Művészetek Völgye felhozatala

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján nincs olyan érdeklődő, aki ne találná meg a számára kitalált programot. Július 18. és 27. között a jazz és a komolyzene szerelmesei is élvezhetik a számukra legkedvesebb programokat.
Jazz/World magazin

Ács Dominika: „A légzés nemcsak technika, hanem tükör is egyben”

Ács Dominika Junior Prima díjas fuvolaművész július 9-én a Benczúr Kertben mutatja be a közönségnek legújabb, BREATHING című albumát. Az előadóval – aki egyben a felcsendülő dalok szerzője is – a közelgő koncert kapcsán beszélgettünk.