Jazz/World

Politikai okok miatt elmarad a magyarkanizsai jazzfesztivál

2015.09.11. 14:17
Ajánlom
Nem kapott támogatást a szerb államtól a vajdasági jazzfesztivál, pedig idén rendezték volna meg huszonegyedik alkalommal.

A magyar-szerb határ melletti településen minden szeptemberben megrendezik a jazz kortárs, improvizatív és avantgárd irányzatainak fesztiválját, és ez az idén is így lett volna a települést érintő óriási migránsnyomás ellenére. A szerbiai kulturális minisztérium azonban nem támogatta a rendezvényt, mert - mint fogalmaztak - az nem szolgálja Szerbia, illetve a szerb kultúrpolitika érdekeit.

Dejan Vujinovic, a fesztivál főszervezője elmondta: nagyon csalódottnak érzi magát, hogy egy ekkora hagyománnyal rendelkező, a térségben egyedülálló zenei fesztivált nem tart támogatásra érdemesnek a szerb kulturális minisztérium. Hozzátette, a zenészek akár gázsi nélkül is felléptek volna, ám a fesztivál kísérőrendezvényeire, és az alapvető eszközökre sem volt pénz. Megjegyezte azonban, hogy reményei szerint jövőre lesz pénz arra, hogy újra megszervezzenek egy olyan jazzfesztivált, amilyenhez "ezer kilométeres körzetben nincs hasonló".

A magyarkanizsai jazzfesztiválon az utóbbi húsz évben olyan nagy nevek léptek fel, mint Charles Gayle, David Murray, Sam Rivers, Archie Shepp, vagy a magyar előadók közül Grencsó István, Mezei Szilárd, Tóth Viktor és Dresch Mihály. A fesztiválra a világ minden tájáról érkeztek előadók.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Klasszikus

Milyen tempóban játsszuk a Kilencedik szimfóniát?

Őrületesen gyors Kilencediket játszott az Óbudai Danubia Zenekar a Zeneakadémián, egy órán belül végeztek a szimfóniával. Beethoven nem forog a sírjában, sőt, valószínűleg ezzel lenne elégedett.
Vizuál

Megvannak a Berlinale idei nyertesei

François Ozon Ezüst Medvével távozhat, a legjobb női és férfi színész díjazottja pedig ugyanabból a filmből került ki és a független díjak között egy magyar győzelemnek is örülhetünk.
Vizuál

Elhunyt Bruno Ganz, aki játszott angyalt, vámpírt és Hitlert is

A Bukás című filmben Adolf Hitlert alakító színész 77 éves volt.
Klasszikus

Indul a Cziffra Fesztivál

Filmvetítéssel kezdődik vasárnap a Cziffra György Fesztivál, amely február 25-ig klasszikus zenei koncertekkel, improvizációs esttel, hangszerbemutatóval és báresttel is várja a közönséget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World gramofon

Szakcsi Lakatos Béla életműdíjat kap a Gramofontól

A Gramofon - Klasszikus és Jazz zenei folyóirat kritikai szekciójában legjobbnak értékelt lemezeket díjazzák a Várkert Bazárban, az öt kategóriadíjon kívül két különdíjat is kiosztanak.
Jazz/World ávéd jános

Ávéd János a lélek gyümölcséből szemezget új albumán

A szaxofonos, zeneszerző és zenetanár Ávéd János saját szerzeményeiből készült, The Fruit of Spirit című lemezét mutatja be a Modern Art Orchestrával és két vendégével február 17-én, a BMC Nagytermében.
Jazz/World hír

Újabb Miles Davis-portréfilm van kilátásban

Quincy Troupe Jr. 2002-ben megjelent Miles and Me című könyve alapján készül a film, ami a barát és munkatárs szemszögéből mutatja be a korszakalkotó trombitást.
Jazz/World kvíz

Kvíz: Mennyit tudsz a jazzről?

Összeállítottunk egy kérdéssort, hogy letesztelhesd, mennyire vagy otthon az amerikai, európai és magyar jazz múltjában és jelenében! A kérdések többségére megtalálod a választ a Fidelio cikkeiben.
Jazz/World müpa

A Nagy Emma Quintet nyerte az idei Jazz Showcase-t

Vasárnap este hatalmas örömzenéléssel zárult a tizenkettedik Jazz Showcase, a gálakoncert előtt pedig az idei tehetségbörze díjazottjait is kihirdették.