Petruska András: „Egy művész néha beírja a naptárjába, hogy mikor őrül meg”

Sokféle gondolat kavarog bennem – kezdi a beszélgetést Petruska András. – A legnagyobb büszkeség, hogy sikerült ennyi éven át megtartanom a motivációmat. Minden fellépéshez hozzáadja az ember az arcát, az idegrendszerét, van, hogy sok a stressz, de a lelkem egészséges maradt. A produkcióm különlegessége, hogy egy szál ének és egy szál gitár úgy be tudja tölteni a színpadot, mint egy zenekar. Ez a fingerstyle gitártechnikának köszönhető. A hüvelykujjam játssza a basszust, a középsőujjak a kíséretet, ha nem éneklek, a dallamnak is jut hely, és a gitár ütögetésével még egy dob is megszólal.

Milyen fontos állomásai voltak a pályádnak?

Beatles rajongó vagyok, gyerekkoromban a legelső dalom szerzőtársa John Lennon volt. Antikváriumban találtam egy a szólópályafutásáról szóló könyvet. Minden dalszövege szerepelt benne, keveset ismertem, általam elképzelt dallamokra elkezdtem énekelni őket. Rájöttem, hogy dalt írok. Tini koromban volt egy garázszenekarom, Szederrel alapítottuk. A karrierem úgy vette kezdetét, hogy egy barátom megkért, hogy kísérjem gitárral egy tehetségkutatós fellépésén. Nem vettem komolyan a dolgot, de végül engem énekeltettek meg, így szert tettem egy pár perces hírnévre. Még abban az évben megnyertem egy utcazenefesztivált, és a Quimby előzenekara is voltam. Fontos sarokpont volt az első nagylemezem, a Metropolita egyszerre szól a magyarságomról és a „budapestiségemről”.

Az akkoriban átadott 4-es metró összes megállójához írtam egy dalt.

„Lennie kell egy dalnak, köztünk valahol/ Mindenki hangján, mindenkiről, mindenkinek szól...” – ma is ez az ars poeticam.

Petruska András (Fotó/Forrás: Várkert Bazár)

Hogy fogadta a közönség?

Ahogy egy alternatív előadónál szokás, csak egy szűkebb körben volt esemény, de jó kritikákat kapott. Számomra nagy tanulságokat hozott. Az egész egy rohanás volt. Délelőtt a stúdióban készültek a felvételek, délután a koncerteket szerveztük, este meg befotóztuk a borítót. Sokat fejlődtem azóta a time managementben, és nagyon figyelek arra, hogy a kreatív folyamatot elterítsem időben amennyire csak lehet, minden alkotói fázisra több hetet hagyok. Most dolgozom az ötödik albumon, ami szó szerint a jövő zenéje.

Hogyan születnek a dalaid?

Nyitott szemmel járok a világban, és érzékenyen reagálok arra, ami körülvesz.

Szociológiát tanultam, és ez a gondolkodásomra erősen hatott. Tudom, hogy minden jelenség valami miatt érdekes, és érdemes kideríteni, hogy miért az. A történet mindenhol ott van. Az angol dalaim szövegét én találom ki, a magyarokat Babarci Bulcsúval közösen írjuk. Általában van egy vázlatom gondolatokról, érzésekről, ő formába önti. De Grecsó Krisztiánnal és Háy Jánossal is írtunk közösen dalt.

Grecsó Krisztián fellép veled a Várkert Bazárban...

Egy Rájátszás koncerten barátkoztunk össze, másnapra írt nekem egy verset, hogy zenésítsem meg. És akkor azt gondoltam, hű, a mindenit, de jó! Írtunk közösen jó néhány nótát azóta, el fogunk játszani többet is a Bazárban. De lesznek a zsebemben új dalok is, például a Harmadik Apokrif, mely a koncert előtti napokban jelenik meg. És ha már Krisztián ott lesz, akkor fel is olvas. Na, akkor kell majd vigyáznom, hogy ne hatódjak meg nagyon, és tudjak énekelni.

Az írásai két sor után a lelkem mélyére hatolnak.

Temesvári Bence lesz a másik vendégem, sokszor léptünk fel duóban, már szavak nélkül is értjük egymást. Egy pofátlan best of műsort fogok összerakni, hogy magam is lássam, mennyi minden történt ebben a másfél évtizedben.

Miről szólnak az új dalok? Hogyan születtek?

Nem spoilerezek, de a „nem így képzeltem el” érzéseken már túlvagyok.

Az ecsetvonás miértjeit nem feltétlenül kell magyarázni.

Az a fontos, hogy mennyi élet kerül abba az ecsetvonásba, a megpengetett hangba. Előfordul – és ez érdekes kettőség -, hogy tudatosan dedikálok időt az elengedéshez. Tehát egy művész néha beírja a naptárjába, hogy mikor őrül meg.

Minden nap gitározol, vagy csak ha dolgozol?

Mindig. A napomat Bach- és Bartók-átiratokkal kezdem. Nem lépek fel velük, de ezek „állapotba hoznak”. A koncerten aratom le a munkám gyümölcsét, az a csúcs. De fontos, hogy folyamatosan fejlődjek, több formációban is dolgozom, mindig van mit gyakorolnom. Amit hétfőn nem tudok eljátszani, azt kedden nagyon lassan már játszom, csütörtökre zene lesz, pénteken az élet is belekerül, szombaton pedig fellépek vele. A gyakorlás technikai része a sporthoz hasonlít, de

lélek és személyiség nélkül mit sem ér az egész.

Van még bakancslistás célkitűzésed?

Mindig a következő mérföldkő. A zenélés számomra több, mint négy-öt lemeznyi Petruska-dal, szívesen foglalkozom a saját lemezeimen túlmutató dolgokkal. Néha jólesik úgy részt venni egy produkcióban, hogy hátra lépek kettőt, és csak hangszerelek, vagy csak a producere vagyok. Előadóként is kísérletezem. Boggie-val a HUNCLORIQUE-formációban éneklek népdalokat, és a The Bits Beatles tribute együttes tagjaként azért a klasszikus rockzenekari lét is jelen van az életemben.