Jazz/World

Príma koncert Szőke Nikolettával

2012.11.27. 16:10
Megosztom
A friss Junior Prima-díjas énekesnő a Budapest Jazz Clubban lép fel kvartettjével november 30-án.

Szőke Nikoletta 1983-ban született Zalaegerszegen zenész családban. Zenei tanulmányait 2002-ben kezdte Winand Gábor növendékeként. Alig fél évvel az első énekóra után már a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában koncertezett. 2005 januárjától klasszikus énekórákat vett Bikfalvy Júliától, júliusban megnyerte a többfordulós Shure Montreux Jazz Voice Competition első díját és a közönségdíjat, melyre az egész világról több száz harminc év alatti énekes nevezett. 2006 januárjában meghívást kapott New York-ba a 33. IAJE Konferenciára, itt két sikeres koncertet adott a Hilton New York-ban, valamint a Lincoln Center klubjában, a Dizzy's Clubban.

2006-ban Lakatos Ablakos Dezső jazzművészeti ösztöndíjban részesült. 2008-ban megjelent első lemeze, a Golden Earrings, 2009-től pedig már a japán Atelier Sawano művésze lett. A kiadó a debütáló lemez, az A Song for You nagy sikere után ötlemezes szerződést kötött a fiatal énekesnővel. Második lemezét, a My Songot már Tokió legpatinásabb klubjában, a Cotton Clubban mutatta be zenekarával 2010-ben, ahol hat koncertet adtak. 2010-ben a tízszeres Grammy-díjas Bobby McFerrin duettpartnere a művész magyarországi koncertjén. 2011-ben Aaron Hardin amerikai R'n'B/soul producer meghívására egyedüli európaiként a Rest Well, Gentlemen című dalt énekli a Coming Home for Christmas című albumon. 2012-től a Snétberger Tehetségközpont énektanára, ötödik szólólemeze idén tavasszal jelent meg Inner Blaze címmel (a korongról ebben a cikkünkben írtunk részletesen). Már-már utánozhatatlan fegyvertény, hogy Niki mind az öt albuma listavezető volt Japánban. Szakmai sikersorozata - melyet 2012 novemberében a Junior Prima Díj koronázott meg - mellett Szőke Nikoletta két gyermek boldog édesanyja.

Quartettjében a zongorista Szakcsi Lakatos Róbert 1995-től zenei versenyek során nyerte el a kategóriadíjakat, egyebek között a legjobb zongorista és a legjobb szólista díját Krakkóban, valamint a szóló-zongora vetélkedőben az első helyet a 2000-es Montreux-i Jazz Fesztiválon. Bőgőn Niki férje, a klasszikus zenéből jazzra átnyergelő Barcza Horváth József játszik - nem véletlen, hogy könnyeden és melodikusan kezeli hangszerét, kíséretben és szólistaként egyaránt. Az együttes dobosa Mohay András, aki tagja annak a Bolla Quartetnek is, amely 2005-ben megnyerte az Avignoni Nemzetközi Jazz Fesztivál nagydíját és közönségdíját is. Egyszóval: igazi szuperproduckió várható a Szőke Nikoletta Quartettől november utolsó napján!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Jazz/World

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Autechre-szeánsz

A fősodortól távolabb eső elektronikus zene egyik legmeghatározóbb formációja tíz év után végre visszatér Magyarországra, ez pedig lényegében mindenki számára örömünnep, aki nyitott a formabontó zenei programokra.
Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.