Jazz/World

Premier: Guessous Mesi a gyermeki énünkről mesél új dalában

2020.09.12. 09:30
Ajánlom
Az egzotikus, népi hangzásvilágáról ismert Guessous Mesi, Junior Príma Díjas énekesnő új dallal és videoklippel jelentkezik szeptember 12-én a Fidelio felületén. "Lüktet a lét" című új dala az anyává válás izgalmas és egyben ismeretlen terepe mellett, a saját belső gyermeki énünk megélését dolgozza fel.

A több nép zenei hagyományt ötvöző alkotó az anyasághoz kötődő, saját tapasztalatait feldolgozó dala egy igazán erőteljes üzenetű klipben jelenik meg. A videó szereplői között felbukkannak a Pető Intézet és a MUS-E Magyarország diákjai is édesanyjukkal együtt, felhívva ezzel a figyelmet a testileg sérült vagy szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek helyzetére is.

Ez a dal nemcsak a szülővé válásról szól, hanem a felnőtt testben élő gyermeki énről is, hisz mindannyian a születés csodájával érkeztünk erre a földre.

Lehet tipegő gyerkőc vagy 15 éves kamasz, lehet 70 éves szülő vagy éppen a 40-es éveit taposó érett felnőtt gyermek nélkül… Akkor is ott él mindenkiben az a tiszta gyermek, aki a végtelenből érkezett, méghozzá feladattal.

A dal az Átváltozás – Sorsok & Dalok dalfűzér beharangozója, melyet egy moldvai magyar népdal keretez, nagy része pedig az énekes saját szerzeménye. A klip szereplői közt megjelennek a Pető Intézet és a MUS-E Magyarország diákjai édesanyjukkal együtt, akiknek sorsa – többek között  a dalfűzér további darabjait is ihlették.

„Várandósságom kilencedik hónapjában két világ közt éreztem magam: hatalmas öröm, izgatottság és egyben félelem is volt bennem. Vajon milyen lesz az új életünk? Életem egyik legnagyobb átváltozása az anyává válás, ez hívta életre ezt a dalt is” mondta Mesi.

A Lüktet a lét az Átváltozás című lemez egyik dala, amely a tervek szerint hamarosan kapható lesz, ugyanakkor egyik beharangozója a 2020. november 24-i lemezbemutató koncertnek, amelynek helyszínéül a Lovasút Kulturális és Rendezvényközpont szolgál.

Íme az új dal:

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Színház

Kétszáznál is többen támogatják az SZFE-t

Már több mint kétszáz oktató és kutató írta alá az ELTE petícióját, amit azért indítottak, hogy támogassák a Színház- és Filmművészeti egyetemet és kiálljanak az egyetemi autonómia mellett.
Klasszikus

„A halál életünk igazi célja” – írta Mozart haldokló apjának

Mozart haldokló apjához írt levele került a salzburgi Mozarteum Alapítvány tulajdonába. Két másik levéllel is gazdagodott a gyűjtemény.
Könyv

Szeressük meg a saját történetünket! – interjú Tompa Andreával

„Tompa Andrea (1971) Kolozsvárott született. Budapesten él” – olvasható a lakonikus életrajz a Haza borítóján. Ez azonban tökéletesen összefoglalja a kötet alapproblémáját. Az írónő térben és időben szabadon mozogva vizsgálja a hazatérés lehetőségét, legyen az az új otthon, Magyarország, vagy a régi, Kolozsvár, ahol már az a kérdés, hogy van-e még visszatérés.
Színház

Szellemes és hátborzongató – interjú Pass Andreával

Pass Andrea A Jelentéktelen után újra Gogolhoz fordult inspirációért, ám ezúttal nem egy köpönyeg alá férkőzik be a Pétervári Fagy, hanem a ma színházában találjuk magunkat, ahová egy revizor, a kormánybiztos érkezik és reformokat követel. Az író-rendező a Nyakunkon a revizor munkafolyamatáról, karanténról, színházról és az emberekben lakozó frusztrációkról mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Jazz/World interjú

Nagy Emma: Akik minket kedvelnek, nyitottak a változásra

A Nagy Emma Quintet már az alapítás évében, 2018-ban alakult elnyerte a II. Belvárosi Jazzverseny fődíját, a következő évben pedig a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Eközben megjelent első lemezük Set to Face címmel, amellyel felléptek a Müpa, a Sziget Fesztivál és az Opus Jazz Club színpadán is. Idén az NKA Hangfoglaló Program jóvoltából elkészítették második, LFO (Low Frequency Oscillator) című albumukat. A zenekar énekesnője, Nagy Emma a Fidelio.hu-nak mesélt. Október 24-én a Partitúra kulturális kalandtúra bajai adásában a Duna tévén a Novák Péter által rendezett videóklipje is megtekinthető.
Jazz/World ajánló

Balkáni hév, magyar népdal és cigány hallgatók – Bemutatjuk az idei WOMEX fellépőit

Öt magyar együttest mutatunk be az idei WOMEX-ről, akiket élőben hallhat a Müpában. Ők a hazai világzene fűszerei: izgalmas és színes előadók, egyik lábukkal a tradícióban, másikkal a modernitásban.
Jazz/World magazin

John Zorn zenei víziói

John Zorn frivol módon bánik a zenei formákkal, épp csak addig használva őket, amíg kiszívja a velejüket. A végeredmény azonban nem csak egy életmű, több annál. Egy korszak lenyomata.
Jazz/World lemez

10 lemez Londonból, ami után mást fogsz gondolni a jazzről

Az Egyesült Királyságban reneszánszát éli a jazz. Ahogy az lenni szokott, a műfaj időről időre kidugja a fejét az ágyásból, felbukkan itt-ott, néhány éve pedig szárnyakat kapott az olyan könnyebb műfajoktól, mint a hiphop, a dub, a techno és a trance. Összeszedtem azokat az albumokat, amiket hallanod kell, ha London és a jazz új arcára vagy kíváncsi.