A Yellowjackets már évtizedek óta biztos pont a jazz világában: modern, ugyanakkor tökéletesen befogadható, emberközeli zenéjükre nem ritkán a fúziós jelzőt aggatják, azonban lelki szemeink előtt ne rögtön a Tribal Tech vagy a Mahavishnu Orchestra, esetleg a Headhunters jelenjen meg. A Robben Ford gitáros által összehozott, Los Angeles-i sessionzenészekből álló együttes még 1977-ben, a fúziós jazz kereskedelmileg legsikeresebb időszakában kezdte meg működését. Ford nem sokkal később ki is lépett, a Yellowjackets pedig hamar rátalált saját stílusára: egyaránt kitűnően érzik magukat klasszikus, elegáns, swinges jazzben, modern groove-zenében, valamint e kettő mindenfajta ötvözetében.

Számaik egyszerre jazzes igényűek és rádióbarátok, egyaránt meg tudják szólítani a „keményvonalas” jazzrajongókat és a műfajt csak érintőlegesen ismerő, elsősorban szórakozni vágyó zenehallgatókat.

Bob Mintzer, Dane Alderson és Will Kennedy (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint)

Nehéz lenne megmondani, vajon minek köszönhető ez. A válasz talán abban is kereshető, hogy az (immár több, mint harminc éve Russel Ferrante által vezetett) együttes tagjai ugyan egytől-egyig nagyszerű jazzmuzsikusok, a jazz mellett rengeteg más stílusú projektben is részt vesznek. Will Kennedy, a néhány éve visszatért dobos a koncertet megelőző napokban két remek hangulatú kurzust tartott hazánk két zenei felsőoktatási intézményében, ahol ezt a tényezőt maga is kiemelte:  egy zenésznek, főleg egy dobosnak szerinte érdemes a lehető legtöbb zenei stílusban kipróbálnia magát, ellesnie innen-onnan mindenfélét.

A Yellowjackets ezúttal egymás után két koncertet is adott. Mint utóbb kiderült, két külön műsort is játszottak, én sajnos csak a másodikon voltam jelen, így hiteles tájékoztatást csak arról nyújthatok.

Bob Mintzer, a kiváló szaxofonos-zeneszerző (nem mellesleg a modern big band muzsika egyik óriási alakja) 1991 óta tagja a zenekarnak. A kétezres évekbeli szünet után (amikor a Kenny Garrett zenekarával tavaly hozzánk is ellátogató Marcus Baylor dobolt) ismét Will Kennedy foglalta el a dobszéket. A Yellowjackets-t harminc év után egyéb elfoglaltságra hivatkozva elhagyó, nagyszerű basszusgitárost, Jimmy Haslipet először Felix Pastorius-szal, most pedig az ausztrál Dane Aldersonnal pótolták, aki az este egyik legnagyobb meglepetésévé vált.

Yellowjackets a Budapest Jazz Clubban (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint)

Talán felesleges elárulnom, hogy a koncert az első hangtól az utolsóig fantasztikus volt, méltó a zenekar presztízséhez és hírnevéhez. Demokratikusan, a különböző tagok szerzeményeiből állították össze a műsort, melyben blues-os, swinges jazz és Thelonious Monk hommage-szám mellett gyönyörűen, tipikusan Yellowjackets-esen harmonizált, hangszerelt, groove-os témák is helyet kaptak. A bandleader Ferrante végig a higgadt, bölcs vezető képében tetszelgett (noha a szólóiban kivétel nélkül a kommunikatív virtuóz tört elő), Will Kennedy ezzel szemben leírhatatlan játékossággal, rengeteg humorral ízesítette a dobszólamokat. A szinte még alig ismert, a Yellowjackets-nél több, mint fél évtizeddel fiatalabb Dane Alderson basszusgitár-játéka elementáris erővel hatott: a zenész kezében pontosan úgy szól a hat húros Yamaha TRB, ahogy annak a hangszernek szólnia kell.

Bob Mintzer és Dane Alderson (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint)

Engedtessék meg nekem némi személyes vélemény: számomra Alderson testesíti meg azt a színvonalat, ahova jómagam egyszer az életben el szeretnék érni ugyanezen a hangszeren. Ritka élmény, mikor azt látjuk, hogy valaki ennyire magas szinten birtokában tartja az instrumentumot akár walking bass-es kíséretről, akár tempóban szólózásról, akár hosszabb, szolisztikus bevezetőről, átvezetőről beszélünk. A számos effektpedált is kifogástalan ízléssel kezelő Alderson nagyszerű választás volt Haslip helyére: ugyan a két zenész stílusa alapvetően különbözik mind technikai, mind muzikális értelemben, mindketten igazi egyéniségei a hangszernek, Alderson pedig a jövő egyik legnagyobb basszusgitáros reménysége, nevét örökre feljegyeztem. (Kennedy egyébként a kurzusán elárulta, hogy Aldersont a véletlennek – és a Youtube-nak – köszönhetően fedezték fel, és az első meghallgatáson már fejből tudta a teljes Yellowjackets repertoár nagy részét.)

Yellowjackets a Budapest Jazz Clubban (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint)

A nagyszerű ritmusszekció fölött „lebegett” Bob Mintzer néha szaxofonnal, néha EWI-vel. Minthogy a hangszer egyik legnagyobb művészéről van szó, akit világszerte hatalmas tisztelet övez, talán elég annyit mondanom: Mintzer most is, mint mindig csodálatosan, dallamcentrikusan fújt. Melodikus és ritmikai építkezéséről, alterációiról szakirodalmat lehetne írni (ahogy ő maga már jórészt meg is tette, ugyanis a koncertezés és a stúdiómunka mellett nagyszerű pedagógus is),

de pusztán hallgatóként is elvarázsol az a folyékony, tiszta muzsika, ami ebből a kivételes zseniből árad.

Mint ahogy a cikk elején már említettem, a Yellowjackets koncert napja minden alkalommal piros betűs ünnep. Ezúttal is a papírforma érvényesült: jazzőrültek, zenehallgatók számára ez az este sem múlt el nyomtalanul, és talán ismét pár lépéssel, pár ütemmel közelebb kerültünk ahhoz a misztériumhoz, hogy vajon mi is tesz egy zenét tipikusan „Yellowjackets-essé”. Ez persze abszolút elvont, absztrakt fogalom; leírni nem lehetséges, hallani kell. Hallgatni kell.